A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-19 / 12. szám
Bessie Smith, a blues királynője Régi Wuesok tolmácsoló!: a vak Sonny Terry (szájharmonikás) és Brownie McGhee (énekes és gitáros) „Jelly Roll” Morton Louts Armstrong...........és zenekara Mz&p gipsze/’ A dzsessz keletkezésének gyökere a messzi múltba nyúlik vissza. 1530 körül Amerikában két zenei kultúra — az afrikai és európai-találkozik. Az a zene, amely ebből néhány évtized múlva kifejlődött, Amerika déli államainak gyapotültetvényeire, a fekete kontinenstől messzire kerül. Rabszolgák könnyei és az elvesztett szülőföld utáni bánat kísérik. Az amerikai földön új munkadalok, balladák, spirituálék és bluesok születtek. . Hogyan született a munkadal? A négerek kora hajnaltól késő estig a beláthatatlan gyapotültetvényeken dolgoztak. Hogy a munka jobban menjen, a felügyelő megtiltotta a beszélgetést. De élő emberek dolgoztak itt, akiknek — hogy a nap gyorsabban teljék — mondani kellett valamit, legalább egy-egy szót. Énekelni kezdtek. Lassan, kicsit vontatottan, a munka ritmusában. Este kunyhóik előtt jöttek össze. Itt már kedvükre beszélgethettek. Szomorú történeteket meséltek a munkáról, hősökről, állatokról, amelyek emberi nyelven beszélnek, és emberekről, akik sokszor kegyetlenebbek, mint az állatok. A beszéd fokozatosan rjtmust kapott. így keletkezett a ballada. Eljött a vasárnap. Öregek és Billy Broonzy fiatalok igyekeztek a templomba, ahol a papok a földi élet múlandóságáról és a síron túli élet örömeiről prédikáltak. A templom közelében vasárnapi iskola is volt, ide jártak a négerek, hogy bibliai történeteket hallgassanak. Gazdag érzelmi életük, ritmusérzékük megkívánta, hogy melódiákat rögtönözzenek, és ezért senki sem ismert rá a néger spirituálékban a protestáns egyházi énekre. Szerzőik nem ismerték a kottát, azon versenyeztek, ki visz bele több színt, változatosságot. Pillantsunk vissza a múlt századba. Mark Twain ,kettéosztott, lincselő államoknak" nevezte hazáját. Észak érdekei merőben különböztek Dél érdekeitől. Északon fejlődött a kapitalizmus; gyárak, trösztök, monopóliumok létesültek. Délen, a Mississippi mentén a beláthatatlan gyapotültetvényeken virágkorát élte a rabszolgaság. A hatvanas években kitört a polgárháború. Észak győzött, eltörölték a rabszolgaságot, meghonosodott a bérmunkarendszer. A gyapotültetvényeken dolgozó rabszolgák azonban csak négerek maradtak. A legjobb pincérek és szakácsok, a legjobb szolgák és portások a szállodákban, a legolcsóbb munkaerők és a legmuzikálisabb emberek az Egyesült Államokban. Louis Armstrong, ismert muzsikus egy szomorú bluesban így énekel: „ ... talán hiba az, hogy fekete a bőröm ? ...” Hiba nem lehet, de feketének lenni az Egyesült Államokban semmi esetre sem kellemes. Ezt Wiliam Handytól Harry Belafontáig minden néger muzsikus tudja, jóllehet ' népszerűségük több dicsőséget szerzett Ame-Josh White rikának, mint az Egyesült Államok néhány elnökének tette. Az első dzsessz-zenekart Fát Marbal alakította meg, hogy szórakoztassa a Mississippin úszó hajók utasait. Muzsikájuk megtetszett. A néger zenekarok kezdtek divatba jönni. A muzsikusok ragyásig dolgoztak azért a pár garasért, amit uraiktól kaptak. Kárpótlásképpen arról énekeltek, ami bántotta őket, ami után vágyódtak. A dzsessz létezik. Utat tört magának bolygónk minden részébe. Milliók hallgatják és hatással van rájuk. Néhányon még ma is a kapitalizmus szellemi csökevényének tartják, és a zenei szótárakban meg sem említik; habár a néger folklórból merítették zenei témáikat a híres zeneszerzők és múlhatatlan dicsőségű müveket alkottak. A dzsessz valósággá vált. Van kezdete és története, tehetséges előadói és tehetségtelen utánzói, kimagasló pontjai, de hanyatlása is van. A dzsessznek vannak alkotói, akik szívüket helyezik bele, de árulói is vannak, akik az utca ízlésének megfelelő zenét csinálnak belőle. N. cs. 8
