A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-05 / 6. szám

BERXESI ANDRÁS: Bujdosó Mihályt neve után — akik nem ismerték — afféle szomorú, jámbor atyafinak képzelték el. Mi­hály éppen az ellenkezője volt, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy nehezen oldódott fel, de ha megnyitotta a zár­kózottság zsilipjeit, akkor tréfát tréfára halmozott. Tudatosan nem bántott mep soha senkit, és csak azokkal tréfálkozott, akikkel már előzőleg kiürítette a barát­ság poharát. A műhelyben szerették őt, ami igen nagy szó volt, mert Bujdosó Mihály, mióta az eszét tudja, a Vasas­nak szurkolt, ellentétben a többiekkal, akik a Fradi lelkes hívei voltak. Persze, minden hétfőn szinte robbanásig feszült a műhely levegője, különösen akkor, ami­kor a Vasas védelme csődöt mondott. Volt hallgatnivalója Mihálynak ilyenkor. De ezért különösebb baj sohasem történt. A baj akkor kezdődött, amikor Mihályt egy esős őszi napon sürgősen hazahív­ták. Amikor a titkárságról telefonon ít­­szóltak a kovácsmühelybe, az első pilla­natban azt gondolta, hogy valamelyik gyerekével vagy az asszonnyal történt baj. Csak akkor nyugodott meg némikép­pen. amikor hazaért. Némiképpen, mert nagy volt ott a felfordulás. Csak állt az utca túloldalán és tátott szájjal bámult. A háromemeletes ház Diósi utcára néző oldala, mintha bomba szakította volna le, beomlott. Hónapok óta húzódott a talajvizsgálat, de a tanács az egymásnak ellentmondó szakvélemények miatt dön­tést nem hozott, s lám most itt a baj. Pár hétig Mihály és családja az egyik iskolában húzódott meg, aztán, csodák csodájára, megkapta a lakáskiutalást. Izgatottn forgatta kezé­ben a végzést. XIII. kerület. Pozsonyi út... Hm... negyedik emelet... Fél óra múlva már ott állt a modern építésű ház előtt. Kétszer megtörölte a talpát, ami­kor belépett. Atyaisten, ha a lépcsőház márványboritású, milyen lesz a lakás? A csengetésre egy ötven év körüli so­vány arcú férfi nyitott ajtót. Mihálynak a férfi a filmeken látott angol lordokat juttatta az eszébe. De nem sokat töpren­gett a hasonlóságon, hanem illedelmesen bemutatkozott és szép sorjában elmond­ta látogatásának az okát. Doktor Fullmayer Lipót elfintorította az arcát, még az orrát is megszippantotta kicsit, aztán feltette vastagkeretes szem­üvegét és hosszan tanulmányozta a végzést. Mihály addig sandán szemügyre vette jövendőbeli birodalmát és gondo­latban már a bútorokat helyezte el, köz­ben nagyokat lélegzett, hogy belső izgal­mát valahogy leplezze. — Szóval, maga a bérlő, jő ember? — szólalt meg Fullmayer kissé éneklő han­gon. — Hát jó . . . akkor talán nézze meg a lakást, kérem... Mihálynak tetszett minden. Az mán kevésbé, amiket Full­mayer közölt. A lakás, öröklakás, ő a tu­lajdonosa. a lakbért megbízottjának, dr. Sámson Péter ügyvéd úrnak kell havonta átadni. Nem KIK-lakás. Valamikor az egész ház az övé volt, de idejében laká­sonként eladta. ihály két nap múlva már beköl­tözött. Nem ment simán, mert elő­zőleg Fullmayer „előnyös" üzletet akart vele kötni. Csereije el a lakást az unokaöcsével, ö ugyanis Zágoni úrnak szerette volna kiadni a lakást, de az a gonosz tanács beleszólt a megállapodás­ba. Mihály összeredőzte a homlokát, unot­tan körbenézett és unalmas hangon meg­szólalt. — Hát ami igaz, az igaz__annak ide­jén építhetett volna komolyabb lakást is az elvtárs. .. Félek, hogy a feleségem­nek nem tetszik majd a halványzöld csempe a fürdőszobában... Szűkre vonta a szemét. — Meg aztán, miért kellett a kilincseket bronzból csiláltatni? Nem kaptak sárgarezet?... — Az unokaöcsém, kedves izé... — Hagyja csak, elvtársam — legyin­tett Mihály és féloldalt hajtva a fejét, bánatosan körülnézett megint. — Majd esak meggyőzöm a családot... Látja, elvtársam, ilyen az, ha az embert kis­korában elkényeztetik. Fullmayer szabályosan kivándorolt. Bujdosó Mihály pedig annak rendje és módja szerint beköltözött a lakásba. Családja napokig nem tért magához a gyönyörűségtől. Különösen a tizennyolc éves Zsóka, aki a Dunára néző szobát kapta meg. Vasárnap győzött a Vasas, a Fradi pedig kikapott. Hétfőn Mihálynak különösen jó kedve volt, de nem mutatta. Az ebédidő alatt körülvették a szakik. Először csak az „aranylábú gyerekekről” beszélgettek, aztán valaki megkérdezte, milyen az új lakás. Mihály bánatos arcot vágott, ömlött belőle a panasz. — Ä! — legyintett — kiszúrtak velem. — Egy-két arcon, mintha gúnyos mo­solyt vett volna észre. — Hát hallottatok már ilyent? Minden második nap thermál vízben kell fürödnöm... Tudják jól, hogy víziszonyom van, erre föl olyan lakást utalnak ki, amelyiknek az ablakai a Du­nára néznek. Aztán az a sok beépített szekrény, meg a halványzöld csempe a fürdőszobában... És mi az istent csiná­lok majd, ha elromlik a lift? He? — De hát — szólt közbe meglepődve az egyik ipari tanuló — Miska bácsi a régi házában az ötödik emeleten lakott és ott egyáltalán nem volt lift... — De ha itt van, a szentségit, az ne rohadjon le pont akkor, amikor hazame­gyek. .. Pár hét múlva Mihály levelet kapott Salzburgból. Fullmayer úr írt. Nem kimondottan barátságos hangon. A legenyhébb kifejezés „te kommunista csavargó” volt. Aztán a fenyegetések. Mert ő visszatér — már mint Fullmayer —, és ha a tulajdon lakása nem lesz rendben... hát nézze meg magát. Mert nem tűri el, hogy Zágoni urat „kifúrta”, gondolja meg és inkább cserélje el ve­le. .. Amikor a második levél jött, Mihály roosszkedvű lett és mélyen gondolkodott, a felesége pedig céloz­gatni kezdett. Nem jó az a lakás, mégis csak jobb volna elcserélni. .. Na­gyon behallatszik a hajókürt. meg a zene a Casinóból. Két nap múlva pedig a szom­szédokra panaszkodott. Mihály nem felelt. Egy hét múlva újabb levelek érkeztek Nyugatról, de azokban már nem volt köszönet. Szabályos fenyegetés volt min­­egyik. Lakásbitorló, vörös agitátor, be­súgó meg miegymás. Aztán közölték Mi­hállyal. hogy halálra van ítélve és ha „bejönnek az igaz magyarok”, őt is „ki­nyírják”. Nagy volt a rémület a család­ban. Csak Mihály volt látszólag nyugodt. Két hét múlvt. a házban már a házmes­ter sem viszonozta köszönését, a mű­helyben pedig elhúzódtak tőle a szak­társak. Hiába kutatta az okát. nem tudta meg. Egyszer aztán Sipos Béla, a párt­csoport bizalmi félrevonta. — Te Miska, bemondott a Szabad Eu­rópa. Valaki hallotta és elhíresztelte a gyárban. Bujdosó Mihály rosszkedvű lett. Fullmayert meg tudta volna foj­tani. Dehát Fullmayer úr Salz­burgban élt és vidáman fecsegett a Sza­bad Európának, amiről a következő na­pok egyikén Mihály is meggyőződött. Te­hát a házban is ezért néznek rá rossz szemmel. A levelek meg csak érkeztek, a felesége szinte beleöregedett. Egy vasárnap délután Mihály a pincé­ben rámolgatott, amikor a lomok között egy ládát talált. Kíváncsian kibontotta. 10 Mihály rendet csinál

Next

/
Oldalképek
Tartalom