A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-19 / 25. szám

csoda ueqetet Kezdődnek a tüntetések Sok a szén, kevés a vevő bérházak, neonfényes üzletek és hatal­más gyértelepek váltogatják egymást. Utánuk a Ruhrvidékre oly jellemző Iró­nyásztelepek végeláthatatlan sora kö­vetkezik. Essen, Dortmund, Bochum és Gelsen­klrchen környéke a nyugatnémet szén-és acéltermelés központja. Ha a Ruhr­vidék évi széntermelését egyetlen va­súti szerelvényre akarnánk rakni, annak hossza az egyenlítő hosszúságának csak­nem két és félszerese lenne. Az utóbbi években azonban a nyugatnémet szén­termelés egyre csökken. Az 1956. évi 134,4 millió tonnás produkció 1957-ben 133 millió tonnára, a következő eszten­dőben pedig 132,6 millió tonnára csök­kent. Ez az állandó jellegű termelés­csökkenés az utóbbi időkben egyre na­gyobb méreteket ölt. Mindezt súlyosbítja még az a körülmény, hogy a jö minősé­gű ruhrvidéki feketeszenet nem tudja eladni, sőt Nyugat-Németország a régi gazdasági szerződések értelmében köte­les az USA-tól szenet importálni. A ruhrvidéki szénbányák környékén tornyosuló hatalmas szénhegyek a nyu­gatnémet konjunktúra rózsás arcán az első barázdákat jelentik. A Német Szö­vetségi Köztársaság ma még ugyan a gaz­dasági utóvirágzás idejét éli. Az ipari termelés elérte tetőfokát. Üj meg új gyárak, üzemek épülnek, a régieket sok helyütt kibővítik. Am az ipari termelés fellendülésében nagy szerepe van az új­jáépített hadi iparnak. Aki dolgozik -kiváltképp, aki túlórázik - mindent meg­vásárolhat. Am ez a jólét az éremnek csupán az egyik oldala. A másik - a ruhrvidéki széntermelés — azonban már nem ilyen fényes. A nyugatnémet konjunktúra elér­te tetőpontját, s ezért egyre jobban érezhetők a szükségképpen bekövetkező yazdasági válság tünetei. A múlt évben megkezdődtek a kisebb, majd a tömeges elbocsátások. Ez év feb­ruárjában a bochumi Donnebaum, majd nemsokára a hatalmas Prinz Regent bányát zárták be. Csupán az utóbbiban 3800 bá­nyász dolgozott. Mindez azonban csak a kezdet volt. Még ez év folyamán több nagy bányaüzemet fognak felszámolni. Jóllehet a bányászoknak ma még meg­van a lehetőségünk, hogy más — 30-40 km-re fekvő - bányában, esetleg ipari üzemekben mint segédmunkások — 150-200 márka veszteséggel - vállaljanak munkát, azonban ki biztosítja őket az újabb elbocsátások ellen? A ruhrvidéki szénbányászok helyzete tehát igen komoly; nem azért, mintha pillanatnyilag nyomorral fenyegetne, ha­nem azért, mivel teljesen kilátástalan. Végezetül még egy figyelemre méltő körülmény. A bezárt bányatelepek felszi-Apa és fia az utolsó műszakról tér visz­sza. Holnap a „Donnebaum" bányát, tár­nával, tornyaival és épületeivej. buldozérok rombolják földig ni berendezéseit igyekeznek minél ha­marább lerombolni. Nem Így a föld alatt! Különleges csoportok gondoskodnak a tárnák szellőztetéséről, a szivattyúk kar­bantartásáról, egyszóval a bánya üzem­képes állapotáról. Felvetődik a kérdés, miért történik mindez? Talán a fejtés későbbi megindításával számolnak? — A Runrvidéken ezzel kapcsolatban úgy véljk, hogy ezek az intézkedések a nyugat­német stratégák céljait szolgálják, akik a világ békeszerető népeinek - beleértve a nyugatnémet nép többségét, is tiltako­zása ellenére atomháborút akarnak ki­robbantani. Egyesek talán alaptalannak tartják azt az elképzelést, azonban Nyugat-Német­országban még jól emlékeznek Pascal Jordan professzor kijelentésére, mely szerint: „egy atomháború esetén néhány éves földalatti tartózkodás természetes dolog lesz". A nyugatnémet tömegek lassan ráéb­rednek, hogy tévedtek, amikor azt vallot­ták: csak a kereset és a pillanatnyi jó­lét a fontos. Most azonban már látják, hogyha nem veszik kezükbe az ország politikai irányítását, bekövetkezhet az a nemkívánatos állapot, hogy nem lesz hol dolgozniok és nem lesz miből vá­sárolniok. Ez a felismerési folyamat, saj­nos, még nem hozott olyan konkrét eredményt, melyre a béke megvédésének szemponjából szükség lenne. (A Svét v obrazech c. folyóirat cikke nyomán: -pl-) Ha kezünkbe veszünk Nyugat-Német­ország térképét, az első pillantásra meg­állapíthatjuk, hogy a legtöbb helységnév Düsseldorf és Dortmund térségében, azaz a Ruhrvidéken található. Európának a legnagyobb iparvidékén csaknem öt és fél millió lakos él 50 kilométeres kör­zetben! A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ember jóformán észre se veszi, mikor hagyta el az egyik várost és mikor ért a másikba. A vasúti töltés mentén utcák, Bezárták a szomszéd tárnát... A gond sötét árnyéka ül a ruhrvidéki bányászok arcán

Next

/
Oldalképek
Tartalom