A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 3. szám

MIHAIL PRISVIN Gondolatok Nem az a művész, költő, muzsikus, aki rajzol, énekel, szerepel, verset mormol. '— így a fagy is rajzol (mennyire jobban'.), a szél is dalol, az erecske si dudorász a jég kérge alatt és milyen verseket. A tél ezen az éjjelen az erecskével viaskodott, be akarta fagyasztani. Ereje azonban csak annyi volt, hogy a víz felszínét hatalmába kerítse. A vékony jég alatt az erecske tovább folyt, a fagy és a víz harcából leheletnyi jégkéreg maradt, rajta csodálatos fehér, de szükségtelen jégvirágok, melyeket az első napsugarak nyom nélkül eltüntettek. Én ember vagyok — nem Tél, hanem igazi művész — észrevettem ezeket a virágokat és megalkottam belőlük a Tél és Nap harcát. Tudja isten, mióta nőnek nyírfák a régi út árkának partján. Egy, melyen most átjutott az árnyék, nagyon régi volt, mély sötét ráncokkal és a törzsön alul semmi fehér, nyírfára emlékeztető nem maradt. De felül az elet ereje felemeli a nyírfát a naphoz és a csúcsa fehér és zöld. Magamra gondoltam. Mennyi sötét ránc van a lelkemen, testemen és ugyanakkor érzem, nem lehet ezéken tépelődni, egyenként boncolgatni őket, valaki, valami erőteljesen követeli, bújj ki a ráncokból. íme, most is érzem, elég a munkának feszülni és az élet kérdései, melyekről oly sokat és kínzón gondolkodom, eltűnnek, mintha nem is lettek volna. Ez azt jelenti, gyorsan írni kell. Azt jelenti, hogy az én régi nyírfám csúcsa, lombsátra még zöld és fehér. Mily helytelenül hasonlítják az üres beszédet a vízhez. Egyetlen fizikai jelenséghez sem hasonlítható a szóbeszéd: A természetben a víz is mint minden, dolgozik, az üres szó meg felröppen és elszáll. Mi emberiség, mint külön gyökerecskék egy törzsből táplálkozunk és ha én valamit észreveszek magamban, ez jelentős másik gyökerekre is. Azért van, hogy az író mikor magáról szól, másokról is beszél. (Bányász Béla fordítása) Chopin levelei: — A párizsi Drout szállóban egy nyilvános árverésen eladták Chopinnek Solange Clesingerhez, Georges Sand lányához írt 18 levelét, melyek 1847 49-ből valók. A Rocheblavecsalád tulajdonát képező leveleket 4 millió 20 ezer frankért adták el. * # * Az Orpheus álma című új francia filmben, melyet Jean Cocteau rendez, Pablo Picasso játssza az egyik főszerepet. A próbákon a nagy festőművész igen tehetséges filmszínésznek bizonyult. « « * A szovjet-olasz kulturális csereegyezmény keretében ebben az évben Moszkvában szerepel a milánói Scala társulata. Viszonzásul a moszkvai Nagy Színház társulata vendégszerepel Milánóban. * * # Heinrich Heine emléktáblát lepleztek le Párizsban a nagy német költő egykori lakóházán. * * * Csehszlovák mikrofoliák. Az olomouci Egyetemi Könyvtár a huszita korból való úgynevezett Olomouci bibliáról mikrofóliát készíttetett. Ezt a ritkaságot különböző külföldi országokba küldik, ahonnan egyéb értékes másolatokat kapunk cserébe. Csaknem 3000 népdalt gyűjtöttek össze a pekingi központi zenei főiskola hallgatói, tizenhat nemzetiség körében végzett tíz hónapos munkájuk során. A zenei leletek közül legértékesebb az uighur nép egy úgynevezett zenei balladája, amely ezer év történetét mondja el. A zenével kisért 167 strófa előadása húsz óra hosszait tart. # * * Londonban irodalmi ritkaságok egy, aukcióján árverésre került Napóleon kéziartos mempárja az egyiptomi hadjáratról. A memoárért 2800 angoi fontot fizetett ki egy gyűjtő. * # # A Berliner Ensemble nemrág bemutatta Brecht egy eddig kiadatlan színdarabját. A darab címe: Arthur Ui emelkedése, és azokat a gengszter módszereket leplezi le, melyeknek segítségével a nácik kezükbe kaparintották a hatalmat Németországban. * * * A világ eddigi legkisebb könyve (Galilei egyik müve) 16X11 milliméter nagyságú volt. Nemrégiben azonban az USA kongresszusának könyvtára még ennél is parányibb könyvet adott ki. A tizenegy lapot tartalmazó könyv nagysága 0,62 négyzetcentiméter. készteti. Az alhadnagy csakhamar megelégedett volna első, helyesnek látszó feltevéseivel. Az ellenállás felkeltette becsvágyát, s megerősítette önbizalmát. Most sem vesztette' el bátorságát, mi több, úgy látszott, minden figyelme a feladatra összpontosul. — Emlékszik, ezredes elvtárs, mit mormolt az a rémült öregasszony a bolgár alhadnagy lakásán? — kérdezte Susztov. — Emlékszem. Valami patkókat emlegetett. — S a titokzatos hívójelekre is emlékszik ? Fölnyitotta az albumot, és borítólapjának benső oldalára mutatott: — Lám, itt az öt patkó. S valóban, a borítólapot öt ezüst patkó rajza díszítette. Négy a négy sarokban, az ötödik pedig középen. Vatagint a felfedezés az első pillanatban meglepte. Aztán félretette az albumot, s gunyorosan így szólt: — Jól tudod, hogy nincs a világon olyan album, amit ne díszítene valami fölösleges ábra. Aztán ismered a régi közmondást: — A patkó szerencsét hoz. — Tehát szerencsém volt, mert megtaláltam — mondta magabiztosan az alhadnagy. — Méghozzá egyszerre öt patkót. Az ezredes csak legyintett és felkelt ültéből annak jeléül, hogy befejezte a párbeszédet. Minthogy a fiatalember nem mozdult, ráförmedt: — Hitler épp akkorka volt, hogy a malac farkát sem érte el még, s a jaroslavli könyvkötők már hasonló albumokat készítettek. Folyvást valami furcsaságon töröd a fejedet. Mindig kieszelsz valiami haszontalanságot. Ogy bizony, Susztov elvtárs! Vagy azt hiszed, hogy a takonykórt ilyen nyakatekert utakon kell firtatni? Azt hiszed, feltétlenül kell hozzá rejtjeles távirat meg ördög pokol! Egyben talán igazad van, a bánáti németet jobban szemügyre kell venni. Seregeink tegnap elfoglalták szülővárosát. Táviratilag megkérdezzük a 26. hadtest parancsnokságát, otthon van-e s miféle madár. Most pedig menj, pihenj le! És is úgy teszek. Holnap utazunk! — Ugyan hová Iván Kirilovics? — Kamcsatkára? Nem? — Iván Kirilovics! — Mi kellene? — Hiszen jól tudja. Mikor helyeztet e miféle madár. Most pedig menj, piát a kémelhárító operatív egységeihez? Vatagin elnevette magát. — Nincs ahhoz semmi képessége, alhadnagy elvtárs. Mivel indokoljam meg a tábornok előtt. Nem engedi a lelkiismeretem. Mondd, hát milyen véleményt Írjak rólad ? Hogy forró szíved van és józan fejed? — Gagolov százados talán nem forrófejű? — Ahhoz akarod hasonlítani magad? Emlékezz csak! Ő fogta el Hanecke őrnagyot, s vele együtt zsákmányul ejtette a rejtjeles táblázatot, mely a hadsereg átcsoportosításának adatait tartalmazta. — Igen, igen! Csakhogy alkalmat adott neki, hogy kitüntesse magát. Én meg itt kuksolok mások dicsőségének árnyékában. Már harmadik napja a kitüntetésekre javasoltak jegyzékét és a javaslatokat másolom. Én talán nem vagyok férfi ? — ö, igen! Az vagy és irigyelni való kézírásod van... Menj szépen aludni! — Ezredes elvtárs! Iván Kirilovics, legalább egyetlenegy ügyet bízzon rám. — Milyen ügyet? — Az album dolgát. Elmondom, milyen következtetésre jutottam. Megtaláltuk Leontovics fényképét. Hegymászó öltözetben ábrázoja valahol Kazanlik táján. Kazanlik éppen ott fekszik a Sipka szoros alatt. Ha Marija Jurjevna hét vőlegénye mind takonykórt terjeszt, akkor lege jobb lesz, ha ott kezdjük a nyomozást. — Miért? — Csak azért, mert az a legalkalmasabb hely számukra. A szorosban sok ló torlódik meg. A trének ott tartanak pihe-nőt, ott vesznek takarmányt, s közös itatóvályúhóz kényszerülnek. Kérem, küldjön oda, hogy végre jóvá tegyem forrófejűségémet. Egyetlen nap alatt elintézem. Ha másképp nem, hát a „kecskebakon" szaladok le oda. — Susztov alhadnagy egy Zündapp márkájú, zsákmányolt motorkerékpárt nevezett kecskebaknak, s meg kell hagyni, tökéletesen értett hozzá. — Menj csak aludni! Az ezredes közben már levetette zubbonyát. Most atyai módon a szárrtysegéd vállára tette kezét: Az ajtóig kísérte és eloltotta a villanyt. * * * Egész nap ott döcögtek az agg emigránsok házába vezető úton. Susztovnak ma nem volt beszélni való kedve. Gyorsan hajtott, s az útkanyarulataiban sem fékezte a kocsi futását. — Ugyan, mire gondolsz? — kérdezte az ezredes. — Susztov nem felet azonnal. Áthajtott egy púpos hídon, elhaladtak egy falu mellett, csak aztán válaszolt az ezredes kérdésére. — Azon tűnődöm, hogy lehetséges, hogy Kotjelkov őrnagy nem jött rá, ki volt a fontosabb személyiség. — Hol? — Ott azon a bolgár határállomáson... Vajon a nagykövet vagy - ahogy mondani szokás — az ismeretlen. A gyilkos. (Folytatjuk) —bi—