A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-09-04 / 36. szám
Amikor a kubai hazafiak forradalma megdöntötte a véreskezű Batista diktátor terroruralmát, az igazi harc tulajdonképpen csak akkor vette kezdetét. Mert Batista urai, az amerikai monopolisták, akik Kuba természeti kincseit egy „pipadohányért" megkaparintották, veszedelmet sejtettek és rávették Eisenhower kormányát, hogy fojtsa meg a kubaiak forradalmát: ha kell dollárral, ha pedig másképpen nem lehet, akkor tüzzel-vassal, mint hat évvel ezelőtt Guatemalában. Ma már másfél éve folyik a küzdelem, a kubai Dávid és a dollár Göliát élet-halálharca. egyelőre gazdasági téren. A guruló dollárokért megszervezett ellenforradalmi megmozdulásokat Fldél Castro kormánya, a kubai nép segítségével íelgöngyölte. így tehát Washington gazdasági blokáddal és szabotázsokkal Igyekezett és Igyekszik ma ls térdre kényszeríteni az engedetlen Kubát. Kuba az ellenséges akciókra erélyes válaszokat adott, s egyben megkezdte harcát az amerikai monopoHumok hétfejű sárkánya ellen. Az első csapást a „zöld szörnyeteg kapta," az United Fruit Company, az északamerikai mindenható gyűmölcsfelvásár)6 és értékesítő társaság. Fldél Castro kormánya kisajátította az United Fruit Company 100 000 hektáros cukornád Ultetényelt és a földreform keretében felosztotta a kubai földnélküli Jánosok tízezrei között. A Kis Dávid parittyaköve telibe talált. Ekkor hullott le a sárkány egyik feje. Am Góliát a gonosz örlás sem hagyta magát. Á „szemet szemért" elv alapján leállította Kubába Irányuló kőolaj-exportját. Az USA vlsszaiitése azonban félre sikerült. A Szovjetunió ugyanis felajánlotta Kubának önzetlen segítségét és a gyors megegyezés pillanatától szovjet nafta helyettesítette az amerikait. És amikor az USA meg az angol-holland monopóliumok, a Texas Oll Co, az Esso, a Standard Oil, valamint a Royal Dutsch—Schell kubai olajfinomítói nem akarták a szovjet naftát feldolgozni, Fldél Castróék a szabotáló üzemeket államosították. Ekkor kapta a sárkány második feje a halálos csapást . .. Washington ezúttal végleg le akart számolni a kis Dáviddal. Felmondta a kubai cukor behozatalát! Ám Kuba ezúttal ls megmenekült a dollár sárkány halálos ölelésétől, mivel a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság hajlandóak voltak felvásárolni Kuba cukorfeleslegeit. Az amerikai kézen levő kubai cukorgyárak államosításával a sárkány Immár a harmadik fejét vesztette el. A nikkelt és kobaltot kitermelő Moa Bay Mining Company államosításával pedig további fejét vesztette el a hétfejű sárkény. Nemrégiben Kuba panaszt emelt az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt az USA fenyegetődző, agresszív politikája ellen. Washington hasonszőrű barátainak segítségével a kubai panaszt az Amerikai Államok Szervezetéhez utaltatta át. A szatellitek és dollárbérencek segítségével az USA ott akarja Kubát megadásra kényszeríteni. Azonban hiába minden ármánykodás, fenyegetődzés és provokáció, a kis Kubának a nagy világban megbizható barátai vannak, akik nem engedik, hogy dollár Góliát orvul elpusztítsa az Igazát védő apró kubai Dávidot. A kubai nép pedig el van szánva, hogy élete árán is megvédje kivívott szabadságát és hazájának függetlenségét minden ellenség ellen. £s valamennyien bízva bíznak abban, hogy végül ls a kubai nép legyőzi a hétfejű dollár-sárkányt. — sí — Fldél Castro bajtársai között Huta Mfte tetym a kétieiu sátkúMtt Kuba népe lelkesen üdvözli a földreformot Az új földtulajdonosok boldogan mutatják a kormány dekrétumát •; Hazájukat és forradalmuk vívmányait a kubaiak megvédik! Ezek a szövetkezeti házak már a győzedelmes forradalom óta épültek fel és helyettesítették a nyomortanyákat Az új honfoglalók élén Fldél Castro földosztásra indul