A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-14 / 20. szám
Reggeli autóbusz Búgva kapaszkodik a busz a fatu végén a partra. Hajnali félöt, április. A nap még nem kelt fel, alszik a falu is, csak a kakasok és a reggeli műszakba igyekvő munkások vannak ébren. Meg persze a sofőrök. Mert ez a munkásautóbusz, ezzel Járnak Lévára, Tolmácsra, a gyárakba a gyarmatiak, a fegyvernekiek, meg a ladányiak. A későbbi járattal, a nyolcórásival meg az asszonyok járnak bevásárolni és az orvoshoz. A nyolcóraira sokszor fel sem lehet szállni, úgy megtelik, amíg ide ér. Sokat vásárolnak az asszonyok. A hajnali busz érdekesebb, mint a nyolcórási. Közvetlenebb és barátságosabb, mondhatnám kedélyesebb. A nyolcórain idegenek egymás számára az emberek — és a tolakodásban sokszor ellenségek is — a hajnalin pedig egy nagy munkáscsalád utazik évek óta nap - mint nap. Mindannyian ismerik egymást, mindent tudnak egymásról. Ki hová való, hol dolgozik és mennyit ér? Már mint a család szempontjából mennyit ér. Mert az út egy órát tart, és ilyenkor hajnalban, a félbeszakított álomtól duzzadt szemmel, unalmas, szürke a világ. Ilyenkor az a hasznos ember, aki bemondásaival, vicceivel fel tudja törni az unalom kérgét, nevetést varázsol a gyűrött arcokra, kisimítja őket és az ajkakat harsány kacajra fakasztja. Ez igen, ez aztán ember a talpán. Mert vannak, akik csak felszállnak, beülnek a bőrülésbe és hallgatásba burkolóznak, szunyókálva várják, hogy megtörjön a csend, a motor egyhangú zúgása, valaki felvesse a nap témáját, valaki bedobja a nagy ágyút, hogy nevetni lehessen és a morogva, otthagyott édes álom maradéka kiröppenjen a szemekből. Ezek a hallgatagok a család ifjai. Bizonytalanok, bátortalanok még, agyuk nem kutat állandóan téma után, fürge szemük nem keresi a célpontot, mint a nagyoké, az idősebbeké, hogy lecsapjanak rá. A család öregei mások — bár, ha fiatal gyerekek is, itt mégis felnőttek — ők a jókedv rettenthetetlen bajnokai. Az egyik faluban fiatal mama száll fel a buszra. A karján pólya, a pólyában ráncos arcú, vörösképű gonosz kis emberke, egy manó, aki úgy üvölt, mintha fizetnék érte. A munkások, a család meghökkenve bámulja a pólyát, a fiatal mamát, aki elkeseredetten rázogatja, babusgatja a bömbölő kis csomagot. — No, no, kicsikém, ne sírj, no,.. — Nem sír ez, hanem üvölt — jegyzi meg az egyik vén — és megindul a kuncogás. — Oá ... oá... oá ... — mondja kérlelhetetlenül a rettenetes kis törpe teli torokkal. — Be kell kapcsolni a rádiót — találja ki valaki — meglátjuk, ki lesz a győztes. — Igen, igen, a rádiót .. A vezető bekapcsolja, és a hangszóróból előtör valami, ami a stúdióban még könnyű reggeli zene lehetett, de itt már csak recsegés, ropogás, mennydörgés és ég szakadás-földindulás. A srác még jobban sír. Erőteljesebben Gőgösebben és agresszívabban, mintha sértené, önérzetét a hangszóró. Az autóbusz dermedt némasággal fülel Pokoli... rettenetes... ül ki az arcokra a vélemény. — Akkor már csak inkább a gyerek bőgjön — mondja savanyúan, aki azt javasolta, hogy kapcsolják be a rádiót, és lemondóan legyint. Felzúg a kacaj és a gyerek, csodák csodája elhallgat. — Ni csak, a gazfickó, nevetni kell neki — kiabálnak. — Hohó kis öreg, ha csak ezt akarod ...'. Már is hárman állnak körülötte és felváltva nevetnek rá. A lurkó meg visszanevet. Nem bőg már a kis imposztor, kövér ujjacskáival a levegőbe kapkod és a pólyáját rugdalja. Az anyja alig bírja tartani. A hajnali busz meg robog Léva felé, a gyár felé, a munka felé. A munka felé, hogy az élet is egy robogó bírsz legyen, umelyen munkaközben bajok, gondolc közben jókedvűen nevetve átutazzuk azt a 60 - 70 évet a végtelenből a végtelenbe folyó időben. — duba — VOJTECH MIHÄLIK PROLETÁRASSZONY Mit adott néki a párt? Se az asFzony nem kérdezte a párttól, az se beszélt erről vele. A jövendő — silány vigaszuk, kik télik a harcot, csalta délibáb, meddő ígéret csupán, mit légvárként szerte fúj az időknek szele. Ki nem hisz a sorsban, szivére hallgat az, ki nem hisz a sorsban, köztünk a helye. Mit kívánt tőle a párt? Jó acélos kart — hogy a férfi támasza legyen, s bekösse — ha vérzik sebe. És tejtől duzzadó nagy emlőket kért: mert a sztrájkokban is születnek csecsemők, s nyirkos ■ börtönök keserű kenyere az árváknak nem éltető teje. Ki nem hisz a sorsban, hallgat majd, akár a sír, ki nem hisz a sorsban, köztünk a helye. Mit kapott tőle a párt? Éberséget s pár koronát az újságért, mely a párt gyújtó fegyvere, szállást az igazért üldözött számára és hűséget meg zászlajába hímzett énekek énekét. És lányokat meg fiúkat, kikre méltán büszke korunk története. Ki nem hisz a sorsban, az emberiség gyökerit öntözi, ki nem hisz a sorsban, köztünk a helye. Mit adott a pártnak ez' asszony? Tudva, akarva! Betévő falatját, vágyait s tervét, mit elterveze, a jólét istenét, bíráját félénk ifjúságának, ünneplő inge gyolcsát pólyának, átsírt éjszakáit, midőn egyedül volt, senki se virrasztott vele. Ki nem hisz a sorsban, éveit féken tartja, ki nem hisz a sorsban, köztünk a helye. És mit kért ő ezért a párttól? Hírnevet, babért? Vérét kérte vissza, vagy sírt, hogy olykor nem volt kenyere? S ha dolgozott, jutalmul pihenést kért-e valaha, s megtorlást kért-e egyszer is? Ö, kérni, azt elfelejtett ő, mert nyomban behegedt sok fájó sebe. Ki nem hisz a sorsban, ajándékosztásnál bőkezű, ki nem hisz a sorsban, köztünk a helye. És mit kapott ö a párttól? Fiatalságot. Vidám unokái, meggyalázott éltét feledtetik vele, melytől ifjúvá válik, akár az anyák, kik hősöket szültek s kik szívük vérét agyukba, karjukba oltották, hogy a csillagokig törjön tetteik ereje. Ki nem hisz a sorsban, ily hírnevet szerez. Ki nem hisz a sorsban, velünk van. Köztünk a helye. Fordította: Péter László kultuRá • A brnói egyetem könyvtárában, egy Bőseiben nyomtatott könyv kötésében megtalálták Húsz János eddig ismeretlen tankönyvének nyolcoldalas töredékét. A töredék a latin és a cseh nyelv ábécéjét, közmondásokat és imádságokat tartalmaz. 9 Smetana-múzeumot avatnak a nyáron Göteborgban, ahol a nagy zeneszerző 1856 — 1861 közt, mint karmester és zongorista élt és legismertebb műveit írta. 9 A francia televízió szellemes újítást vezetett be. Ezentúl a csak felnőtteknek szóló adások ideje alatt a képernyő egyik sarkában fehér folt jelzi, hogy a gyermekeket helyesebb lesz aludni küldeni. Az egész adás alatt látható fehér folt kizárja azt a lehetőséget, hogy a szülők későn nyitva ki a készüléket, gyermekeiknek is engedélyezzék a felnőtt műsor megtekintését. $ Megszólal a szfinksz. Évezredes hallgatás után több nyelven mondja majd el a turistáknak Egyiptom történetét^ — egy rajta elhelyezett költséges és bonyolult szerkezet segítségével. # Teljesen üres vásznat mutatott be „új alkotása“ gyanánt egy Kiin nevű francia festő. A „mii“, amely az ..Anyagtalan érzések területe" címet viseli, velís hÍRek vőre talált; egy amerikai 600 dollárt fizetett érte . . . • Szatirikus filmet készített az egyik japán filmvállalat „Nem mondok valótlant“ címmel. A film Ikeda miniszterelnök választási ígéreteit teszi nevetség tárgyává. • Egy első kiadású Hamlet-kötetet találtak lengyel tudósok Wroclawban. A kötet értékét 200 ezer dollárra bee sütik. ® Tizenkilenc nemzetközi filmfesztivált rendeznek az idén, amelyek közül a cannesi, a berlini, a moszkvai és a velencei tartozik az ún. A — kategóriába. • Jevgenyij Jevtusenko, a szoviet költőnemzedék egyik fiatal, ismert tagja azzal a tervvel foglalkozik, hogy orosz nyelven megismerteti' a szovjet olvasóközönséggel József Attila költészetét. • Port-Saidban a Szuezi csatorna bejáratná! állítják fel az afrikai népek emlékművét. A hat méter magas szobor egy. földgömbön álló, rabláncait széttörő négert ábrázol. • A Füiöp-szigeteken a társadalmi szervek követelésére azonnali hatállyal elrendelték az amerikai Hímek cenzúrázását és a gengszter -, és az ifjúságra káros hatású filmek betiltását. 15
