A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-11 / 50. szám

mmm Leonhard Frank A tömbparancsnok 1944 telén, egy hétfői napon a tömb parancsnok jelentette a Gestaponak, hogy Hochholz müncheni autószerelő vasárnap a lakásán, Landsberger Strasse 57. alatt, külföldi rádiót hallgatott. Másnap reggel öt órakor a szerelöt elvitték a lakásáról, és az Englischer Gartenen át vezető úton, a patak közelében agyonverlek. Mivel az 57-es ház egyetlen lakója sem volt hajlandó a fejét önként a nyaktiló alá helyezni, a tömbparancsnoknak senki egy rosszalló szót nem mert szólni. Azóta két év telt el, egy és más a Landsberger Strasse 57. lakói számára is megváltozott. A tömbparancsnok, aki tetszése szerint küldhetett bárkit a halálba, nyomtalanul eltűnt, de eltűnt a Landsberger Strasse is. Egy kilométer hosszú romhalmaz maradt a helyén, ahol a patkányok még most, 1946 nyarán is betemetett hullákra vadásztak, és nem is eredménytelenül. Hochholz özvegye, Genovéva aszszony változatlanul a Landsberger Strassén lakott, most persze az 57-es ház pincéjében. A pince födémje, pedig a lebombázott ház romjainak súlya is ránehezedett, sértetlen maradt. A pince, amely mélyen feküdt s ezért nappal is sötétség borította, mindössze három méter hosszú volt és ugyanolyan széles. De esténként a rácsos pinceablakon át beszüremlett az utcai lámpák fénye. Genovévának sem gyertyája nem volt, sem olaja a lámpába, meg is jegyezte minden este: — Ez az utcai lámpa az ég ajándéka. Az ágya elégett. Most a rozsdabarna pamlagon aludt, valaha ezen heverészett vasárnap délutánonként a férje, a rádiót hallgatva. Vele szemben, mélyen a rácsos ablak alatt aludt Fritz, egy tábori ágyon, amelyet régi bakancsáért cserélt. Harminckét éves volt, és két hónapja lakott Genovévánál. Fritz lefagyott lábakkal tért haza Sztálingrádból. A lábujjait amputálták. Ez leginkább olyankor zavarta, amikor kedve támadt egy kis csatangotásra az utcákon. A lábait villámgyorsan emelgette, mint valami tyúk, kénytelen volt gyorsabban járni, mint jólesett volna. A háború előtt vasárnaponként selyemkendöt viselt a szivarzsebében, elegánsan összehajtva, lelógó csücsökkel, olyan volt, mint valami kedves fehér virág — most a fogkeféjét, egy fekete fésűt és leveses kanalát tartotta benne. — Egész egzistenciám — mondta ragyogó mosollyal Genovévának. Fritz karcsú volt és szélesvállú, sudár növésű, mint egy jól megtermett néger; nagy szája és különlegesen szép fogai voltak, és szüntelenül mosolygott, óriúsi szürke szemével is, amelynek fehérje kékesen csillogott. Fekete hajút szürke csíkok szőtték át egyenletesen. Két dolgot képtelen volt Fritz megérteni. A romokban heverő Münchenben miért nincs munka az ó számára, aki szakképzett kőműves, s hogyan képes Genovéva, az adott körülmények között állandóan olyan takaros és gusztusos maradni? Genovéva Hochholzot a huszonhat esztendejével, búzakalász-szőke hajával és kövérkés alakjával, egy kissé mindig a tögymeleg tej illata lebegte körül. Éppen az imént feküdtek le. A pincében koromsötét volt. Fritz, tábori ágyában, lótakarójával együtt felpattant, teljes magasságában kinyújtozott, és egyetlen rántással széthúzta a kisfüggönyt, amelyet Genovéva minden alkalommal gondosan összehúzott, mielőtt Fritz jelenlétében levetközöt volna. Az utcai lámpa fénye beáradt. Egy lány lábszárai haladtak el a rácsos" ablak előtt, röviddel utána egy pár férfiláb, majd egy asszony vastagra dagadt ' bikrái, egy gyermekkocsi nyomában. Genovéva félig felemelkedett: — Nem szóltak azok egy szót sem. Nekiestek gumibottal és a fejét verték. Még itt feküdt mellettem az ágyban. Hisz még csak hajnali öt óra volt. A tömbparancsnok ott állt az ajtóban és nézte. Fritz mosolyogva a fogait mutogatta. Egész arca ragyogott: — Egy biztos: ha rátalálok, nem éli túl. — Ma merre kerested, melyik kerületben? — Egész Münchenben, reggeltől estig. . Az persze bujkál. Óvakodik a napfényre jönni, jól tudja, mi vár rá. Hiszen nem a férjed volt az egyetlen, akit a Gestapo vérebei elé lökött. Genovéva meggyőződéssel felelte: — Egy szép napon a karjaidba szalad. — Remélem. És akkor vége. Genovéva melegen rámosolygott: — Es amint vége, összeházosodunk. Régi vita volt ez köztük. Fritz fél-Gerhard Geyer (NDK): FIATALOK IVAN SESZTALOV ÉJJEL A RÉNSZARVAS-SZÁNON Nézel: föld felett a hold gyúl, lépsz: alattad hó csikordul. Mosolyog fenn a holdsarló, visszaragyog a rén-szarvról. Egész éjjel szunnyad az ég, az erdő is bóbiskol még. Kristályos hó, mint a szikra a patákról hull vakítva. Havas mezőn vágunk most át: visszük haza az új postát. vihar előtt Fény hímezi a víztükröt, szivárvány meg az eget... Orros szúnyog zümmög, zümmög, sötét felhő fenyeget. Fülledt csönd ... A szem az égen fényt, szivárványt, felhőt lát: úgy szövődnek össze szépen, mint egy csíkos mókus-hát. üjra otthon Dalos, regés szép hazámba megérkeztem valahára! Fehér nyírfák vágyva néznek, víg madárkák fütyörésznek —: víz fölött ím sirály kacag ... Manysi ének .. . manysi szavak ... Hát nem halt el, nem tűnt még el! Manysi ének csendül még fel! Amíg népem szíve dobog: nem némul el, dalolni fog! 9