A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-09-18 / 38. szám
— Először? — nézek rá csodálkozva. — Hisz Miedzyzdroje alig egy ugrásra van Szczecintől! — Az igen. De én varsói vagyok - mondja és kék szemében huncut mosoly játszik. — Ilyen messzi kapott csak állást? — faggatom. — Brigádon vagyok - vágja ki büszkén. - Máskülönben jövőre érettségizem Varsóban. — Az ételhordás neim ... — ... nem, egyáltalán nem lebecsülendő — vág a szavamba lelkesen. - Mit akar, két hónapig a tengerpart mellett vagyok, pénzt keresek, új tájat, új embereket ismerek meg! — S nem mehetett volna hivatalba, kisegítőnek? — Mehettem volna. De én ezt választottam — húzza fel Hanka dacosan a szemöldökét. Aztán megint tűzbe jön, és kézzel-lábbal magyaráz: — Nálunk, lengyel fiataloknál szokás ez az országjárás. Vannak, akik autóstoppal járják az országot. A fiatalok igazoló szelvényeket kapnak és ennek alapján az országúton a sofőrök ingyen felveszik őket és addig viszik, ameddig útjuk egyezik. Aztán megint más autőra várnak, vagy gyalog vágnak neki az útnak. Az igazolvány azért kell, hogy a gépkocsivezetők megbizonyosodjanak róla, nem valami csavargóval van dolguk. Hanka elhallgat, valahová a nádasokon túlra réved tekintete. Tálén arra gondol, hogy jövőre megint új felfedező útra indul. Nem volna helyes, ha elhallgatnám, hogy nemcsak csupa ilyen fiatallal találkoztam, nint Hanka. Láttam cilinderes, szakállas, rikítós ingű rock and roll-ozó emberkéket is. De ez csak elszigetelt jelenség. Mégis azt hiszem, hogy az egyre épülő Lengyelország igazi képét Hanka és a hozzá hasonló többi kékinges fiatalok adják. II. A háború pusztító vihara nagyon megviselte Lengyelországot. A másfél évtizedes szorgalmas építőmunka még nem tudta teljesen eltüntetni a barbár rombolás nyomait. Ezt különösen Szczecinben, Lengyelország egyik legnagyobb kikötővárosában tapasztaltam. Négyórás hajóút után érkézA föp0 ,t a tünk meg az Odera torkolatába nyúló kikötőbe. A kikötő körül levő jellegzetes barokk- zető kijáratot, s így a szczeci- találnak az egyre bővülő lenházak még félig romokban ni öböl eliszaposodott. Sok gyei kikötőben. Mikor ott járhevernek. Kormos falak mered- munkába került, míg kotrógé- tam, az újságok éppen akkor nek figyelmeztetően az ég fe- pek segítségével újra mély adtak hírt arról, hogy a lenlé. De már állványerdők ta- tengeri Hajók futhattak az gyei kormány a következő öt padnak az épülő raktárak vas- öbölbe. Nagy a forgalom; nem- évben öt és fél millió zlotyt betonfalaihoz. A háború alatta csak a lengyel, de a csehszlo- fordít a kikötő korszerűsiténémetek mesterségesen eltör- vák. magyar és a többi szocia- sére. laszolták a nyílt tengerre ve- lista ország hajói is otthont * * * Hanka. Egy tizenhét éves szőke, piszeorrú, kékszemű lengyel lány bájos arcát eleveníti fel bennem ez a név. Hanka a szállodánk éttermében az ételeket hordta délben és este az asztalunkhoz. Szabadnapot kapott, és eljött velünk a szczecini hajókirándulásra. Egymás mellé kerültünk a hajón. A korlátra dőlve néztük a lassan elmaradó tájat. Hullámzó nádasok, fűzfák, halászkunyhók és lubickoló fekete vadkacsák vonultak el a szemünk előtt. Megkértem Hankát, mondjon valamit a vidékről. A kislány megrázta fürtös fejét. — Nem ismerem a tájat, én is most járok erre először. Szczecin — városrészlcí Uulászhajó az alkonyatban
