A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-28 / 22. szám
A nagy háború Mario MonicelU nagyhatású, kétrészes filmje nem a megszokott nézőpontból foglalkozik az oly gyakran megfilmesített témával, a háborúval, jelen esetben az első világháborúnak az olasz fronton lejátszódó egyik csatájával. Nem a győzelmet mutatja be, hanem annak szörnyű árát, a frontra vezényelt egyszerű embereknek puszta életűkért vívott kilátástalan küzdelmét. Ezt teszi a két főszereplő, Giovanni és Oreste, a két ügyeskedő, vidám fickó, akiknek legfőbb gondjuk, hogyan csúszhatnának ki a frontszolgálat alól. Mivel azonban nincs elég pénzűk a megvesztegetéshez, legalább élve szeretnék megúszni a háborút, melyet nyilván nem az ő érdekűkben folytatnak. A kiváló rendezés érdeme, hogy amilyen megdöbbentő realitással érzékelteti a háború esztelen emberpazarlását, a sárba, fagyba, vérbe küldött katona gyengeségeit, az egyszerű ember humanizmusát, ugyanolyan meggyőző erővel bizonyltja, hogy hősök nem születnek, hősökké az embereket csak a körülmények teszik. Ez a sors éri a két jókedvű gyalogost, akik végigmókázzák a háborút, és akiket az osztrákok elfognak.' Megmenthetnék az életüket, ha árulókká válnak. De ők inkább meghalnak, olyan egyszerűen, mint ahogy éltek. A nagyszabású, szélesvásznú film kitűnő operatőrje, G. Retunno remek felvételekkel teszi még hatásosabbá a filmet, mely az olasz sajtóban nagyon ellentétes véleményeket váltott ki. Egyes kritikusok a film alkotóit egyenesen nemzetgyalázással vádolták. A film mindezek ellenére megnyerte az 1959. évi cannes-i nemzetközi filmfesztivál nagydiját. A sikerben osztoznak a kiváló, művészek: Vittorio Gassmann, Alberto SordiJ és a 1 frontmögötti prostituáltat játszó Silvana Mangani. SIMKÓ MARGIT így élnek ma az Újvilág őslakói Képes beszámoló a brazíliai őserdő indiánjainak éleiéről Kitűnő vadászok a Crao indiánok. 50 méter távolságra halálos biztossággal célba talál a nyiluk. Vadásznak azonban hajltódárdéval és macsetával is. Jaj annak a törzsnek, amelyet elhagy a vadászszerencse. Ilyenkor aztán napokig bolyonganak élelem nélkül, mig találnak valamit. Mivel az Indiánok nem tudnak beosztani, gazdálkodni, egyik nap bőségesen belaknak, s lehet, hogy másnap már kénytelenek néhány gyümölccsel beérni. Nemegyszer előfordul, hogy az éhség a vadon élő indiánokat a legközelebbi településig űzi. A stafétafutást is ismerik a brazíliai őserdőkben. Az indiánoknak a legnagyobb hőség sem számít. A vörös-fehér festékdlsz azt mutatja, hogy melyik törzshöz tartoznak. A hatalmasan megnyúlt fülcimpába akasztott karika különös megbecsülést biztosit viselőjének. A Craók igen kevés tolldlszt használnak!. A tánc nemcsak szórakozás, hanem kultusz az indiánoknál. Ez a tánc az ellenségen aratott győzelmet fejezi ld. Tánc közben a Craók régi hősi mondákat adnak elő, felelevenítik régi dicsőségük emlékeit, amikor még a vörösbőrüek szabadon, baktogan éltek fehérek nem látta kontinensükön. Tízéves anya. A Craók nem számolják az éveket. Tíz éves korban a lányok férjhez mennek és gyermeket szülnek. Az indiánok nemileg korán érnek, de lényegesen rövidebb az életük, mint a fehéreknek. — Az indián gyerekek nagy előszeretettel fogdosnak össze fiatal állatokat és felnevelik őket. Minden Indián faluban lehet találni kutyán kívül tapirokat, övesállatokat és sokféle papagájt. .ffl m
