A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-09 / 15. szám
J. Szimonov A parányi esőcseppek lehűlésük után jégcseppekké válnak és úgy árasztják el a mezőket, akár a sáskák. Csupasz, elfeketedett tőkék maradnak csak utánuk, kiverik a földből a vetést, könnyeket csalnak az asszonyok szemébe, a férfiak pedig tehetelenül szorítják ökölbe a kezüket .,. A jég „srapnellek" egyedül itt Alezani völgyében bizonyos években gyakran oly nagy károkat okoznak, melyeket csupán millió rubelekkel lehet kifejezni. 25 évvel ezelőtt expedíció indult a Kaukázus hegyeibe. Nalcsik közelében, az Elbrusz expedíció két hajdani faházának helyén alakult meg a Szovjet Tudományos Akadémia Alkalmazott Geofizikai Intézetének kabarda-balkarljai részlege. A hegyek között megoldandó egyik legfontosabb feladat a felhők tanulmányozása, befolyásolásuk módjának kidolgozása és az ellenséges jég elleni állandó küzdelem. Ahhoz, hogy az ellenfelet valóban le lehessen győzni, először meg kell ismerni. De hogyan? Hogyan lehet behatolni a vihar-felhőkben kavargó, eszevesztett légáramlatokba? Márpedig éppen a felhő belsejében keletkezik a jégeső, ott van az alattomos veszély gócpontja. Ahhoz, hogy az „ellenség fóerejének helyzetét" megismerhessék, a tervezők egy villamos gitárhoz hasonló, műszerekkel, filmszalaggal és villamos telepekkel felszerelt csapdőt szerkesztettek. A gomolygó viharfelhők fölé emelkedő repülőgépről dobják le a csapdát. A bekormozott filmhártyán megmaradnak a cseppek nyomai, melyeket a tudósok re. Az antenna előre figyelmeztet a veazélyre: a jégeső gócpontját rakéták semmisítik meg (felső kép). A repülő laboratórium fedélzetéről tudósok figyelik a kísérlet eredményét púkéinak, lenyomatoknak neveznek. Hoszszú órákon, sőt heteken át vizsgálják a kutatók ezeket a lenyomatokat, melyeken — akár a harmatcseppekben a napsugár — a felhők főidről nem látható élete tükröződik vissza. A jégesővel vívott harc túljutott a feltevések, elmefuttatások keretein, és ma már kísérleti szakaszába lépett, a gyakorlatban folyik. Működnek az „égi felderítök’ — radarkészülékek, magasba szállnak a repülő „laboratóriumok". Az intézetben készült szabályozható, hőmérsékletű és légnyomású vizsgálókamrát gőz tölti be; mesterséges szelet és fagyot hoznak benne létre. Az ember itt kicsiben megszerkeszti a jégesőt és a felhőket. A mikroszkópok feltárják előttünk a jégszem „anatómiáját”. A szabályozható hőmérsékletű és nyomású kísérleti kamrában N. Uazatyikov laboráns mesterséges jégesőt és esőt „álUt elő“, és ezzel felidézi előttünk a felhők életét. A nagy hatósugarú radar-antenna az égbolt felé fordul, hogy már néhány órával a veszély előtt figyelmeztessen; jégesőfelhők közelednek! Nézzük a radar villogó képernyőjét. Az egyik tudós magyaráz: — Ez a mozdulatlan vonal az Elbrusz. Ez pedig a felhő. Veszélyes gócot rejt magában. Beavatkozásra van szükség, mielőtt még jégeső keletkezhet belőle. A veszélyes gócot meg kell semmisítenünk. De hogyan? Hiszen 100 évvel ezelőtt és napjainkban egyarönt hiábavalónak bizonyultak az erőfeszítések, hogy ágyúval lőjjék szét a viharfelhőket. Nem hozott sokkal több sikert a csapadékhullást megakadályozó vegyszerek füsttel való felbocsátása sem. Ennek ellenére a kaberda-bal karijai tudósok tovább haladtak a megkezdett úton. És ma már c^tt tartanak, hogy sikeresen „tapogatják ki" a jégeső gócát, rejtőzzön el akár a szabadszemmel alig látható felhőkben is. Most már nem szórják szét találomra a levegőben a vegyszereket. A légvédelmi ágyú (ezúttal nyugodtan nevezhetjük jégvédelminek) felemeli a csövét és a vegyianyaggal töltött lövedék az „ellenség fő erőinek" elhelyezkedési potján csapódik be. Amikor ezt a cikket már megtrtük, távirat érkezett Moszkvába. A táviratban ez állt, hogy a legutóbbi kísérletek reménytkeltő eredményeket hoztak. Ma már előre láthatjuk, hogy idővel az ember szétkergetheti a viharfelhőket és sok kellemetlenségtől kímélheti meg az Alazani és más völgyek laköit.