A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-27 / 48. szám

Jtell a Jé vígjáték A MATESZ a barátság hónapjában Szolodar-Bogoszlovszkij Nyári kaland cimü háromíelvonásos zenés vígjátékát mutatta be. A lényegében egyszerű történet a szocialista vagyon dézsmálóit, a kispolgári erkölcs csökevényeit állítja pellengérre. A cselekmény színhelye egy szovjet üdülő, az Orgonaliget. Az igazgató, Dusecskin, és annak titkára, Sok a dolgozók rovására gazdagodik. Hogy kártevését leplezze, képes minden lehető és lehetetlen talpnyalásra. Előnyben részesíti a befolyásos, . vagy annak vélt ismerősök és funkcionáriusok ott üdőlő feleségét — összeköttetést tart fenn egy bizonyos Kokov nevezetű hivatalnokkal, akitől hasznos értesüléseket szerez, és nyilvánvalóan osztozkodik vele. Dusecskin és Sok csak addig folytathatják üzelmeiket, míg az üdülő vendégel és orvosnője, Nagya meg nem sokallják azokat. Egy téves Információ alapján Dusecskin RIpcovnénak — felettese feleségének nézi Gálját, a fiatal színésznőt. Virággal fogadja, különböző előnyökben részesíti. Galja belemegy a játékba, mert előzőleg Nagya már megbeszélte vele a dolgot. így számos komikus helyzet és félreértés áll elő, s mindez Dusecskin és Sok leleplezéséhez vezet. A rendező, Münk István franciás könnyedséget és lendületet igyekezett belevenni a színészek játékába, bohózattá túlozva a szatírát, s operetté — ott, ahoí dalbetétek szakítják meg a cselekményt. A közönség mindenesetre hálás volt ezért a törekvésért, s nagy tapassai jutalmazta a színészek teljesítményét. Ha azonban közelebbről vizsgáljuk meg a dolgot, akkor újra kiderül, hogy a vígjáték a legnehezebb színpadi műfaj szerző, rendező és színész számára egyaránt. A jó vígjátékban a pozitív alak sem eshet kl a vígjáték sodrából és keretéből. A közönség és színész tudja, hogy ami a színpadon történik — minden csak játék, tehát nem Igyekezik túlontúl realista, s ami még rosszabb, naturalista felfogás jegyében alakítani figuráit. Nemrégiben a televízió egy francia filmet, Királylány a feleségem (Fanfan Tulipán) közvetített. Hőse kétségtelenül pozitív jellem, de a legdrámaibb, sőt lovagi drámába illő jeleneteket ls áthatja a vígjáték szelleme. Minden pillanatban aggódunk érte, s minden pillanatban kacagni kell rajta, még akkor is, ha akasztani viszik. Mi a helyzet a Nyári kalanddal? Pozitív alakjai drámai jellemek, a negatívok eltúlzottan bohózat! figurák, a pierot-kat és harlequlneket juttatják eszünkbe. A fasiszta eilenálás Idejében született nagy komikus figurák, amilyeneket Chaplin alkotott, s amelyet Haáek képzelete teremtett, nem alkalmasak mai mondanivalók tolmácsolására. Éppen alkatuknál fogva nem — hiszen ezek a bohócok az embert lealázó szörnyű társadalmi rendet kacagtatják kl. Épp ebben rejlik vitalitásuk, erejük, sikerük. Mai vígjátékunk azonban nem társadalmi rendünket, hanem annak fonákságait akarja pellengérre állítani, s a feladat nagyságával mintha csökkennie a bohúcfigura jelentősége; ereje és vitalitása. Tolvajt fogml — az is feladat. A tolvajt ki kell kacagtatni — de ott, ahol nem érzed világok ütközését, ahol nincs világnézeti mélység, nehezen jön létre dráma. Márpedig a vígjáték ls dráma. Ott vagyunk valahol a keidet kezdetén — Plautus és Terrencius figuránál — a római vígjáték figuránál. Ezekből száraztak a pierot-k és harlequlnek, de a felvilágosodás nagy drámairól ezekből is nagy bohócokat teremtettek. Babits Mihály épp Plautusszal kapcsolatban mondja az európai Irodalom történetében: „Van valami ős komikai zsenije az alacsonyabb és vaskosabb fajtából." S alább: „Darabjai a népmulatságokat szolgálták, s dalbetéteikkel valóságos operettek gyanánt hathattak." Ez az, ami sikert arat a közönségnél. Maga a fabula is: a tolvaj leleplezése, aki a dolgozók rovására élősködik, hosznos és tetszetős téma — de miért kell ugyanakkor feladni a drámairodalom történelme folyamán már egyszer elért csúcsokat: a világnézeti mélységet, az igazi jellemkomikumot és a stílus egységét? Hiszen a szocialista társadalom ellentmondásait, ha nem is antagonlsztikusak, komolyan kell venni, mert kiküszöbölésük nélkül lehetetlenné válik minden fejlődés. A mindennapi élet sok és gyakran komoly konfliktust hoznak .létre ember és ember között — tehát témát kínál a drámaírónak, vlgjáték'lrónák. Am feloldásuk és kiküszöbölésük világnézet mélységet igényel, Ügy vélem, ez az egyetlen járható útja a modern szocialista vígjátéknak. Mindebből az következik, hogy a MATESZ méltóbban is megünnepelhette volna a barátság hónapját. A szovjet drámairodalom kiváló alkotásai ezt nyilvánvalóan lehetöve teszik. A színészek teljesítményéről most nem kívánok szólni. Megtettek minden tőlük telhetőt a rendezői felfogás jegyében, mely a műben jelentkező stílustöréseket még nyilvánvalóbbá tette — mely mégis kétségtelenül jószándékú kísérlet volt: vígjátékként játszani a vígjátékot. Csakhogy ehhez két dolog kell: tökéletesen átgondolt koncepció, s mindenekelőtt valóban Jól megírt vígjáték. BABI TIBOR Barátok előtt nincsenek titkaim Az öszi évad befejezése előtt kedves vendég érkezett a román fővárosba: Tamara Press, szovjet olimpiai és Európa-bajnok, a súlylökés és diszkoszvetés világcsúcstartója. Azért ment Romániába, hogy átadja tapasztalatait és módszereit. Az egyik bukaresti pályán megkapó kép fogadta az érdeklődőt: fiatalok népes serege vett köriU egy izmos lányt, aki futott, súlyt lökött. diszkoszt vetett és mindezekhez magyarázatot fűzött, amit egy vékony magas nö fordított le románra. A „bemutató tanár" Tamara Press volt, a „fordító" Balázs Jolán, aki jól beszél oroszul. A körülállók román versenyzők és edzők. A „tanárnak" jutott ideje minden „tanítványra", kétszer háromszor megismételtetett egy-egy mozdulatot. Az „óra" végeztével nézők lettek a „tanítványokból", a „tanár" pedig elkezdte napi edzését. A kiadós edzés után együtt vonult le a pályáról a népes csoport. Es amikor megkérdezték Tamarától, hogy nem félti-e „titkait", szerényen csak annyit felelt: „Barátok előtt nincsenek titkaim".