A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-16 / 16. szám
Ember és olaj Valent Martin ezdödifc a műszak Védösapkában az asztalnál Emberek a magasban családi ügyben. Mert nem csak a munka meg az olaj meg a fúrótorony, hanem az ember mindenekelőtt. Ismerik a baját, rosszul él a feleségével, az asszony pocsékolja a pénzt, nem törődik megfelelően a családdal. Mitévők legyenek, hogyan segítsenek Andráson? Törik a fejüket, töprengenek sokáig, míg aztán eljutnak a döntésig. Kumpan, Gáspár és Vajs vállalkoznak az asszony felkeresésére. Fáradozásuk eredménnyel jár. Napok, hetek múltával visszatér Hurbánek kedve, kisimul az arca, kifényesedik a szeme. A brigád tagjai elégedetten tekintgetnek a fabódé falén pirosló betűkre: — Szocialista módon dolgozni és élni! A munkával nincs baj, az olajfúrók közötti versenyben tisztes helyet foglal el a Kumpah-brigád, az életükkel se legyen. Erdő tisztásán fúrnak, a torony a fék koronája fölé emelkedik, s az olaj már láthatóan jelen van, a gépek lassan leállnak, elcsendesedik a vidék, a tizenöt ember jóleső érzéssel vonulhat tovább! Egy másik toronynál. Trnava fölött, Bohunice határában, a Kis- Kárpátok innenső oldalán. Valent Martin csoportja dolgozik itt. Akik cseh és szlovák lapokat is olvasnak, bizonyára találkoztak már ezzel a névvel. Két-három éve még országos méretben első helyen emlegették a brigádot. A huszonnégy tagú kollektíva a fúrógépek kitűnő kezelőjének bizonyult. De az utóbbi időben történt valami, ami a feledés homályába merítette őket. Figyeljenek csak: Azt a feladatot kapták, hogy Bohunice szántóföldjén hatoljanak le nyersolajért háromezerszáz méter mélységbe. Felállították a tornyot, üzembehelyezték a tizenkéthengeres motorokat, megkezdték a munkát. Felzúgtak a gépek, dolgozni kezdtek a szivattyúk, pörögtek a fúrók s az emberek a várakozás Izgalmában egyre sűrűbben pislogtak a mélységmérő műszerre: — ötven ... százötven... háromszáz... ötszáz ...! Tavaly decemberben már a kétezerkétszáznál jártak, és ekkor történt a baj. Az egyik csőből kiszakadt a menet, nem tudott megkapaszkodni a másikban, a hoszszú vashengerek egymásra zuhantak, lehetetlenné tették a fúrást. A brigád tagjai, a fúrómesterek, a gépkezelők, a munkások összeszaladtak és erősen fontolgatták, mit csináljanak. Semmi okos dolog nem jutott eszükbe. Elmúlt január, elmúlt február, Valent Martin emberei egyre nyugtalanabbak lettek. Talán tízszer is megpróbálták a fúrást, de csak annyit értek el igyekezetükkel, hogy a csövek elgörbültek. Elnémultak a motorok, kiszáradtak a szivattyúk, a villanyégők Is mintha halványabban ragyogtak volna a tornyon éjszakánként. Elképzelhetik, milyen hatással lehetett rájuk a megfeneklés. Lehangoltan jártak-keltek a telepen, a hólepte bódék körül, nem volt egy nyugodt éjszakájuk. Pedig a hiba nem őket terhelte, hanem a gyárat, de nyújthat-e ez vigaszt azoknak, akik versenyben állnak, s az elsőséget, az országos hírnevet nem akarják átgedni senkinek ? Hiába! Míg ők álltak és szenvedtek, a többiek előrehaladtak. Ojra kellett kezdeni mindent. Igen, újrakezdeni, de mikor? Március elejéig a mérnökökkel karöltve kieszelték, hogy oldalfúrással eresztik a csöveket lejjebb. Újból lendületet vett a munka, a brigád tagjai az országos hírnév és az elsőség visszaszerzésére gondoltak megint, amelyet egy nem vért esemény következtében elveszítettek. Dujslk András a felvonóhoz ment, Bozík Ernő felkapaszkodott huszonöt méter magasba, a vashengereket cserélő kuplunghoz. Marosi István és Vanek Alojz meg a forgatóasztalnál helyezkedtek el. Ráhunyorítottak Búcsi Benjámin gépkezelőre és a többiekre, aztán felzúgtak a motorok. A Valent-brigád márciusban ismét megszokott teljesítményét nyújtotta. A terv szerint kétszázhuszonhét méterre kellett leereszteniük a fúrót s ők háromszáz méter mélységbe mentek le. Persze, hogy élre kerülhessenek, hogy tovább növelhessék teljesítményüket. Valent Martin kezdeményezésére egyöntetűen elhatározták, hogy egyéves tanfolyamon elmélyítik szakismereteiket, alaposabban megismerkednek a föld rétegezödésével, összetételével, a gépi berendezéssel, a fúrás technikájával. A párt negyvenedik évfordulójára a brigádvezető vállalta, hogy elvégzi az üzemi múszakl iskolát, amely a felső ipari színvonalán mozog, a szakaszbizalmi pedig előkészíti Marosit és Valentot a pártba való belépésre. Most kétezerötszázötven méter mélység-* ben vannak. Június végéig elérik a háromezerszázat. Aztán felszedik a sátorfát, búcsút intenek a vidéknek, a széles szántóknak, az apró falusi házaknak és gyorsan, letelepednek egy másik helyen. Felállítják a tornyot, felszerelik rá a villanyégőket és esténként gyönyörködnek a ragyogásban. ök is így tündököltek a csúcson, s így akarnak fényleni nemsokára, igyekezniük kell! m. j. 7
