A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-09 / 41. szám

z ágy hófehér párnáján, me­^ lyet a jelügyelörió mutatott, egy kékszemű, sz'ókehajú baba feküdt. A számomra kijelölt fekvőhely mellett még két másik ágy állt. Estefelé meg­jött egyik lakótársam, Eedornak hívták. Én a szókehajú baba jelöl érdeklődtem. - Ez Másenka - felelte Fedor halkan, kissé zavartan. Másik lakótársam éjfél tájban tért haza, s rápillantva ágyamra megjegyezte: - Máska lakás nélkül maradt! Ügy... Most hát nincs más hátra, minthogy a szekrény tetején lakjon, amíg ismét sza­bad lesz egy ágy. Reggel jobban szemügyre vettem lakó­társaimat. Vaszil szép, fekete szemöldökű fiú volt, csak egy nagy forradás, mely arcától nyakáig húzódott, csúfította_kissé. - A barátaim egy kicsit megsimogattak — magyarázta. Fedor, habár egykorú volt Vaszillal, idősebbnek tűnt. Nemigen látszott beszé­desnek. Mivel szabadnapos volt, egész nap segített elrendezkednem, este pedig meg­kérdezte: — Megyünk táncolni? Noha Bratszkot buja zöld tajga kör­nyékezi, a kert, ahol a zenekar éppen a Lila köd című tangót játszotta, kopár volt. „Utolsót kondult a harang, elhal äz állomás zaja, utolsót kondul a harang s útjára indul a vonat." Megfizettük a beléptidíjat és szétnéz­tünk. Vaszil egy kékszemű, szőkejürtű leánnyal táncolt. - Másenka! - mondta Fedor ugyanaz­zal a hangsúllyal, mint akkor a szobában, és elfordította fejét. Kissé még álldogáltunk, majd hazamen­tünk. Éjfél után megjött Vaszil is, s miköz­ben az edényekkel csörömpölt, megjegyez­te. — Szakítani kéne Máskával. . Sosem alszom ki magam és különben is. Még meggondolom, hogy riósüljek-e ... Néhány nap múlva találkoztam Másával az építkezésen. Amint kiderült, egymástól nem messze dolgoztunk. Mi sziklákat zúz­tunk, Máska pedig a vizet pumpálta. Mun-Anatolij Prisztavkin Jflchl&ika katársaim apró kavicsokat dobáltak feléje, s így kiáltoztak: — Máska, hozzál nekünk egy csepp vi­zet... Munkaszünetben mind az árnyékba hú­zódtunk a lány mellé. Sokan poros tuli­pánokat ajándékoztak neki. Ö pedig sza­ladgált, ugrándozott, úgyhogy mind köze­lebb került Vaszil munkabrigádjához. Esténként semmi sem változott nálunk. Fedorral naponta táncolni jártunk. Belé­pőjegyet váltottunk, leültünk és Vaszilt néztük, amint Másenkával táncol. Vaszil jobbra-balra tekingetett, Másenka azon­ban csak őt nézte. Egy kis idő múlva Fedor megszólalt: — Vaszil holnap elutazik. Szabadságra megy. Uszoljban felesége van. Lehet, hogy többé nem is tér vissza ... — És mi lesz Másenkával? Tudja már? Fedor nem jelelt. A zenekar a „Lila köd"-öt játszotta: „Lehet, hogy örökre elhagylak, még egy kondulás és indul a vonat..." Vaszil elment. Párnáján ott feküdt a kékszemű, szókehajú baba. Arca sápadt volt, tekintete réveteg - mintha gondol­kodna valamin. Másenkával a táncteremben találkoz­tunk. Sorra visszautasította ismerős tán­cosait, és mintha keresne valakit, zavar­tan nézelődött. Szokásukhoz híven meg­vettük a jegyeket és leültünk. — Másenka — suttogta Fedor, s telje­sen megfeledkezve rólam, elhagyta a ve­randát. Vaszil nem tért vissza. Szobánkba új la­kótárs költözött. A házjelügyelő az ágyra mutatott, melyen a kékszemű baba feküdt: — Ez a maga helye, érezze jól magát... Én is készülődtem. Küldetésem véget ért. Iratokat hajszoltam és egyéb elintéz­nivalóim után jártam. Mire visszatértem, Fedor már nem volt ott, csak az új la­kótárs rendezgette holmiját. Párnámon ott feküdt a baba. Kék szeme kifejezés­telenül bámult a semmibe. — Viszontlátásra, kislány. Ne szomor­kodj, egyszer majd megtalálod az iga­zit ... — Ez meg kicsoda? — kérdezte az új lakó. — Másenka — jeleltem, és elfordultam, hogy ne lássa az arcomat. Az „Angarai szerelem" című ciklusból Fordította VAJDA ÉVA t r MUVESZEK a karikatúrista szemével 1. David és Igor Ojsztrah, apa és fia , két szovjet hegedűművész, a világrang­listán a legelőkelőbb helyen szokás em­legetni őket. 2. Karel Ancerl a Cseh Filharmónia kar­mestere, számos külföldi fellépéssel világ-, hírnevet vívott ki magának és zenekarának. 3. Pablo Casals spanyol gordonkamű­vész, zeneszerző és karmester. 1897-től a barcelonai konzervatórium tanára volt, 1919-ben ugyanitt zenekart alapított, 1925—36 között a munkások részére adott hangversenyeket vezényelte. Következete­sen antifasiszta politikai állásfoglalása miatt a spanyol polgárháború után Fran­ciaországba emigrált. 4. Maria Meneghini-Callas görög szár-; mazású, New Yorkban született opera­énekesnő. 1959-ig Itáliában élt, emlékeze­tes botránya miatt azonban kénytelen volt elhagyni az országot. A legjobb szoprán-; énekesnők egyike. SSíS

Next

/
Oldalképek
Tartalom