A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-28 / 35. szám

A volt, reneszánsz stílusban épült városháza А X. századbeli rotunda Egy pillantás a Dyje völgyére Csupán néhány lépés Innen a határ: a fehér, kék, piros színű sorompó utolsó oldalán számunkra már idegen világ kezdődik. Szeszélyes, semleges szomszédunk rétéiről a szél ídehordja a friss széna Illatát — vámmentesen. Znojmo az első megállóm. Az ősrégi városka hírnevét főleg Szent Katalin X. századbeli román rotundája, ennek freskói és a világhíres znojmől uborkakonzervek öregbítik. Egyiknek sincsen párja Közép-Európában. A Sztálingrádi téren a szovjet felszabadítók emlékszobra hirdeti az új idők győzelmét, innen nem messzire pedig, egy másik téren régimódi angyal figyelmeztet, hogy Kopal óberster ls más hazában lett prófétává. Ez a császári és királyi, franciaverő hadfi egy Znojmőtől huszonnégy kilométernyire fekvő faluban született. Ott bizony még híréből sem ismerik. Znojmóban viszont emlékoszlop hirdeti dicsőségét, s a régi rómaiak Igazát: „nemo est profaeta..." Mély völgyben fut tovább a Dyje, a elvezet Vranovba, ahol zúgó habok felett, magas sziklákba beépítve Vranov vára fogad. Innen már csupán macskaugrás a gát, és a gyönyörű vra•novi tenger. Autók, motorkerékpérok, autóbuszok végtelen sora, gyalogosok karavánja, mind a nagy vízhez Igyekszik. A parton színes sét' rak — . kékek zöldek vagy narancssárgák, távolabb ' a sátorváros utcáinak fegyelmezettsége tűnik fel, rögtönzött' konyhák és modern nomádok tűzhelyének füstje rajzol titokzatos jeleket a felhős augusztusi égre. Gyerekek és kutyák zsivajognak, pattognak a röplabdák, sir a harmonika, peng a gitár, zajong a tömeg. Ebben a rengetegben szinte magánosnak érzem magamat. A kis tenger hullámain kajakok, kenuk, vitorlások sokasága. Közöttük fel-feltünik a személyszállító motoroshajók fehér teste. 1 Amegbékélt szelíd) dombok aljában már mézédes arannyá érett о barackfék rózsaszínű álma. A kertekből dáliák és georginák bólintva üdvözölnek. A Dyje völgyében, Morvaország legdélibb csücskében kószálok. A vranovl vár A zsúfolásig megtelt hajók a vadregényes Bítov vára felé viszik az utasokat. Lépten nyomon földműves szövetkezetek dolgozóival találkozom. Kirándulnak. Kedvem lenne megkérdezni tőlük,' vajon learatták és beszolgéltatték-e szövetkezetük gabonáját ? A hajó bejáratánál nagy a tülekedés, ezért az evezőket részesítem előnyben. Igaz, három óra evezés vár ram. Sebaj! Útközben kdkiugrom a csónakból, megfürdöm. majd vígan evezek tovább, Bltov Irányába. Mély völgykatlanokat, kies sziklákat, királyok gótikus templomát, falvakat és magányos erdei lakokat öntöttek el a Dyja megnyergelt hullámai. Nézem, nézem a nefrlt váza színére emlékeztető áttetsző víztükröt. Valahol a mélyben, az egykori völgy fenekén harci ösvények húzódtak. Martalócok és harcosok, kupecek és egy gőgös egyház papjai taposták úttá. Hírüket már rég elmosták a nagy viz hullámai. Csupán a nép, az örök nép, volt századok drámáinak e névtelen színésze- maradt fenn és lett ura a tájnak. A parti nyaralókból, a hajókról egyre másra hangzanak el a vidám üdvözlések, úszók és evezősök élvezik a hajócsavarok okozta hullámverést. Valóban az élet vizén csónakázom. f eltűnik előttem a bitovi vér . . . Az augusztusi nap ugyan még hevesen tüz, ám Óramutatóm óva int .. . Visszafordulok, már alkonyodik, amikor partra ugrom. Aztán rövid félóra leteltével a városka kerti vendéglőjében ülők a gesztenyék alatt. A vasárnaptól búcsúzó napsugarak az érő szőlő bizarr színeit varázsolják borospoharamra. A szembenlévő asztalnál bakfisok ülnek. Vidáman zajonganak. Bájosak, szőkék és barnák, élő bronzszobrok, és a lábuk térdig meztelen". Nem tudom rőluk' levenni a szememet. Egyikük, kékszemű kis szöszk'e, rámosolyog. Zavaromban leverem az asztalról Versatil ceruzámat. A kis szőke bronzszobor felugrik és máris nyújtja felém. Tekintetünk egy pillanatra egybekapcsolódik, majd köszöntésfélére emelem poharamat. Asztalomra sejtelmesen keringve koravén rozsdamarta gesztenyelevél hull alá. Ez már az ősz ... (A szerző felvételei) j idtjk emlékszobra Znojmóban