A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-09 / 41. szám

E. Degas: A függöny mögött (litografia 1885) Franciák A francia grafika egy igen pompás bokrétájában gyönyörködhettem minap a Szlovák Nemzeti Galéria dunaparti székházában. „Manettől Matisse-ig" volt a elme ennek a rendkívül értékes kiállításnak, melynek anyagát a világhírű drezdai képtár gyűjteményéből válogatta ki a rendezőség. A közel fél század (1870—1914) műalkotásai felvonultatták a francia képzőművészet minden erényét, és — hogy a leghelyesebb kifejezéssel éljek, — minden túlzását is. Ezúttal ismét ékesen bizonyították, hogy ez a művészet nem érdemtelenül, s még csak nem Is véletlenül gyakorolt döntő hatást a tegnapi Európa képzőművészetére, és bizony szemellenzővel kellene járnunk, hogy fel ne leljük újra meg újra éledő befolyását napjaink modern, haladó festőinél, szobrászainál és grafikusainál. Amint már mondottam, a kiállítás összefoglaló elme igy hangzott: , .Manettől Matl&se-lg". A kiállított müvek sorát a jóval Idősebb Corot (1756—1875) munkái kezdték meg és Derainon (1880—1954) túl a ma élő Picasso grafikája zárta le. A derékhadat azonban valójában Manet, Pissarro, Renoir, Signac, Sisley, Toulouse-Lautrec, Mattise, De Vlaminck és társai Steinten, no meg a fauvisták: alkották. Bár a kiállításon számos különböző Irányzat képviselőinek alkotásaival találkozunk, én személy szerint mégis azt a nevet adtam volna a gyűjteménynek, hogy „Séta az Impresszionizmus körül". Hiszen Corot mester, a poétikus francia tájak szerelmese, az ezüstös ősz varázslója, a barbizoniak egyike, két itt kiállított rajzával már az eljövendő impresszionizmus útját egyengette. És a derékhad zöme az olyan impresszionistákból tevődik össze, mint Manet, Renoir, Degas, Pissarro vagy Signac és Sisley, akik az előbbieknek e kővetői voltak. De ott van köztük Paul Cézanne is, aki az Impresszionizmusból indul ki és végül is a kubisták: Picasso, Braque, E. Leger, Delauny t és mások szátláscslnálöja lett. Hiányos lenne azonban beszámolóm, ha Manet és társainak csupán mesterségbeli virtuozitásáról, formamüvészetének tökéletességéről beszélnék és nem mutatnák rá a műveikben megnyilvánuló társadalomkritikára, művészi megnyilatkozásaikból kiütköző lázongásra. Mert maga Manet, az annyiszor támadott apolitikus festő ezen a kiállításon három olyan grafikai munkával szerepel, mint a „Sorbanállás a mészárszék előtt", a „Polgárháború" és a „Barikád". És itt van Degas, akit a köztudat csupán mint a tingll-tangll táncosnők festőit Ismeri. Pedig Degas sajnálkozva rögzíti papírra a rosszul fizetett, külvárosokból származó táncosnők függönymögötti életét. Képein fáradt, sovány és kecstelen alakok ülnek, pihennek az öltözőkben. Majd bizonyos iróniával elégtételt ad hősnőinek; abban a pillanatban is megmutatja őket, amikor a pódiumra lépve a rivalda fényében lárvából pillangóvá válnak. És túl kell látnunk Henri De Toulouse-Lautrec és Matisse bizarrságán, hogy megleljük azt a kritikát, amelyet Th. A. Steinten azután már egyáltalában nem rejteget. Gericault-tói Picassolg a francia képzőművészet nagyon sokat adott az európai művészetnek, és bizony Manet. Cézanne vagy akár Matisse nélkül nemcsak festőink, de napjaink müvészetszerctó közönsége Is nagyon szegény lenne. Éppen ezért e szép és hasznos kiállítás rendezőit őszinte dicséret és hála Illeti. — sl— SSíS £. Monet: Sorbanállás a mészárszék előtt Párizs ostroma alatt (rézkarc 1871) A. Renoir: Piskótát majszoló gyerek (színes litográfia 1899)