A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 2. szám

JESZENYIN:

Hófürgeteg indul

Hóförgeteg indul, fenyők hajladoznak, zsaluja nyikordut ijedt ablakoknak.

Vergődnek kint árván fehér lepkeszárnyak, zörgő ablaktáblán könnyek folydogálnak.

Szél rohan a réten, panaszát kesergi, majd megvész dühében: nem figyel rá senki.

Pihe száll kerengve, zizzen ablakomra, olvad — úgy pereg le, mintha könny csorogna.

Fordította: Rab Zsuzsa

SOMLYÓ ZOLTÁN:

Hó

Két kézzel szór az ég finom darát: Megjött a hó, a régi jó barát.

Sötét, zimankós, hideg éjjeleken megjelenik a kőerkélyeken.

S míg fázva mész a közfalak megett, fehér leplével feléd integet.

S mig fagyban áll a milljó kőredő: a titkaidat kéri tőled ő.

Ö, add oda, ha kéri tőled, mind, a titkodat, a fájdalmat, a kínt;

s a könnyedet, — ó, add neki oda! Előtte nyitva minden palota,

és minden kunyhó, hol a szél bezúg a hó hideg, nem csalfa, nem hazúg;

egyformán fed be élőt s holtakat, új szerelmeket s régen voltakat.

S a némaságnak, kéjét hinti rád, a hó, a hó, a régi jó barát...

STEFAN ZWEIG:

Havas tél

Hogy hó-burokban alszanak a házak,

S a szél a pusztán kóborolva dúl,

S nyögnek az árva fák, a puszta vázak. Egy szívre vágyom, melyen ez a lázadt, Vad gyász, a gyászom végre elcsitul.

S ujjakra, melyek homlokomra hullnak,

S a bú s a gond elillan mindahány, Szemekre, melyek úgy telkembe nyúlnak. Hogy új tavaszi ábrándok virulnak Egyetlen halk, szerelmes szó nyomán.

Kardos László fordítósa