A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-26 / 30. szám

Az első számú probléma: nehéz, lakható szputnyikok ® A második: szuperrakéták ® Nehéz dió lesz az élettani korlát ® „Missils and Rockets": 50:3 ® Ki lesz az első? ki lesz íz vilÄQÜR koLumBUSZA í ,,A filmvásznon iivegmaszkos íéríiarc, feszült arckifejezéssel . .'. Közben egy műszer mutatja az állandóan növekvő túlterhelést: már eredeti súlyának hétszeresét nyomja a férfi, súlya 500 kg! A vér nehezebb a higanynál is. Szeretné kezét megmozdítani, óriási erőfeszítéssel igyekszik felemelni . . ." Fenti szövegünk lehetne televíziós közvetítés is' egy rakétáról, amely éppen óriási fölgyorsulással szabadul Földünk gravitációs teréből, miközben az emberi szervezetre hihetetlen túlterhelés nehezedik. Ez esetben azonban csak egy nagy kísérleti centrifugára szerelt fülkéből tudósít az automatikus filmfelvevő. De ez is bizonyítja, milyen kellemetlen élmények várnak az űrhajósra: a nagy gravitációs túlterhelés és a rakétamotor okozta rezgések. £s mihelyt kikapcsolódnak a motorok — az ellenkező véglet, a súlytalanság! Hozzá a tökéletes, ijesztő csend. Hatni kézd az egyedüllét, a korlátolt mozgási lehetőség. A tudósok élettani korlátnak nevezik ezeket a nehézségeket, melyeknek leküzdését már most gyakorolják a jövő űrhajósai. Nem csoda, hogy sok kalandornak tüstént elmegy a kedve az Ilyen űrhajózástól. Csak a legrátermettebb, hétpróbás pilóták jöhetnek számításba. A világűr meghódításának három fokozata van: műszerek, kísérleti állatok, ember. Az első kettőben már sok eredményt mutathatunk fel. A harmadikra a lehető leggondosabban kell felkészülnünk. Ezt követelik meg az emberiesség törvényei. Az ember csak akkor indulhat, ha száz százalékosan tudjuk biztosítani életét a világűrben és Földünkre valő visszatérését. A visszatérés problémája követeli meg a legnagyobb igyekezetét. Itt van például az ún. hőkorlát: >0—100 kilométer magasságban a visszatérő rakéta a sűrűbb légrétegekbe jut, felszínének hőfoka a súrlódás következtében a két-háromezer fokot is eléri. Valahogyan le kell tehát lassítani a rakétát. Hogyan lesz ez lehetséges? Segédrakétákkal, melyek a repüléssel ellenkező irányban működnek. Ezek egyúttal lehetővé teszik a rakéta repülésének irányítását is, így például a meghatározott leszállási hely elérését. Valószínűleg ejtőernyős fékezésre is sor kerül a sűrűbb légrétegekben. A visszatérő űrhajónak tehát sok hajtóanyagra és komplikált Irányító és fékezoberendezésre van szüksége. Ez bizony sok helyet vesz majd igénybe és alaposan megnöveli az űrhajó súlyát. Világos tehát, hogy a lakható szputnyik igen nehéz lesz. Kilövéséhez rendkívül erös rakéta — szuperrakéta szükséges. A tudományos körökben ismert dolog, hogy az Egyesült Államokban az ún. Merkur terven dolgoznak. Eszerint az űrhajós kabinja nem egészen egy tonnát nyomna — sokkal kevesebbet, mint a nemrégiben fellőtt szovjet szputnyik. Még a legvérmesebb amerikai technikusok sem merik 1961-nél korábbra tenni a Merkur-rakéta kipróbálásának Időpontját. És ami a kilövő rakétát Illeti: az USA-ban most tervezik a Saturnus rakétát, melynek első lépcsője 680 tonna erejű hajtóművel rendelkezne. Nem valószínű, hogy 1962-nél korábban kerülne sor kipróbálásra. Kevés ez valahogy a szovjet eredmények mellett, jut mindjárt eszünkbe az összehasonlítás. Nem is csoda. A szovjet szputnyik négy és fél tonnája, a Csendes-óceáni szovjet rakétakísérletek 13 ezer kilométeres célbiztonsága megmutatta az egész világnak, hogy a Szovjetuniónak olyan szuperrakétái vannak, amelyekkel fel lehet lőni a lakható űrhajót is. Hiszen ha űrhajó helyett utasokat szállítana, hatvanöt ember térne el benne . .. Ezekhez a tényekhez nem kell kommentír. Jellemző az amerikai „Missils and Rokets" című szaklap megállapítása: „Gyakran hangoztatjuk, hogy az amerikai mesterséges holdak többb tudományos adatot szolgáltatnak, mint a szovjet szputnyikok, amelyeknél inkább a súly számit. Ez bizony nagyon közel jár ahhoz a históriához, amikor a sportolók azon siránkoznak. hogy az ellenfél durva erejének felhasználásával 50:3 arányban győzött. .." Tehát az amerikai újság szavaival élve, a szovjet „sportolók" nagy pontaránnyal vezetnek ebben a versengésben. Ez a felelet egyúttal arra a kérdésre is, amelyre az egész világ kíváncsi: KI lesz a világűr Kolumbusza? Már az óceánon túl is arra a következtetésre jutottak a reálisan számitő emberek, hogy bizony a Szovjetunió polgára lesz az első űrhajós. J. KRYLOV már a küszöböt nyaldosta ... Az öreg az öklét rázta - de viszszament a házába. Hajnalra már fel kellett kaapszkodnia a háztetőre ... Most már elérkezettnek látták az időt a cselekvésre. Motorcsónakot küldtek azzal az utasítással, hogy ne „kapacitálják" az öreget. Majd szól ő magától is ..." ,,A motoros ott körözött a ház körül, de az emberek tetették rriagukat, hogy nem látják az öreget. Az meg elkezd szitkozódni: „Hová tettétek a szemeteket, nem látjátok, hogy itt egy embert a vízbejullás jenyeget ?.'... A motoros — hogy megleckéztesse - elkerülte újra a házat... de aztán nemsokára visszatért az öregért. Elvitték az új faluba, öreg feleségéhez. Amikor néhány nap múlva megkérdezték az aszszonyt, hogy mit csinál a férje, mosolyogva válaszolt: otthon ül és duzzog, szitkozódik, miféle népség él itt, hagytak volna megfulladni egy öreg embert - de közben már vásárolt egy csomó facsemetét, az új ház kertjében ülteti el azokat... - Ilyen a doni kozák!" <Solohoo cmekdoiázik ötvenöt éve él a csendes Din mellett Mihail Solohov, a Csendes Don világszerte tisztelt Írója. Egy donmenri kozák falucskában született, a polgárháború, majd a második világháború évein kívül mindössze három esztendőt töltött a Dontól távol. 1923-tól 1926-ig Moszkvában újságlróskodott, de aztán visszatért szűkebb hazájába, Vesenszkoje községbe, a nemrég Lenin-díjjal kitüntetett kiváló szovjet Író. „Amikor a Volga- Don-csatorna építésénél sor került a Cimljanszki-tenger medrének elárasztására - mesélte vendégeinek Solohov - néhány falut ki kellett üríteni. A nép új faluba, vadonatúj házakba költözött. De akadt egy öreg kozák — jóval túl a nyolcvanon - aki bizony nem akart mozdulni egy tapodtat sem. Azt mondta az öreg: itt született, itt is akar meghalni. A felesége hiába kérlelte, a tanácsi emberek hiába magyarázták, hajthatatlan maradt. Azt mondja ekkor az asszony: Öreg, délután itt a tenger, semmi kedvem vizbejulladni, én megyek ..." „Az öreg meg csak matadt. a kiürítést irányító hivatalos emberek ismerték a doni parasztokat. Tudták, hogy csak valamilyen nagyon kemény lecke téríti észre az öreget. Meszsziröl, egy magas jegenye tetejéről, távcsövei figyelték az öreg parasztot, látták, hogy a víz lassan hömpölygő árja már elérte az öreg házát... Hát a koma komótosan kijött, karót vert a-földbe és azon megjelölte, meddig ér a víz. Egy óra múlva ismét megjelent a pitvarajtóban, hogy ellenőrizze a vízállást, de a tenger akkor