A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-07 / 19. szám
/ k/tíjus 6-án múlt száz esztendeje, /m! ho9y Rabindranath Tagore, a //1 nagy hindu költő megszületett. A Béke Világtanács az évfordulót az esztendő nagy kulturális emlékünnepségei közé iktatta. Talán alig van még egy olyan világszerte ismert költő, mint Rabindranath Tagore, akinek nevét és müveit Indiában, Európában, Amerikában és Japánban egyaránt ismerik. Rabindranath Tagore bengáli bráhmán családból származott, amely India szellemi életében mindig nagy szerepet játszott, s írók, művészek, bölcselők egész sorát adta hazájának. Tagore apja is rendkívüli szellemű ember volt, aki tudatára ébredt, hogy népét a kizsákmányolás és a babona süllyeszti rabigába, s társaságot alapított, amely már elvetette a kasztrendszert. Tagore első versét nyolc esztendős korában írta, s tizennégy alig múlt, amikor költeményei és kritikai tanulmányai már megjelentek. A serdülő ifjú az újjáéledő bengáli irodalmi élet középpontjába került s rendkívüli tehetségének kibontakozását környezete s idősebb fivéreinek példája is segítette. Tagore húsz esztendős korában kiadott versei (Esti dalok) már kész kiforrott és egyéni útjait kereső költő munkái, bár ö következő kötetéi a Reggeli dalokat tekinti alapvető művének. Rabindranath Tagore sokat foglalkozott zenével is, hiszen nála is, mint a legtöbb hindu költőnél a vers egyúttal dal is. Rendkívül szép hangján sokszor maga adta elő verseit. A férfikorába lépő Tagore munkásságának sokoldalúságával tűnik ki. Szűkre szabott kereteink között meg sem kísérelhetjük rendkívül gazdag életművének akár csak részleteit is ismertetni. Nagy számban jelentek meg verseskötetei, zenés drámái, kritikai munkái, drámai költeményei és szépprózai írásai. Müvei tartalmilag mindjobban elmélyülnek s egyre inkább kibontakozik legjellegzetesebb erénye, rendkívüli formagazdagsága is. Nem forradalmár, de haladó gondolkozáséi ember, aki a hindu nevelésügyről, házasságról és más témákról írt tanulmányaiban éles hangon ostorozza az indiai társadalmi élet elmaradottságát s elviselhetetlen hagyományait. Ellensége volt mindennek, amiben a fejlődés és haladás akadályát látta. A maradiak vadul támadRabindranath Tagore ták, de akadtak, akik már korábban felismerték benne india nagy gondolkodóját, aki a hindu irodalmat világviszonylatban is magasra emeli. Művei szellemi tartalmának egyik legfontosabb mozzanata, hogy a föld különböző nemzeteinek érdekei összehangolhatok anélkül, hogy saját kultúrájukat meg kellene tagadniuk. Ilyen értelemben müvei napjainkban is jövőbemutató értékűek. Politikai írásai új hangot hoztak a bengáli közéletbe. Felfogása nem egyezett ugyan a nemzeti forradalmi mozgalom elgondolásaival, de bölcseleti írásaiban megnyilvánuló haladó nézeteivel s mély humanizmusával mégis segítette India függetlenségéért vívott harcát. Rabindranath Tagore életének negyvenedik évében, 1901-ben alapította világhíressé vált iskoláját, melynek Santinikétán, „a nyugalom és békesség otthona" nevet adta. A költő nem feledte el gyermekkorának gyötrelmes iskolai élményeit s nem elégedett meg elvi reformokkal, hanem tetteket vállalt. Egész vagyonát, képtárát, könyvtárát, sőt később művei után járó jövedelmeit s Nobel díjat is nevelőintézetére hagyta. Az iskola Tagore igaz értelmű humanizmusának egyik legjellemzőbb alkotása. Alapításánál hazafias és egyetemes emberi gondolat vezette. Az új nemzedék nevelésével-kívánta India önállóságát s új életét előkészíteni s honfitársai elmaradottságát megszüntetni. Pedagógiai reformjainak gyökerei az ősi hindu hagyományokig nyúlnak: Santinikétánban az erdölakó bráhmánok iskoláihoz hasonlóan, kényszer nélkül, a szabad természetben tanították a gyerekeket. A népek és fajok együttműködése itt a gyakorlatban is megvalósult: európai tanárok melletti tibeti, kínai és japán professzorok tanítottak. A kiváló magyar tudós, Germanus Gyula is három évig adott elő a santinikétáni egyetem mohamedán művelődéstörténeti tanszékén. A költő életének negyvenes éveiben jelent meg első nagy realisztikus regénye, a Gora, amelyet magyarra is lefordítottak. Politikai és közéleti tevékenysége is ebben az időben a legerősebb. A költő szóban és írásban harcol India szabadságmozgalmának célkitűzéseiért. Később visszavonul, s teljesen művészetének és Santinikétánnak szenteli idejét. De a kormányzat hallgatását is gyanúsnak találja s még „A nyugalom és békesség otthonába“ is elküldi utána kémeit. Rabindranath Tagore a század első évtizedében csendes visszavonult Ságban írja meg szimbolikus drámáit, az Ősz ünnepét, a Postahivatalt s a Sötét szoba királyát. A Gitándzsali sikere példátlan volt. Az angol irodalom felfedezte Rabindranath Tagorét, s a kiadók versenyeztek fordításaiért. Müvei sorra jelentek meg, a világ figyelme egyszerre a költő felé fordult s ö lett az első Európán kívül született író, akit 1913-ban Nobel díjjal tüntettek ki. A világháború kitörése mélyen elkeseríti a költőt, aki békés, humanista uilágfelfogásával értetlenül és kétségbeesve nézi az eseményeket. A háború után elkeseredése haraggá fokozódik, mikor a hindu szabadságmozgalom új fellángolására az angolok durva elnyomással válaszolnak. Az 1919-es amritszari vérfürdő s a pandzsábi atrocitások elleni tiltakozásul Tagore lemondott lovagi rangjáról és címéről, melyeit Anglia királyától kapott. A huszas években a költő újra elhagyta hazáját. Fáradhatatlanul járta a világot, előadásokat tartva s új benyomásokat gyűjtve. Bejárta egész Európát, Japánt s hosszabb időt töltött a Szovjetunió vendégeként Oroszországban. Rabindranath Tagore a maga idejében örök értékű szavakat mondott el a humanizmusról, a népek s nemzetek egymás közötti megértéséről s a békét hirdetve, a tudás és tanítás hatalmával harcolt a felszabadult Indiáért. LIPTÁK GÁBOR Ozsvald Árpád: Fűzfák a parton (Folytatás a 9. oldalról) felhőkkel; talán kedvesének üzen, vagy társainak az erdőkkel borított hegyekbe. A másik, aki futott volna még, a parti fövenyen fekszik, arccal előre bukva. Két keze görcsösen belemarkol a vizenyős parti homokba. Deres tarkója élesen elválik a fekete, iszapos parttól. Parasztember lehetett. Bütykös, széltől cserzett ujjai tán ekét fogtak valamikor. Porhanyós, fekete földet morzsolt tenyerén, így tavasszal, ha párát lehelt a határ. Napszámos, cseléd? Ki tudja ma már! Két keze úgy markolja a silány homokot, mintha ettől várna feloldozást. A csillogó kvarcszemek résein beszívódik az ember bíborpiros vére .... Sebesen rohan a víz, vékony vérszalag húzódik a patak derekán. A harmadik, akit durván a vízbe rúgtak, most egy bozontos ég^ytönkön ül, mintha élne. A víz elborítja. A karaj kenyeret, amit a kisfiú a patakba ejtett, egész föléje sodorja az ár. Az örvény kétszer is megforgatja, mintha démoni incselkedést űzne. íme, itt van előtted a kenyér, egyél belőle. Ezért harcoltál, a földért, a nagyobb darab kenyérért, a szabad életért, A halott feje előre billen. Fehérhasú halak bamba szemekkel bámulnak tá. A halott sárga arca mosolyra torzul az átlátszó víz alatt. Vagy csak a napsugár különös játéka? Ki tudja megfejteni? Csend, nagy nagy csend borul a tájra. A madarak is mintha elfelejtettek volna énekelni. A fűzfák, a rémtett göbbedt néma tanúi, kórusban zúgnak a szélben. A gyermek felnyitja kék szemét. Megriad, mint védtelen állat. Csukló sírással szalad a réten, a falu felé. A szomorúfűz ágán három megdermedt, fehérhasú halat húz maga után. 14
