A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-07 / 19. szám
Rá ulet az Ébredj favágó ciklusból És Kubába se menj... Pablo 'Neruda De Im fegyvert adsz hordáid kezébe, Éewk-íAmerfka, hogy szétszaggasd ezt e lénye* határt, hogy a chicagói henteeek kezére játszd a zenét á* a rendet, amelyet ügy szeretünk, akkor kikelünk a kövekből, a levegőből, hogy belédmarjunk, kiugrónk az utolsó ablakon is, hogy tüzet ontsunk rád, IdkeHink a legmélyebb örvényből is, hogy beléd eresszük töviseinket, kikelünk a barázdákból, hogy a magvak ügy csapjanak rád, mint a columbiai ököl. Felkelünk, hogy elvegyük előled a kenyeret és vizet. FeUceUtdk, hogy a poklok tüzére taszítsuk. Be ne tedd hát a lábad, Ida katona, az édes francia földre, mert ott leszünk, hogy ecetet adjon ott a zöld venyige, ás a paraszt)Anyok megmutassák nektek a helyeket, ahol még frissen gőzöl a néznetek vére. Ne hágj a kopár Spanyohon kamatjaira, mert minden kő tüzet okád ás ezer évig készek küzdeni ott a bátrak: ne tévedj hát az olajfák közé, mert soha többé vissza nem térsz Oklahomába, de ne lépj Görögország földjére se, ahol még a ma kiöntött vér la kikel a földből, hogy eUMJa utad. És ne JÖJJ halászni Tecopillába, mert a kardhalé lesz fosztó tetemed és a rézbőrű bányászok Araukániáben kiássák az öldöklő ősi nyilakat, melyek ott várnak a földben az ÚJ hódítókra. Ne bízz i vidalltá-Ját daloló gauchőban, se a hűtőházi munkásokban, mert mindenütt ott lesznek ők öklükkel és szemükkel, akárcsak a venezuelaiak, akik már Jóleőre várnak petróleuma* üveggel ás gitárral a kezükben. Ne lépj, no lépj Nicaraguába se, mert csak addig a napig szunnyad Sandln o az erdőn, puskáját belepte inda áa eső, arcán nem rezzen a szemhéj, de a sebek, melyekkel megölted, elevenek még, miképpen Puerto-Rico kezei, melyek csak arra várnak, hogy villanjon a két. Könyörtelen lesz hozzátok a föld. Nemcsak a szigetek néptelenednefc el, de még a levegő is, mert ő is ismeri már a szivének kedves szavakat. Ne JÖJJ emberi húst keresni az égrenyúát Peruba; az óit remek málló ködében vérünk tündöklő ilkel fenik rátok ametiszt pengéiket, s a völgyekben a csatakürtök rekedt szavára sereglenek a harcosok, Amaru király parittyás fiai. Ne menj a mexikói Kordlllerákba se katonákat toborozni az új hajnal elleni harcra, mert nem alszanak Zapata mordályai s tüzelni készen fordulnak csővel Texas felé. És Kubába ae menj, mert villogó tengertől a verítékző cukorültetvényeUg egyetlen sötét tekintet fogad, e egyetlen Idáltás: ölni, vagy meghalni. Ne menj a partizánok földjére, a zsivajgó Itáliába se: tül ne lépj „Jacket“-es katonáid során, akiket Rómában tanyáztatsz, tűi ne lépj Szent Páter kapuján; mert azon túl, a falvak rusztikus szentjei s a halak védőazentjel a partokon szeretettel fordulnak a sztyeppék roppant hazája felé, amerre tz ud világ virágzik. Ne nyúlj Bulgária hídjaihoz, úgy sem eresztenek át, Románia lolyólba gőzölgő várt eresztünk, hogy elégjenek benne a bemyomulók. Ne köszön tad a parasztot, áld megismerte már a földesurak sírját és éberen őrködik ekéje és fegyvere fölött, rá ne nézz, mert megperzsel, mint valami csillag. Part na ne szállj Kínában: nem találod ott már Csángót, a zsoldosvezért, mandarinjai rothadt udvarában: de a szorgos sártök és puskapor-vulkánok sűrű sora fogad majd. Azelőtt vízzel teli árkok voltak a háborúban, aztán vasötvlssel ét karommal tűzdelt drótokadáiyok. De Itt szélesebb az érok, Itt mélyebb a víz, s ez a drótsövény minden fémnél átvéghstatlanabb. Mert az emberi fém mHOé atomja feszíti, mert mbUó eleven élet csomója köti: minden birodalom, minden távoli völgy, minden lobogó éa minden hajé, minden barlang, amibe beszorultak, minden háló, mellyel nekivágtak a viharoknak, a föld minden görcs bér indult redője, a belütött kazánok minden poklai, mi den szövőszékek és kohók, minden irt- ás befutó mozdonyok, a népek minden ősi szenvedése. Ez a sövény ezerszer futja körül a földet, ■ ha néha mintha szétszakadna is, mindig újra összekovácsolja a mágnes, hogy elborítsa a földet. És végül, mindezen túl, messze, ragyogva, szilárdan, acélosan és mosolyogva, dalra és harcra készen vérnek a tundrák és tajgék férflal és asszonyai, a Volga harcosai, akik győztek' a halálon, sztálingrádi gyermekek, ukrán őriások, egész fal, melyet kő és vér, vas és dal, bátorság és reménység emel. Ha hozzáérsz, elégve lehuHaaz, mint gyárakban a salak. És Rochester minden mosolya elsötétül, szétszórja a sztyeppel szél, és eltemeti mindörökre a hó. Eljönnek mind a hősök, Nagy Pétertől a világot ámulatba ejtő új harcosokig, és kitüntetéseikből öntenek jeges kis golyókat, hogy keresztUl-kasul fütyüljenek majd a széles földeken, melyeknek neve ma vidimség. S a vadszőlővel befuttatott laboratóriumokból kirobban majd a láncát letépett atom, hogy elérje kevély városaitokat.
