A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-12 / 7. szám
J!RÍ WOLKER: A kéményseprő A kéményseprő nem csupán arról ismeretes, hogy fekete a képe és létrát hord magával. Ö a szerencse hordozója is. Ezt minden ember jól tudja, és jóképp azok, akiknek kabátjáról nem hiányoznak a gombok. Ha elmegy mellettük, nagyhamar megfogják a gombjukat és arra gondolnak, ami után vágyakoznak. És vágyuk valóban be is teljesül, mivel az emberek már istentudja mióta igy tesznek és nyilván így is fognak tenni, amíg csak kéményseprővel találkoznak az utcán. Ha nem teljesülne a kívánságuk — bizonyára nem cselekednének így-Egyszóval láttuk: minden ember boldog lehet a maga módján. Csak az a fontos, hogy tegyenek gombjai és találkozzanak a kéményseprővel. Tudta ezt jól a kis árva Jeník is. Mivel szegényke egyik napról a másikra tengette sanyarú életét a külváros kövezetén — sok-sok gyönyörűséges kívánsága volt. Vágyakozhatott kifli, egy körhinta-jegy, elhunyt édesanyja vagy egy alma után, amelyet kendös asszonyságok árultak a Szent Jakab téren. Mivel semmije sem volt, szerencse-vágya nagyra nőtt. Itt volt azonban az öreg hiba: A kis Jeník rongyos kabátkáján és nadrágján nem akadt egyetlen gomb sem. Nadrágját és kabátját is jó emberektől kapta, de hisz tudják, a jó emberek sem ajándékoznak el jó ruhát. így aztán, mivel ajándékba kapta tőlük e ruhadarabokat, már meglehetősen kopottak voltak és nem akadt rajtuk egyetlen gomb sem. A jótevőknek, akik az említett ruhákat ajándékozták neki, eszük ágába sem jutott, hogy ilyen pöttömnyi gyereknek gombra is lehet szüksége. Elegendőnek tartották, hogy elfedjék meztelenségét. Kezdetben magának Jelűknek sem jutott eszébe, hogy ruhájának valami hiányossága van. Csak mikor tudomására jutott a kéményseprő, gomb és szerencse titka, vett erőt rajta a bánat: Nekem soha nem lehet szerencsém, soha sem lehetek boldog, mert nincs a ruhámon egyetlenegy gomb sem. Nagyon szomorú volt emiatt, mert szeretett volna boldog lenni. És ki ne szeretne boldog lenni. Attól fogva egyre csak azon járt az esze, hogy miképp tehetne szert egy gombra. A többi gyerek számára mi sem könnyebb ennél, Jeník azonban tanácstalanul állott e kérdéssel szemben. A gombhoz általában egy édesapa tartozik, aki megvásárolia, és egy édesanya, aki f elvarr ja. S ez a kettő nem állt Jeník rendelkezésére. így hát a fiú elhatározta, hogy megszerzi a gomb árát. Vizet hordott egy asszonynak az ötödik emeletre, a másiknak egy bozontos kutya-vonta kiskocsin szenet szállított, tejért járt a faluba, és általában mindent megtett, amire az ő korában levő kisfiú képes. És mégsem tudta megkeresni a gombra valót, Az emberek azt gondolták magukban: minek adjanak pénzt ilyen kisfiú kezébe, aki azt sem tudja, mihez kezdjen vele, s a leghamarabb eltorkoskodná. Inkább valami ennivalót adtak neki — az legalább hasznára válik. S adtak neki ennivalót. Hol kenyeret, hol sajtot, hol egy tányér levest, vagy valami ételmaradékot. S ha Jeník jóllakott, olyan megelégedettség fogta el, hogy megfeledkezett a gombról is, s meg volt győződve arról, hogy a gomb nélkül is boldog lesz. Mikor azonban estére elkezdett korogni a gyomra, s az éhség gyötörte, elvesztette minden önbizalmát, minden erejét-, az álombéli gomb minden csodálatos tulajdonságával egyetemben táncot kezdett járni a szeme előtt. S különösképpen akkor volt ez így, ha a gombkereskedés előtt ment el, amelynek kirakata teli volt szebbnél szebb gombokkal. Volt itt katona- és civilgomb halomszámra. Az egyik merő arany, gyönyörűségesen vésett betűkkel, a másik a tenger kékes ragyogásával festett tengerészgomb. Akadt olyan, amelyen négy lyuk látszott, ismét máson a lyukakat elfedte a gomb csillogd fényű palástja. És ott ragyogott mind ezek felett egy sor nagy gyöngyházgomb, amely Jetiik szemét mágnesként vonzotta. Bizonyára ezek hozzák a legnagyobb szerencsét — gondolta magában Jeník, de aligha juthatok hozzá egyhez is. Biztosan szörnyű drágák. S mégis egyre szomjúhozóbb tekintettel meredt rájuk, míg csak a bolt elárusítónője fel nem figyelt, és lángoló szemének tekintetét félreértve el nem kergette. — Eltűnj innen, te piszokfészek. Nem néz ki semmi jó a szemedből sem. — Azt hitte, hogy meg akarja lopni, és Jeník szégyenkezve eloldalgott. Éjszaka aztán, mikor a pincelakásban néhány egymásra vetett rongyon tíz, nála még szerencsétlenebb ember társaságában álomba merült, álmában a gyöngyházgomb és az elárusítónő bosszús arca kísérgomb ragyogott, mint amit a kirakatban látott. De nemcsak ez tűnt Jeník szemébe, észrevette azt is, hogy a gyönyörű gomb csak egy cérnaszálon lóg és csakhamar leszakad. A szíve beleremegett, ha arra gondolt, hogy a kislány elveszítheti tt gombot. És ó megtalálhatja. Nyomban vége lenne minden keserűségének. Holnap már minden az övé lehetne, amit csak szeme-szája megkíván. Ezért aztán észrevétlenül a kislány nyomába szegődött. Meg is történt, amit annyira kívánt. Amint a kislány egy alacsony ház kapujába lépett, kabátjáról leszakadt a gomb, s a gyalogjáróra esett, anélkül, hogy észrevette volna.,. Igazán figyelmetlen kislány volt, különösképp ha tekintetbe vesszük, hogy ez volt kabátján az egyetlen gomb, s hogy elvesztette, megfosztotta magát a gombhoz fűződő minden szerencsétől is. Jeník felujjongot. Óvatosan felvette a gombot és óft tartotta a tenyerén. Űgy\ragyogott a napfényben, akáf egy drágakő. Gyorsan zsebrédugla és körültekintett. A kislány bement a házba, anélkül, hogy valamint <észrevett volna. Jeník eltűnt az első utcasarok mögött. Vigyázva hazavitte a gombot. Levette a kabátját és kölcsönkért egy tűt. Fonalat a rongyokból fejtett ki, amelyeken aludt, s nyomban hozzálátott a varráshoz, hogy még a sötétség beállta előtt készen legyen. Ám most az eszébe jutott valami. Eszébe jutott a kislány, aki most sír valahol, mert elveszítette gyönyörűséges gombját. Lehet, hogy nem is tudja, mennyi boldogságot hozhatott volna nekir a gomb. Ha tudta volna, mire képes a gomb és a kéményseprő, bizonyára óvatosabb lett volna. Egy nap bionyára megtudja. De a gomb, akkor már odalesz. Lehet, hogy soha többé nem tesz szert másikra, mert igazán nehéz egy gombhoz jutni. Elveszítette s ö, Jeník pedig eltulajdonította. Eltulajdonította, nem — találta. Visszaadja neki? Nem, erre Jeník képtelen volt, mert sok nehéz napon át sóvárgott utána. Ha majd meghozza a szerencsémet, visszaadom neki, s valamit tán még teszek is hozzá — gondolta magában. De megtalálom a kislányt ? A keze egy kissé reszketett, de azért csak varrt, egyre , varrt tovább. tette. Mikor aztán már nagyonnagyon régen és hiába, sóvárgott a gomb után, egyszer az utcán meglátott egy kislányt, akinek a kabátján éppen olyan Másnap úgy lépett ki az utcára a gombbal, akár ha csillagot viselt volna. Félt azonban, hogy az emberek felji-12
