A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-29 / 5. szám

Mark Twain:

A bibliai tanítás és a vallásos gyakorlat

A nagy amerikai humorista, Mark Twain: „A bibliai tanítás és a vallásos gyakorlat“ c. pamflet-cikke először 1923-ban, tizenhárom évvel az író halála után jelent meg. Magyarul most jelenik meg először rövidített formában. Twain nemegyszer zúdította szatírájának tüzet a vallásos álszenteskedés és képmutatás ellen, a „szentatyák“ ellen, akik a templomok szószékeiről szentesítik az imperialista rablást, háborút, rabszolgatartást. Nincs is szükség arra, hogy részleteiben elemezzük Twain nézeteit. „Ne beszéljetek az író helyett — ajánlotta Mark Twain. — Hagyjátok, hogy ő maga mutatkozzon be. Mindig jobban el tudja ezt végezni, mint ti." Követjük bölcs tanácsát.

Azok a módszerek, amelyeket a papok és szerzetesek követnek, igen sokfélék, és történetük rendkívül tanulságos. Annak idején a római egyház is tartott rabszolgákat, vette és eladta őket, és szentesítette, támogatta a rabszolgakereskedelmet. Sok-sok idő múlt el, s mikor egyes keresztény népek már felszabadították rabszolgáikat, az egyház még mindig rabságban tartotta őket. Vajon lehet-e kételkedni abban, hogy az egyház nem tehetett másképp? Hiszen, minden az uralkodó osztály akarata szerint történt, amelynek az egyház egyértelmű, teljhatalmú képviselője volt, amelynek akaratát vitathatatlanul képviselte.

Volt egy szentírás, amit nem lehetett megváltoztatni, csak a meglevő formájában lehetett tolmácsolni. Az egyházat nem lehetett meghazudtolni, hiszen csak úgy lépett fel, ahogy azt a biblia előírta. Saját igazáról meggyőződve, az egyház évszázadokon keresztül soha nem emelte fel a szavát a rabszolgaság ellen.

Ma végre azt halljuk, hogy a római pápa a rabszolgakareskedelmet bűnnek nyilvánította, sőt speciális expedíciót küldött Afrikába, hogy az ott akadályozza meg újabb rabok beszerzését. Vagyis: a dogmák megmaradtak, de a taktika megváltozott. Miért? Csak azért, mert az emberiség elhatározta, hogy kiigazítja a bibliát.

Maga az egyház soha nem teszi ezt meg, de viszont soha nem mulaszthatja el, hogy beálljon az események sodrába, és szükség esetén idegen áramlatok szolgájának vallja magát. Éppen így járt el a jelen esetben.

A keresztény Anglia fenntartotta és igazolta a rabszolgaságot 250 éven keresztül, és papjai nyugodtan szemlélték ezt, s szüntelenül részt vettek személyesen is a rabszolgakereskedelemben, fenntartották az egyenlőtlenséget. Vagy talán lehet abban kételkedni, hogy azok az érdekek, amelyet akkor Anglia követett, keresztény érdekek voltak, s az egész rabszolgakereskedelem tisztán keresztény jellegű volt?

Az angol parlamentek támogatták és szentesítették a rabszolgakereskedelmet. Két angol király személyesen is részvényese volt rabszolgakereskedelmi társaságoknak. Az első hfíjatásos angol rabszolgafelhajtó, John Hokkins, akinek emnak. Az ország minden sarkában — kivéve a templomokat.

Századokon keresztül voltak boszorkányok. Legalábbis így állította a biblia. Éppen a biblia írta elő a boszorkányok

megsemmisítését. Ezért az egyház HOO éven keresztül, bár fájó szívvel és nem szívesen, de szigorúan teljesítette szent misszióját. Akasztófák, kínzóeszközök, máglyák segítségével fáradhatatlanul dolgozott ezen a feladaton. Kilenc évszázad alatt börtönbe ültette, megkínoszta, felakasztotta, máglyára küldte a boszorkányok egész hadseregét, tisztára mosva kiöntött tisztátalan vérükkel az egész keresztény világot.

Aztán hirtelen kiderült, hogy nincsenek semmiféle boszorkányok és soha nem is voltak. Az emberek nem tudták, hogy sírjanak, vagy nevessenek. Ki fedezte fel, hogy nincsenek boszorkányok ? Lehet, hogy a papok? Nem, ezek soha ilyen felfedezést nem tettek. A saalemi szentatya továbbra is tiszteletreméltó buzgalommal hivatkozik a szentírásra, amely felhív a boszorkányok megsemmisítésére, még azután is, hogy a hivatalos egyházi szervek, eltérve ezúttal, a bibliától, krokodilkönnyeket ejtenek azok miatt a kegyetlenségek miatt, amelyeknek elkövetésére kényszerítették őket.

Skóciában még akkor is ölt meg a pap boszorkányokat, ha a városi elöljáróság ártatlanoknak minősítette őket És amikor a könyörületesebb polgári hatóságok azt javasolták, töröljék a törvények közül az idevonatkozó cikkelyt, ami a boszorkányok ellen szólt, megjelentek a papok, és kérésekkel, könnyekkel, átokkal igyekeztek rávenni őket, hogy hagyják érvényben a szóban forgó törvényt.

Boszorkányok nincsenek, De a szentrás, amely állítja létezésüket, ma is negvan. Csak a taktika változott. Nincsen semmiféle pokol tüze, de a szentírás ovábbra is állítja, hogy van. Több, mint cétszáz olyan törvénycikk, amely halállal tüntette a vajákosságot, már kimaradt a örvénykönyvekből. De az írás, amely létehozta ezeket, megmaradt.

14

léke ma is él, hadjárata során olyan esz közöket használt, hogy váratlanul rátámadt a bennszülött falvakra, lángba borította, megsemmisítette azokat, s össze fogdosva, rabzsírja fűzte az ártatlan lakosokat, amiért a hálás királynő lovaggi ütötte őt.

Sir John tevékenysége valóban keresztényi tett volt és egy negyed évezredet keresztül ez a véres, szörnyű monopóliun a keresztények kezében maradt. A keresztény egyház segítségével falvakat romboltak le, családokat zúztak szét, különkülön fűzték rabszíjra a férfiakat és a nőket, számtalan sok ember szivét törték össze. És mindezt csak azért, hogy a keresztény nemzetek virágozzanak, bőségben éljenek, hogy keresztény templomokat építhesenek, s a szelíd és irgalmas szívű Megváltó birodalmát kiterjeszthessék.

De eljött az idő, mikor egy törvénytelen születésű angol keresztény felkelt a rabszolgaság ellen. Érdekes tény; ha egy keresztény felkel a törvényerőre emelt gonoszság ellen, az mindig törvénytelen születésű, a megvetettek kasztjába tartozik. Kegyetlen harc lángolt fel, de végül is meg kellett tagadni a rabszolgakereskedelmet. A biblia hatalma megmaradt, de a taktika megváltozott.

Aztán egészen megszokott dolog történt. Meglátogatva országunkat egy angol — egyike azoknak, akik mindig meglátják a szálkát a más szemében —, s ájtatosan égre emelte a kezét, és egészen elszörnyűlködött a mi rabszolgáink láttán. Bánata leírhatatlan volt, szavai megvetéssel teltek. Valóban ö éppen a mi rabjainkat siratta, a valamivel kevesebb mint másfél mülió amerikai rabszolgát, akkor amikor Angliának, éppúgy, mint régen tengeren túli birtokain tizenkét millió rabszolga dolgozott.

Az a tény, hogy valahányszor elődeink meg akartak szabadulni a rabszolgaságtól, éppen Anglia állított elénk mindenféle korlátokat és hiúsította meg terveinket, nem befolyásolta őt ebben. Hisz mindez a régmúlt történelem emléke csak, amire már nem kell emlékezni.

De végre már mi is új hitre tértünk. Mi is kezdjük felemelni a hangunkat a rabszolgaság ellen. A lágyszívű emberek felfegyverkeznek, s az ország minden sarkában meg lehet találni ha csak a leakisebb ielét is a rabok iránti sainálat-