A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-06 / 45. szám

Minden tájnak megvan a magé szépsége, jellegzetessége. Gömört a változatosságéért szeretem: hegyelért, völgyeiért; Csallóközt a végtelen síkságáért; Bodrog vidéket a két előbbi jellegzetességeinek egymásba olvasztása miatt. Minden vidéknek megvan a saját jellegzetessége. Bodrogközben a szótő, Mátyusföldön a kukorica terem meg leginkább, Llptóban a túró, s itt, ebben a különleges szépségű Szepességben (talán még a nevét is arról kapta, a szépségről —i ki tudja?) mindannyiunk mindennapi eledele, a knxmplt Mert igaz ugyan, hogy megterem a krumpli másutt ls, Gömörben ls, Morvában ls, Dél-Csehországban is, de csak úgy, mint mondjuk a bor itt, a hegyek között. Ám a szüretje, az igazi szüretje csak itt van annak, Llptóban, Árvában, Szepesben. Igenis, szüretet mondtam, nem tévedés, mert nemcsak a jófajta mustnak van ám szüretje, hanem a krumplinak is. Liptó, Árva, Szepes. Különös, festői tájak, meredek, egekbenyúló hegyóriások, erdőkj-övezte, dombok-koszorúzta völgyek; völgyekben a falvak, falvakban az emberek. Valaha innen indultak a szélrózsa minden irányába a világnak talán legszegényebb emberei, a drótosok, mert ez a valami örök nagy művész teremtette világ csak a Tátra-járó grófokat, mágnásokat tudta ellátni minden jóval, szülötteit, az egyszerű munkásembereket küldözte idegen földekre: Amerikába, Németországba, Franciaországba. Soha sehonnan annyi ember nem vándorolt világgá. • mint éppen tanén Szepesből. Liptó, Árva, Szepes. Barna-piros svájci tehenek a hegyoldalban, legelésző juhnyájak a hegyi legelőkön, s október lévén, idénye lévén, krumpllszedök százai a domboldalakban. A krumpli. Reggelre ébredvén Iglón alig búvok ki a szobámból, az utcán, az első utcasaroknál éktelen ricsajra bukkanok. S lármázó emberek sokaságára. Mí ütött ezekbe, min veszekednek itt ezek a vénasszonyok, fiatalasszonyok olyan szenvedélyesen, miért tépik egymás haját? A krumpli miatt. Most hozzák, teherautókon szál-Brigádoznak az iskoláslányok lltják egyenesen a krumpliföldekröl; s az emberek, az iglóiak tülekednek az autók előtt, taszigálják egymást, vicsorognak egymásra, mintha csak nagyvárosiak volnának, villamosra, trolira tülekedvén. Honnan hozzák a krumplit? Jelenleg Smlíanyból, Kuramanyból. Letanovcéről. s IliáSovcéröl. A legközelebbi autó Illasovoére indul éppent

használjuk hát ki a kínálkozó alkalmat, gyerünk szüretelni. Bekopogok a HNB ajtaján, bekukkantok s mondom, hogy mi járatban vagyok. Azt mondja a titkár: — No, ugyan más faluba ls irányíthatták volna azon a járáson. Kiderül, hogy tegnap, amikor a mezőgazdasági osztályon érdeklődtem á járás szövetkezeti mozgalma felől, ö is ott volt éppen, de, sunyított kitartóan, nehogy esetleg* eszembe jusson éiozzájuk szegődni. Miért? Harmad- vagy negyednap, hazatérőben immár találkozok a járási újság szerkesztőjével. — Nos. merre jártál? — érdeklődik. — Illaáovcén. — Aj, aj. Hát attól ugyan példamutatóbb falut is találtál volna Szepesben. Mármint a szövetkezeti dolgok terén. Tudom én, tudom már, szerkesztő elvtárs, ott voltam három napig, volt módom egyet-mést tapasztalni, dehát ki tehet róla, hogy épp oda sodort az újsáqlrói vadász-szerencse. Megtörténik néha az ilyesmi. Mert, hogy csak egy példát mondják: az iMésfalviak még csak most serénykednek ugyancsak a csépléssel. Dehát akkor ml lesz a krumplival? Amiből pedig rengeteg van elültetve az itteni határban. Október huszadikára havazást jósolnak a meteorológiai intézetben a szepesi vidékekre, s akkor aztán nincs tovább, földben marad a krumpli. — Sebaj, nem újság ez már nálunk — mondja egy marcona, akasztófa-humorú kapás, megtörtént ez már nem egyszer, minden évben a földben marad legalább tlz-tlzenkét vagon krumplink, miért lennénk hát épp ez évben kivételek? Miért? Hruáovskji Igazgató-tanító diktálja noteszembe az alább következő adatokat a falu krónikájából: , Iliaéovce ősrégi település, létezéséről1

már a XIU., XVI. századbői való oklevelekben is megemlékeznek, Eredetileg Illésfalvának hívták, alighanem birtokosénak, valami Illés nevezetű nemesnek a nyomán. Később rengeteg német telepes került a faluba, (mai napig divatosak itt az effajta családnevek: Kalix, Klein, Mikler, Strauch, Beck), s a különben színkatolikus falu két egyenlő lélekszámmal bíró felekezetre oszlott: evangélikusokra és katolikusokra. Hogv miért fontos mindez, kiderül mindjárt a következőkből: A falunak jelenleg kb. 800 lakosa van, ebből 400 katolikus, 400 evangélikus. Ám ennek ellenére nem volt Itt felekezeti téren semmi baj egészen 1947-ig, mert a falunak, vallási kisebbségek élvén benne, nem volt temploma. De negyvenhétben építettek maguknak, ráadásul kettőt is. Hoztak panokat is bele, s ezzel megkezdődött az évtizedes felekezeti háború, két-három évszázados késéssel ugyan, de annál lángolóbban és tart mind a mai napig: s mind ennek a levét elsősorban a szövetkezet 'Issza meg. Miért? Mert az emberek nem érzik még eléggé sajátjuknak. S miért nem érzik sajátjuknak? Mert rosszul megy. Miért megy rosszul? Mert a vezetőség állandóan váltakozik, nincs könyvelőjük, nincs agronőmusuk, a múltkoriban Itt jártak Kassáról, a kerületről, s nem hitték el a dolgot; azt mondják, ilyen szövetkezet nincs. De azért azóta sem történt semmi. A krumplival kezdtük, krumpliszüretelni mentünk, ám az a tíztizenkét vagon krumpli, ami évente a földben marad, nagyon-nagyon elszomorított bennünket, s kötelességünknek, lelkiismeretünk parancsszavának éreztük, hogy utána nézzünk e semmiségnek tűnő hanyagság okainak. Mert tizenkét vagon csak tizenkét vagon, de ha minden faluban ennyi veszne el évente, számoljuk csak ki a veszteséget! —nyi— Bö termés Ctban a város felé