A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-14 / 33. szám

BATTA GYÖRGY Születésnapomon Kévébe kötöm Kalász-éveim. Tizenhat év: Csöppnyi kéve Ott áll már Tizenhat éve Embersorsok Határában. Harmat-gyenge, Friss még, zsenge Szél, ha támad, Kipergesse A búzámat?! Esö, ha jön Tiporja el Határföldről?! Tizenhat év. Csöppnyi kéve Ne hagyd magad! A sors téged Ne sebezzen, Vagy ha sebez, Mint a szikla (Vad-szilárdan) Csak állj, csak állj A határbari. Magod, ha hull. El ne vesszen, Sarjadjon ki, És a népnek Teremjen! tóth elemér Képek, vonalak Vonat A vonat mint tüzes legény rohant végig a Sajó mentén, utána karcsú lányok, villanyoszlopok sikoltottak, s árnyékukat, mint cifra jegykendöt, utána hajították. Én is, mint a vonat futottam végig a Sajó mentén, futottam, hej, lányok között kerestem a legszebbiket. — Én tüzes legény — de tégla szállt utánam árnyék • helyett. SÁNDOR KÁROLY Várlak Várlak, miként a szomjas rétek friss zamatját az ég vizének. Várlak vádoló zokszó nélkül: magányom vak éjébe fényül. Várlak, hogy ezt a bámész, vásott Csendet elűzze kacagásod és melletted bennem az élet szolgáljon szent küldetésének. Várlak, mint amikor a zöld vetés érlelő napfényért égre néz. TÖRÖK ELEMÉR Bennem most ébred fel. . . A jegenyesor zöld páráin áttűző sugarak szétfolynak a táj rubint ölén. Mily mohón szürcsölik a fény édes borát a karcsú virágok szirmain a méhek, s kitárt szárnyaikkal halkan döngicsélnek. Nékem ringó bölcsőm volt e hűvös berek, nap csókolta tejszín arcom, s fürge szelek simogatták fényes homlokomat: rég volt mikor takaróként borult rám az égbolt. Mindegy, hogy egykor kim voltál, te fényekkel átszőtt roppant határ, bennem most ébred fel minden, mit a múló évek bronz testéből présel ki a dúsan csurgó pipacs fénytől Ittas táj, hol fehér margaréták könnyű füzére csilingel, s hallom a tártölű réten kasza pendül és a szálas füvek nyújtózkodó borzas dús rendekre gyűlnek. DOHÁNY TIBOR Ha felnézek a maqasba ... Ha felnézek a magasba, hol a suhogó szél, a színes érzéseivel garázdálkodik mesésen. Ö! Téged látlak ott, az álomországban a tiszta gyermek jóságoddal, édességeddel és a pajkos boldogságoddal. Ha vándorbotot adna kezembe az élet, akkor is a „Te Világod" jönne velem, és kísérne a mindenségbe. Neked én búcsút sohasem adnák, mert Te vagy az örök nagy megérkezésem és a szomorú búcsúzásom. Csend Aludni akartam, lefeküdtem, hanyat feküdtem. Szúnyog zümmögött nagy haragosan fülem mögött. Vigadó kecskebékák kiültek a partra ültek: és önfeledten, brekegni kezdtek, mint száz vekker. Furcsa szerenád Adjunk zenét, javasolták a barátok, s indultunk Ilonka ablakára, tavasz és este, a hold az égen felhökendöt tekert a nyakára. Az utcán megálltunk szemben a ablakkal, s már nótára tátottuk a szánkat, amikor két kandúr bent a kertben rákezdte - párjukért kiabláltak. Zivatar Csillagok reszketnek elkékült ajakkal, vágott gyíkjarka, villámok rángatóznak, tehenek az ólban lustán vakaróznak, s a fák letérdelnek sikongató jajjal. Szélcsikó jekete patája szikrázik, lerúgja az égről csillagok kék arcát, a kutyák nyüszítve az ajtót kaparják, s a világ lerázza szorító rámáit. \ 11