A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 3. szám

kép -amely egyben önarckép is - a magyar proletariátus zi osztátyöntudatának növekedését és marxista gondolkodásának elmélyülését jellemzi. Derkovits Gyula 1896-ban született, meghalt 1934-ben, súlyos tüdő és gyomorbajban, úgyhogy róla is joggal elmondhatnák, a József Attila-i sorokat, hogy „megették a fenék." A budapesti Képzőművészeti Szabadiskolán tanul Kernstock Károlynál, ott éli át a Magyar Tanácsköztársaság feledhetetlen napjait. A kommün bukása után Krenstock Károly, Vitz Béla, Pór Bertalan és más baloldali gondolkodású kiváló művészek csoportjával Bécsbe emigrál. A császárváros múzeumaiban és a bécsi művészasztalok szócsatáiban ismeri meg az európai festészet nagy hagyományait, valamint a húszas évek elején egyre jobban tért hódító német expresszionizmus elméletét és gyakorlatát. Hazatérte után a haladó magyar hagyományok és a német expresszionizmus szintézisével proletár-humanista mondanivalójának sajátos, realista kifejezési módot teremtett meg. Bátran állíthatjuk, hogy Derkovitsnál a forma és tartalom egyenértékű, és hogy festészetét nem lehet sem a magyar kritikai realizmus, sem a német expresszionizmus mércéjével mérni és felmérni. Derkovits Gyula nemcsak újító, hanem tudatos proletárfestő volt, aki képein a város peremén élő munkásságot, ennek küzdelmekkel és szenvedéssel teli életét örökítette meg és művészetével a magyar kommunisták illegális mozgalmát támogatta. Érthető tehát, hogy Horthy „úri" Magyarországának nem kellett a festő, aki megfestette a Halott siratót, a Magyar Tanácsköztársaság siratóját, és nagyszerű fametszetsorozatával, az „151i"-gyel, megalkotta a Dózsa-lázadás halhatatlan emlékművét. Az akkori hivatalos Magyarország bojkottálta a festőit és alkotásait, nyomorba döntötte és végül is szemrebbenés nélkül figyelte a nélkülözésektől súlyos beteg művész lassú kinhalálát. Derkovits Gyula azonban mindvégig legény maradt a talpán. Nyomor és betegség nem törhették meg szellemi ellenálló erejét, és nem vált soha peszimistává sem. A magyar proletariátus kemény életét és harcait jellemző szürke és kék szín-fényei mellett, képein fel-felragyőg az optimizmus, a'távoli eljövendő hajnalok halk rózsaszíne. Magas művészi igényeket is kielégítve rögzíti vásznára a magyar „keresztény" fasiszta társadalom oszlopait: a csendőrt (Ablak), a jövő keretlegényét (Halárus), valamint az egész embertelen kort (Terror, Kivégzés stb.) ... És ugyanúgy, ahogyan József Attila költészete, Bartók Béla muzsikája - Derkovits Gyula festészete is szerves részévé vált a magyar kultúra haladó hagyományainak. Ám Derkovits Gyula életműve nem csupán élő hagyomány, hanem előre mutató példakép is! barsi' imre Derkovits Gyula: Három nemzedék Képzőművészeti kislexikon