A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-28 / 35. szám

Sajtolás előtt hatalmas szitákból kikerülő, még lágy papirosanyagot vizet elszívó nemez lapokon fogják fel. A múlt héten három napra vlszszatért a gyermekkorom költészete. Hatalmas gatterekben szívtam a frissen fűrészelt fenyő nehéz, részegítő illatát, hallgattam a kőr- és szalagfűrészek agyatbontö sikongatását, majd csendes sirásba nyugvó fájdalmát s csodáltam a hatalmas zúzdákban péppé szelidUlő fenyődacot. A gyermekkorom nekem ls fenyö-és tölgyszagú. Hányszor csodáltam végig ezt a „színváltozást" otthon, Iilve a rugószeriíre pöndörödött forgácsok között! Jöttek az erdőből a büszke fatörzsek, s megtöretve apám könyörtelen erejétől, mint kocsiderekak, lócák s asztalok hagyták el különös illatoktól és zajoktól terhes szentélyünket. — Papírgyárban jártam, de úgy éreztem, a gyermekkoromban kószálok. Persze a ruzomberokl cellulóz- és papírgyár csak anynylra hasonlít a gyermekkoromból átmentett műhelyképhez, mint ahogy a valóság hasonlíthat egy álomképhez. Mlg ültem tárganyilt szemekkel a zizegő-ropogó gyantás-tekercseken, össze se tudtam volna álmodni annyi gépet, amenynyl itt a fa „metamorfózisánál" segédkezik. Apám mindig egyedül, puszta erejével-kezével gyürkőzött a fával, Itt a legegyszerűbb munkafolyamatokat ls gép végzi. És nem' csak gép. Nem csak a mechanika, de a kémia Is az ember szolgálatába állt, hogy puha papírrá szelídítsék a kemény fenyőt. Mérhetetlen sok vlz, és komoly megbízható lúgok, a tudományosan hangzó nátronok, szulfltok és szulfátok hatására adja fel a fa eredeti formáját, s csaknem minden fizikai és kémiai tulajdonságát, keménységét, színét és tartósságát, hogy először cellulózzá barnuljon, később papírrá fehéredjen. De mostani impresszióimnak, élményeimnek ez a csoportja, a fenyő történetének ez a fele már nem idézi a gyermekkoromat, se hanggal, se színnel, se hangulattal. Ez már számomra is az Idegen csodák világa, amelyet fel kell fedeznem, hogy az olvasó számára is felfedezhetővé tehessem. Ruzomberok gazdag Iparváros. A krónikák először 1318-ban említik, amikor az addig jelentéktelen kis települést szabadvárosi rangra emelik, de bányászatának, kohászatának kezdetei egészen a 13.—14. századba nyúlnak. A középkorban már híresek a rózsahegyi cserzők, pék, gombkötő, szabó, kovács és csizmadia céhek, de ismertek a szíjgyártók, papírkészítők és más Iparosok ls. Azonban csak 73. évvel ezelőtt jutott eszükbe a rózsahegyi gazdag polgároknak. hogy a völgyet körülölelő hegyek, az éginek szökő Choé, a szélesen elterülő Mnich, a virágzó Malino és a tűhegyes Cebrát, gazdag fenyveseit hasznosítani lehetne helyben és nagyban ls. Addig a rózsahegyi és környéki fenyőket a Vág tutajosai egészen a Fekete tengerig hordták árusítani. 1867-ben építették a városban az első cellulóz-gyárát, s rá 19 évvel az első papírgyárat. A kezdetleges felszereléssel dolgozó üzem már hatalmas, Csehszlovákia legnagyobb cellulóz- és papírkombinátjává fejlődött. A kombinát két üzemből áll. Az egyikben a finomabb grafikai papír készül, a könyvnyomtatás és írás számára, a másikban a durvább technikai papir, csomagolásra, és a papír különféle specifikus fajai, amelyekből eddig behozatalra szorultunk. Mi az utóbbit jártuk be és ámuldoztak végig. A hatalmas területen fekvő üzem egész kis város. Utcákkal, terekkel, furcsa formájú épületekkel, sőt vasúttal is. A fát, szenet hozó vagonok kirakodása teljesen gépek segítségével történik. S a furcsa alakú épületek! Az üzem közepén hatalmas, felül kiszélesedő s alul elkeskenyedö karcsú építmény áll: a víztorony. Minek ide a víz? Slabej bácsi, a kísérőnk nevetve mondja, hogy a lue- és jegenyefenyő mellett a viz a legfontosabb „nyersanyagjuk". Ugyanis egyetlen kiló papir előállításához 80 liter víz szükséges. A fűrésztelepeken felszeletelt fát 40—43 köbméteres űrtartalmú zárt kazánokban, 150 fokos vízben 7 és fél-8 óráig főzik. Közben a már említett nátron vagy szulfát eljárással kioldják belőle a lignint s a más piszkoló alkatrészeket. Az oldás újból vízbe kerül. Kimossák belőle a vegyszert, s a mosás után Ismét vízzel hígítják. Utána hatalmas vályúkban (osztályozóban) a görcsöktől, homoktól s más idegen anyagoktól tisztítják meg a már alakuló cellulózt, hogv végül Is óriás malomkerekek kőzött porrá, illetve péppé törve teljesen elfelejtse a fa-mivoltát. Ehhez a péphez már csak festéket, enyvet, úgynevezett töltő anyagokat és tlmsót kevernek s lényegében kész a paplr. S közben annyiszor 80 liter vlz fogyott el, ahány kiló ez a kész paplr. Szerencsére a Vág Itt folyik közvetlenül a gyár alatt, vízben tehát nincs hiány. Ebben az Uzemrészlegben leginkább csomagoló papírt, papirzsákot és papirszőnyegeket, ragasztó és távírószalagokat, szigetelő tekercseket és kreppapfrt gyártanak. Csupa olyan dolgot, amikből nemrég még többé kevésbé behozatalra szorult Csehszlovákia. Ma szinte nincs ország, ahova ne jutna el a csehszlovák, különösen a rózsahegyi paplr. Az északi államok mellett ma Csehszlovákia a legtekintélyesebb papír-nagyhatalom. 3. Az üzem körülbelül két és félezer munkást foglalkoztat. Köztük sok az Idős, csaknem a gyár életkorát megközelítő régi munkás. Slabej bácsi például már harminc éve a fa szerelmese, Bukoven Vilmos harmincnégy éve s az öreg Varga László szintén harminc éve dolgozik az üzemben. Ez persze lehetett véletlen ls, hogy én öregekkel találkoztam, de az tény, hogy ebben a gyárban nem nagy a munkaerőhullámzás. Innen nem igen megy el senki. Aki egyszer belekóstol a papírgyártásba, Itt marad, itt öregszik meg. Ha vidéki volt, közben még rózsahegyivé ls lesz. Mint Bukoven bácsi, aki 34 évvel ezelőtt került Ruzomberokra, Léváról, s a fél emberöltő annyira rózsahegyivé tette, hogy már a magyar sző ls csak nehezen jön a szájára. A fa szerelmesei! De van a kétezerötszáz között olyan ls, akinek látszólag vajmi kevés köze van a fához, és a papírhoz. Varga bácsi például rézműves. Kérdezem, hogy mi köze van a réznek a papírhoz. Tréfának szántam a kérdést, de komoly választ kaptam rá: a papírgyári gépek alkatrészelnek sok darabja réz, mert a papírhoz rozsdának nem szabad érni s a réz nem rozsdásodik. Az üzem büfféjében ülünk. Az öregek a vallomás után hallgatnak. Sörös poharukba bámulnak és Isten tudja hová, melyik korba látnak. Én meg a mellettem ülő fiatal vasesztergályoshoz fordulok: — Mivel töltik a szabadidejüket? A pirospozsgás megszólított a vasesztergályos műhely legjobb szakmunkása. Megkeresi a havi kétezret, s két és fél éve autója van. Az üzemnek van ének- és tánckara, de ő nem tagja egyiknek sem. Volt külön tatball-csapatjuk is, de nemrég felbomblott. Ellenben a fiatalok közül csaknem mindenkinek van motorblciklije, vagy autója. A turisztika hát a legkedvesebb időtöltésük. S végül egy sokatmondó panasz: miért kell ahhoz hat hónap, ha valaki Magyarországra akar autózni? — Ez a méltatlankodás legalább annyira beszédes, mint az a tény, hogy aki az Itteni papírgyárba megy dolgozni. az ott ls öregszik meg. A papiros végső fokon a kultúra és a demokrácia szimbóluma. Kezdve az egyiptomiak papyrusával, a görögök papyroszán, s a 9. században feltűnt pergamenten keresztül a mai sima, fényezett Ivekig, a papiros mindg hű közvetítője volt a haladásnak. (Igaz, hogy sokszor a rosszindulatnak, az ostobaságnak is), s korunkat, az atomrakéták korát sem tudnánk nála nélkül elképzelni. S nemcsak a grafikai, de a technikai papiros nélkül sem. A csomagold paplr számtalan fajtája, a papírzsákok, a papfrszőnyegek stb. ma már szintén elegendhetetlen tartozékai a kulturális életmódnak. Ha egy szép könyvet vagy egy almával telt paplrzsacskót tartunk a kezünkben, gondoljunk a fa költészetére, a büszkeségüket feladó fenyőkre, s az egykori vágl tutajosok papirt gyártó unokáira. TŐZSÉR ÁRP i A tekercselő A fövö cellulózt az ún. kémlelőnyíláson a kazánba engedhető lámpa fényénél vizsgálják, ellenőrzik.