A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-31 / 31. szám

Ahangulatkép- és a tájképfestészet foglalja el a legjelentősebb helyet Jurij Ivanovics Pimenov életmüvében (született 1903-ban, 1924rben végezte a moszkvai Felsőfokú Művészeti Technikai Műhelyeket). Azok közé a művészek közé tartozik, akiknek a müvein a mindennapi életből vett, teljes közvetlenségükben és frissességükben rögzített jelenetek komoly szemlélődéshez vezetnek, azok közé a művészek közé, akik számára az öbrözolt dolgok poézlsét a valóság lényeges, karakterisztikus vonásainak művészi általánosítása jelenti. Mint kiemelkedő festő-novellista, mint finom kolorista befolyásolni tudja a nézőt, hogy figyelmét a sokféle asszociációra Irányítsa, amelyek egyetlen festői egységben olvadnak össze. „Az új Moszkva" cimü képe Pimenov finpm ecsetkezelésü, eredeti, poétikus festészetének egyik legjobb példája. Van valami szokatlan a kompozíciós felépítésben. Erről a képről hiányzik a fesztészetben szokásos sztatikus kimértség. A kép fontos „idege" a mozgás, a gyors ritmus kifejezése. A leánnyal együtt, aki nyitott személykocsijának kormánykerekénél ül, hajt keresztül a néző a tavaszi esőtől tisztára mosott Szverdlov téren, élvezi a szélvédő üvegen keresztül a hatalmas épületekkel szegényezett Ohotnij körút ünnepélyes látványát. S noha a tekintet feltartóztatás nélkül a távolba siklik, és csak elsuhan a járókelők siető tömegén, a kép mégis tiszta, szigorúan körülhatárolt benyomást hagy hátra. Hála a szellemes kopozlclós ötletnek, a művész képes az érzelmek sokrétűségére' koncentrálni magát, s ezek mind egyetlen nagy érzésben csúcsosodnak kl: ez Moszkva — az öröm s a boldogság városa. Igy mutatja be Pimenov más képein is a ma szovjet városét, a lármás forgalmat, utcákat, boltokat, pályaudvarokat, kávéházakat, külvárosi utakat, a munkás hétköznapok energiáját, a nagy alkotő élet napfényes világát. Jurij Ivanovics Pimenov Az új Moszkva 1937. - olaj — Állami Tretyakov Galéria, Moszkva. HAJNAL GÁBOR: Fuvolák zenéje Nyugtalan, nem fáj, mocorogva rebben mellkasomban, jaj, szívem újrakezdi. Hallgatom; lassan csakis öt figyelném. Rebben az élet? Dobbanó, zengő ütemek repestek, dallamok hátán egeket bejártam, s vissza földünk várt karoló meleggel csókízű éjben. Asszonyok, hányszor lobogott szívemben búgva boldogság'. Szemetekbe néztem és szökellt őzként szerelembe hullva fénylehü percem. Nyári erdőben a szamóca ízén friss öröm járt át s egeken figyeltem fellegek szárnyát. Van-e még, mutasd föld, asszonyi éked? Van. De nékem már fuvolák zenéje nyugtalan fényben egeket siratva alkonyok szárnyas dalait füröszti s éjbe sodor le. Nyugtalan, nem fáj, mocorogva rebben mellkasomban, jaj, szívem újra kezdi. Hallgatom, lassan csakis öt figyelném -rebben az élet.