A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-10 / 28. szám
Hempereg a napsugár zöld mezők ölében. Aratógép sorba jár ringó, szép vetésben. Minden kalász meghajlik hízelgő szavának. Forró karját ölelik sárga búzaszálak. Megállt a nap delelön, lenéz a határra, sugarait szeretön szórja a kaszára. Csoda ez a vaslegény, nem köp a markába. Gyalog kaszás mégsem ér egy sem a nyomába. Vágja is ám, úgy vágja, olyan széles rendre, négy pár kaszás nyomába könnyen elmehetne. Megöleli a kalászt, elöl, szépen, lágyan, hátul meg egy nagy hombárt telit meg búzával. Kévehányó vasvillát félre lehet dobni, embernyúzó száz kaszát nem kell húzni, vonni/ Tarló hosszán félrediílt keresztek nem állnak, zsákolástól meggörbült derekak sem fájnak. A fél falu ott szorong, láncos talpát nézik, hallgatják, hogy zsong, dohog, szélét, hosszát mérik. Ferenc bátya búsul is, hogy hát - „Nagyon széles". Mondaná is, meg nem is; okát kérdik? Mérges: Hogy férne el ekkora gép a parcellámon? Könnyű nektek! - morogja Nagy tábla búzákon. ...Ha csak veled, egy komám, nem vágnánk közösre? Kettőnkén ez a kombájn Éppen elmehetne." Dünnyögte a mellette bámuló komának, — Az csak nézte, figyelte, mit és hogy csinálnak. Végül aztán így felelt: „Egyszer még levágom. De a tarlót, én, Ferenc már közösre szántom." Így gondolta. S nem csak ő, vele együtt mások: János bácsik, Péterek, hitetlen Tamások. S úgy gondoltam én is ott: Így, csak így, előre. Ki kulákra hallgatott, térjen végre észre. Ott a helye mindenik parasztproletárnak, hol közösre, nem pedig kuláknak kaszálnak. ... De jó is lesz, amikor szerte a hazába, sok-sok kombájn duruzsol minden szép búzába. GYURCSÖ ISTVÁN:
