A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-29 / 5. szám

CHARLES DOBZYNSKI Szerelmem Auschwitz (RÉSZI ETEK) == A lengyel származású kommunista Charles Dobzynski, a fiatal francia költőnemzedék egyik = legegyénibb hangú, legizmosabb tehetsége, nemrégen tette közzé Szerelmem Auschwitz című = hosszabb költeményét, amelyben derűs gyermekkori emlékeinek és a náci haláltáborok borzai­éi: mainak drámai szembeállításával mozgósítja harcra az olvasót az újfasizmus veszélye ellen. Szerelmem második gyermekkorom Ha fc éd fordulok kivirulok megint Rádöbbenek hogy mély homályban élek S csak szemedben születve derül fény rám Azért vájom szavam hogy tüzet csiholjak belőle S mindannak amit látsz az értelmét megleljem S az élettől visszaragadjam Amit fekete odújába zsúfol Az éjjel elrabolt nap-romokat. Életem sebzett még a háború sok cserepétől És ne csodálkozz Ha néha megtörik a tekintetem És a múltam falán gyöngyöző vérből Elorozhatatlan nap születik E tükrének éles szilánkjaitól széttépett arc Szívem nem lett soha egészen aknamentes. Némelykor álmodom Sötét utca visz álomból álomba Kihantolom a jajokat s itt vagyok újra Egyedül álmom omladékain Verejték lepi szavaim Remegek Hogy »kémből kitör egy elfelejtett arc Egy békételen árny és fölperzselhet téged Hogy az a fájdalom mely álmom tájain barangol egyre Fölébredhet Szeiid éjed üszkei közt Hogy amit átéltem bepiszkolhatja tisztaságodat Mint földre hullt narancs. Szerelmem második gyermekkorom Hoz'ád beszélek az álmatlanság permetegében Kihantolom a jajokat Hogy elűzzem őket hangodtól Kihantolom az árnyakat Hogy elűzzem őket életedtől. Szerelmem Auschwitz így nevezem azt Amii nem lehet elfeledni Fü»t száll föl emlékezetemben Köd és éj melyet semmi el nem oszlat Millió pillantás mely nem tér vissza már Halott szemüregébe Fs szanaszét marad Mint névtelen parány rádióaktív harmat Millió pillantás mely nem látott többé napot És a pornál türelmesebben Várja Hogy szemünk összegyűjtse S igazságot szolgáltasson neki. Azt mondják rég vége lett A sújtó kéz elrejtezett Sírbolt az ég a jaj felett S tört tükör írással fedett Cserép csak az emlékezet Az* mondjátok rég vége lett De a gvümölcs vészt rejteget S a falak síkja hegeket És a tagadás szemetek Mélyén éj karmaként remeg. Szerelmem Auschwitz elűzöm az árnyat Lángodtól mely vigyázza A kihunyt lángokat S tatja és emlékezteti őket Szerelmünk a láng és a lehelet Mely a hamu alatt, föléleszt annyi arcot És vérünk melegíti fényük És szívünk kölcsönzi lángjuknak színét Szerelmem szerelmem árny van a lángban-S a semmi magja még kicsírázhat s megérhet Míg a halál sárgítja a napon fürtjeit Nem lehetünk mi boldogok Ámde a balsors ólma arannyá változhat kezünkben Ö szerelmem ha szememben még látod Felszállni a régi látványok füstjét Azért van csak mert remegek Nem tarthatja fel tán a múlt tüzét S egy napon a jövőre zúdul De nincs-e más fecske ink Csak a naponta újraszült Remény? JÄNOSHÄZY GYÖRGY fordítása A szesz vigíliája y alahol valaki megírta, hogy Leonardo da Vinci ugyan­arról az emberről festette meg isteneiét es az árulóját. A Jú­­dásra évek múlva talált: a néhai rendes ember leziillve, szutyko­sán duhajkodott egy csapszék­ben. Talán azért jut az ember eszé­be ez a cinquecentói mendemon­da, mert a számadó 'Nehéz pol­gárnak olyan ábrázata és tipikus taglejtése van, mint az Iskarióti­­nak a milánói déllé Grazia ko­lostor freskóján. Sötétvörös haja tarkóiára lóg. erősen kopaszodik, ritkás a bajusza, és kopott, se­­színű szemöldöke alól fáradt hal­­szemek pislognak. Ha megszólal, látnivaló, hogy csak alsó áll­kapcsában ül elárvultán négy, nagy sárga fog. Ő se volt mindig százkarátos ivóbajnok, tulajdonképpen ma már nem is az, hiszen oly ke• veset iszik, hogy attól bornem­issza lehetne. Csakhogy elég egy cseppecske, féldecicske a mester­séges mennyországból, máris olyan, mintha egy akót vedelt volna be. elkezdi a legelést, a kérődzést a bűnök állatkertjében. Dőzsöl, tivornyázik, veres ka­kast ereget, verekedik, s ha le nem fogják — épp tavaly tör­tént — Józsi sógorának a hátán jön ki mind a két szeme. A tárgyalóteremben hátul ül az asszonya. Sovány, fakó; meg­látszik, hogy sokszor korgott a gyomra. Régivágású mártír: meg­verik és megbocsát. Nem válik, és nem nyújtófázza el az urát a háztól. Megható a reményé, a harca, csodálatos, új a bizalma. Rendületlenül hiszi, hogy a bí­róság még rendes embert csi­nál gézengúz férjéből. Mellette a gyerekek. Egy hü­­velyknyi pirospozsgás férfiú és a tizennyolc éves siheder. Nyakán kötés, mellén kötés. Sápadt, meg­viselt, szégyenlős. Az apja, a bor-Heródes majd­nem szíven szúrta. A bicskapenge néhány milliméterrel elcsúszott, s csak ezért nem tolja csontke­zekkel fölfelé a mécsvirágot. Pe­dig jó fiú, ő az igazi család­fenntartó. Nem akarta részegen útnak engedni a papát, nehogy utcahosszat nevessék. A vádlott, megtört, kimerült arca gittszínű. Nyilvánvaló, hogy tegnap még megkísértette a sá­tán, mondván, ha megkóstolja a palink a-azúrt, az istenhez lesz hasonlatossá De mára már cser­benhagyta, és a tegnapi isten most ernyedt, áléit, inkább egy semmiházi mása. Pedig kutyabaja. Van kenyere, lakása, otthona De nincs akara­ta, csak beteg vágya a szesz za­­mata, illata, bódulata után. Mert a szesz balzsam számára: Csak Így tud menekülni Önmaga elől. No Egy év múltán maid elszo­kik tőle, a többit megteszi az alkoholellenes kórházi kezelés. Azért senki se felejtse ezt a mementót: ,,ö) te rosszban hatalmas al­kohol! ö, te igazi méreg, gaz csaló, ki állattá változtatod az embert. Nálad van mindig a kés, a dorong, de a börtön kulcsa is!" LEHOCKY TERÉZ 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom