A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-06-04 / 23. szám

Természettudósok dolga, hogy a Duna madárvilágáról pontos képet {essenek. Az ö feladatuk felderíteni, hogy a nádasok, bokrok, füzesek, nyárfák, jegenyék és topolyafák dzsungelében milyen madarak élnek. A riporter célja más. Egy ritka madár - fajta nyomába szegődni. A neve: kormorán. Az evezölábúak családjába tartozik. Hossza nyolcvan-nyolcvan­három, szárnyhossza harmincöt, farkhossza húsz centiméter. Fénylő feketés-zöld, barnás a háta, a torok körül fehér, a has oldalain néha fe­hér foltokkal. Árad a Duna, magas a vize, nagy hullámok, örvények hátán szeli a vi­zet motorcsónakunk. Az árterületek növényvüága víz alatt, néhol a fák­nak is csak a koronája látszik. Po­­zsonypüspöki egyik szigete felé tar­tunk. Valamikor, ötven éve itt ver­tek tanyát a kormoránok. Vén to­polyafákra, vagy jobb híján fűzfákra fészkelnek, s a nap nagy részében százával röpködnek a víz fölöt. Fá­radhatatlanul halásznak, villámgyor­san rácsapnak kiszemelt áldozataikra, Hl víz fölött és víz alatt egyformán jól érzik magukat. Veszedelmes halpusztítók. Egy-egy kormorán naponta legalább három kiló halat fogyaszt. A Duna árterü­letein állandóan vadásznak. Április­május hónapban még fokozzák tevé­kenységüket, amikor a három-négy kékes-zöldesfehér tojásból kikelnek a fiókák. Ilyenkor hat kilót is kitesz napi fogyasztásuk. Nem csoda tehát, ha a Duna menti halászok úgy szeretik a kormoránokat, mint kecske a kést, Legszívesebben kilövöldöznék őket s levernék a vén topolyafák ágairól gallyakból, füvekből összetákolt fész­küket. Jól elkészültünk az útra. A motor­csónak orrában messzelátó, teleob­­jektívvel ellátott fényképezőgép és minden szükséges eszköz a kormorá­nok szigetének megközelítésére, a ritka madarak felkeresésére. Lefelé a víz is segít, gyorsan haladunk a ti­tokzatos sziget felé, hajókat és uszá­lyokat hagyunk magunk mögött, s már be is fordultunk egy mellékágba, amely a kiszemelt helyhez vezet. A sziget azonban megmosolyoghatja igyekezetünket, mivel a felületét víz borítja. Nem talál itt a láb semerre szárazát. A bokrok fuldokolnak, a fák törzse derekig alámerülve, csak a vadkacsáknak és a gémeknek tet­szik az áradás. Vonulunk hát tovább. Más szige­ten, más árterületen próbálunk sze­rencsét. A keresés szenvedélye vezé­rel bennünket Szapra — a szapi ha­lászok tanyájára, ahol nem egy vál­lalkozó kedvű ember kész velünk fel­kutatni a ritka madarat. Bartalos Dezső, Vass Ferenc és Molnár Imre tapasztalt halászok társaságában in­dulunk a kormoránok után. Irány: a Büdösi-sziget! Öt-hat kilométer távolságra esik a falutól. Beláthatatlan nádasok, dzsun­­gelre emlékeztető évszázados fák ko­ronái alatt siklik csónakunk. Bozó­tok és vízbe hajló fűzfák között, sű­rű bokrok ösvényin. A kormoránok a vad, a kietlen, az emberi települések­től távoleső helyeket kedvelik. Amerre megyünk, fákon, bozótokon, nádasokon kívül nem is látni semmit. Csak vizet és vizet. Meg egy fából összetákolt, omladozó „kastélyt", ál­lítólag a grófé volt, oda járt mindig a szeretőjével. Meg egy öreg halász­­csárdát, ámelybe már csak a szél és a víz jár be. S a nádasok fölött észrevesszük a kormoránokat! Ott röpködnek a vizek hátán, mint nagy-nagy fekete holtók. Jókora zajt csapnak. Lármásan szállnak fel a fűzfák ágain terpeszkedő fészkeikből és szünet nélkül köröznek a levegő­ben, majd leereszkednek a vízre s kampós csőrük segítségével pillana­tok alatt felnyársalják a halat. A ha­lászok irigykedve nézik munkájukat, gyakorlatukat, s újságolják, hogy a kormoránok is közösen halásznak. Nagy vizeket bekerítenek és a hala­kat kiszorítják a zátonyokba. Igen, a kormorán kitűnő halász. Halfogásra könnyen betanítható. A kasmírok és a kínaiak megszelídítik őket, nyakukra vékony gyűrűt húz­nak, hogy ne nyelhessék el a zsák­mányt, s a csónak orrába ültetik. Rengeteg halott összefogdostatnak így velük. Siklik a csónak a vízen, bent já­runk már a telepen, a kormoránok ijedten röppennek fel előlünk. Az alacsony fűzfák fészkeiből kíváncsian és félve lesnek ránk a fiókák. Kat­tog a fényképezőgép, örömtől sugár­zik az arcunk, a halászok viszont el­lenszenvvel tekintenek a kormorá­­nokra. Legszívesebben fészkestől le-> vernék őket. Mert halász és kormorán két kibé­kíthetetlen ellenség. Nem szeretik egymást. A törvény azonban nem engedi pusztításukat. Ritka madarakról van szó. Hazánkban csak a Duna mentén élnek. Ha a régiségeket megőrizzük, a kormoránokat is megtűrhetjük a természet örökszép múzeumában. A kor mór un fióka a fényképezőgép lencséje előtt Elrepül és gazdag zsák mánnyal tér vissza Kormorán-lesen % Itt tanyáztak

Next

/
Oldalképek
Tartalom