A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-16 / 16. szám
Nem válaszolt; táncának ütemétől a jaranga másik végébe pördült. Engem egy csomő ember félrerángatott, miközben hangosan magyaráztak valamit. Egy szót sem értettem. Vadul forgó szemük és dühös mozdulataik azonban nagyon is érthetők voltak. Az ajtóban belebotlottam a pilótámba. „Mit lehet itt csinálni? Mégsem hagyhatom ezt az embert itt egyszerűen meghalni. Minden szükséges műszer itt van nálam. . „Akkor várjon egy pillanatig." Észrevétlenül kiosont a pilóta a helyiségből. Néhány pillanat múlva visszatért, benzinszagot árasztva. Észrevétlen odakacsintott nekem és félrehúzta az ajtónyilást takaró rénszavarvasbőrt. Vakító tüzfény csapott a szemembe. M orvos teli volt győgy^ szerekkel és vitaminkészítményekkel a kirgiz pásztorok számára. Az elmaradhatatlan pipával a foga közt, közömbösen bámult ki az ablakon dr. Szemerdcsijev. A meredek sziklabércek fölötti repülés hozzátartozik a mindennapi kenyeréhez. Sok évvel ezelőtt jött Kirgiziába. Első mukáját mint épületasztalos végezte. Mivel valami szűklátókörű hivatalnok megtagadta tőle az építőanyagot és munkaerőket, a saját két kezével építette föl az első szaunát egy kirgiz tanyán. Ma dr. Szemerdcsijev a kirgiz repülő egészségügyi szolgálat vezetője, és minden kirgiz pásztor ismeri a repülő doktort. Megkérdeztem tőle: — Hogy került őn ide? Mint kitűnő sebész Moszkvában vagy Leningrádban biztosan karriert csinált volna, vagy legalábbis kényelmes életet biztosíthatott volna magának. Miért jött ön Kirgizlába és épített itt fürdőházakat ? Nyilván nem először tették fel ezt a kérdést a doktornak. Egy pilianatra összeszűkül a pupillája, aztán nagyon komolyan válaszol: — Engedje meg, hogy elmeséljem első operációm történetét. Éppen akkor kaptam meg a diplomámat. Mint újsütetű orvos első munkahelyemet — a sarkvidéken kellett elfoglalnom. Egy téli napon a tundra fölött siklott apró repülőgépünk. Már órák óta mormogta monoton dalát a motor. Alattunk a tundra végtelenbe nyúló fehér lepedője húzódott, néhány fekete folttal tarkíva — egy telep házai voltak ezek. Azt sem tudtam, hogy értünk főidet. A pilóta tudta. Szó nélkül kiszálltunk és elindultunk az első jaranga felé. Fülledt, meleg levegő csapott meg minket. A falak mentén körös-körül annyi hely sem volt, hogy egy gombostűt le lehetett volna ejteni. A döngölt padlón tűz lobogott, mellette egy ember feküdt, természetellenesen felpuffadt testtel, félig eszméletlenül. Egy sámán keringett körülötte eszeveszet iramban, érthetetlen torokhangokat hallatva, Bele-belekapott kobzába, üvöltözött kegyetlenül, belehajolt a tűzbe, úgyhogy a köntösét díszítő rókafarkakba és szalagokra egy pillanatra belekaptak a piros tángnyelvek, aztán még vadabbul ugrott vissza a tüztől. Eksztázisa átragadt a falak mentén ülő emberekre is, akiknek keze-lába egyszerre csak rángatózni kezdett, s arcukra réveteg kifejezés ült. „Azt hittem, ilyesmi csak e mesékben létezik” — mormogta a pilóta. „Bélcsavarodás — mondtam csendesen, — ez az ember meghal, ha nem operálom meg rögtön. Ebben a pillanatban a sámán odament a beteghez és kobzával háromszor a hasára ütött. A beteg hangosan felnyögött. Én energukusan odaléptem a sámánhoz és amennyire csak tudtam, nyugodtan azt mondtam neki: „Ez így nem mehet tovább!” Fáj a torka a kis Alimkuiunak. lánya nővér azon- Értékes szállítmánnyal érkezett a kirgiz egészségbán tudja, mit kell tenie a mandulagyuliadással. Ügyi szolgálat helikoptere: gyógyszert és vita-A komolyabb eseteket a helikopterre) rögtön a leg- minkészitményeket hozott. Ténya és Valja nővér étközelebbi kórházba szállítják. veszi az anyagot, Helikopterrel a Tyan-san hófödte bércei fölött Leszállás 2000 méter magasban. A Tyan-san hegyaég pusztáin élő pásztorok számára — e pusztákat évente háromszor orvosi bizottság látogatja végig — az egészségügy! szolgálat helikopterei ugyanúgy nem jelentenek újdonságot, mint a nyilvános fUrdők, a rádióadóállomások és az intemfitusi iskolák. „Tűz!" — kiáltott a pilóta. Mindenki talpra szökkent. Egy perccel később már csak a beteg, a sámán, a pilóta és én voltunk a jarangéban. S a következő pillanatban mér csak hárman voltunk. A pilóta nyakon ragadta a számánt és kopöndörltette az ajtón. A friss levegőn szerencsére lehűlt a falubéliek kedélye. Vége volt az eksztázisnak. Megkezdődött az operáció. A pilóta vette át a műtősnő szerepét. Láttam, mennyire Igyekezett, hogy ne hunyja be a szemét, hogy ne ejtse ki a műszereket remegő kezéből. Első Ízben látta, miként hatol be a hideg acél az élő emberi testbe. Nem segíthettem rajta, szükségem volt rá. Reszkető ajakkal mosolygott, hogy bizalmat öntsön a fiatal, tapasztalatlan orvosba. Mikor mindennek szerencsésen vége volt, sző nélkül kitámolygott a jarangából. Sosem felejtem el azt a mosolyt. Tudom, mibe kerülhetett neki. Senki sem kényszerithette, hogy legyen a segítségemre. Nem volt köteles megtenni. Akkor, sok-sok évvel ezelőtt, tanultam meg érezni, mi ez a kötelesség! Az orvos elhallgatott. Alattunk a napfényben csillogtak a Tyansan hóföldte bércei. — Nem szeretem a nagy szavakat — szólalt meg újra a doktor. — De ez az igazság: az ember nemcsak a természetet kell hogy legyőzze, hanem elsősorban önmagát. Tudni akarta, miért dolgozom én, távol Moszkvától, ezek között a hegyek között. Most már tudja. .. ILJA GRICSER 3 r
