A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-12 / 24. szám

0000 •HÜ üéü Sammm mmam Szocialista életünk fűszere — a kultúra „Törekedjünk arra, hogy népünk jól éljen, hogy a kultúra mindennapi szükségletévé váljon Törekedjünk arra, hogy a tudomány és a szép minden forrását népünk elérhesse, hogy értelmiségünk megkapja a legtágabb alkotói tevékenységhez szükséges élet- és munkafeltételeket, hogy népünkhöz eljusson a korszerű tudomány és művészet ..." Első munkáselnökünk, Klement Gottwald szavai jártak a fejemben, amikor a választást megelőző hetekben Csehország szívében, egy kulturális brigád tagjaként gyárak dolgozóival, újareulatú falvak szövetkezeti tagjaival, katonákkal és műkedvelő színjátszókkal beszélgettünk. Összejöveteleink hivatalos céljára nem kellett sok szót vesztegetni: az előttünk járt politikai munkások, funkcionáriusok a kérdések javát már tisztázták. Akik ránk, a kultúra munkásaira, írókra, képzőművészekre, zeneszerzőkre vártak — és nem voltak kevesen — szoihjas szívvel a népmüvelés és a kultúra kérdéseit feszegették, új életünk stílusáról, a szocialista erkölcsről, az ifjúságról, zenéről és festményekről, színházakról és filmről. a szépről és a gyönyörködtetésről, a művész hivatásáról, az írástudó felelősségéről, a műkedvelő színjátszás problémáiról kívántak vitázni, és tanácsot, útbaigazítást vártak tőlünk. Igen elevenek és tartalmasak voltak a viták; a kérdéseket nem a pillanat szülte ötletszerűen, hanem komolyan, elmélyülten készültek fel rájuk és örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy valamit tisztázhassanak. Jól esett ezt az alapos és sokrétű érdeklődést tapasztalni, személyesen ismét meggyőződni arról, hogy az esztendőkkel ezelőtt elhangzott gottwaldi szó íme testet ölt: a művelődés immár életünk szoros tartozéka, sója, kovásza és fűszere lett. Ez Így természetes és helyénvaló, hiszen a legtökéletesebb gépi berendezés mellett is a munka nem egy helyütt még igen fárasztó, olykor egyhangú; erős, összpontosított figyelmet követel, és nem lehet ernyesztő, eltompító hatását csupán a munka idejének tervezett megrövidítésével csökkenteni vagy egészen kiküszöbölni. A megteremtett jobb életlehetőségek, a jobb és tisztább lakás, az ízesebb étkeztetés, a szociális egészségvédelem mellett — ami ugyancsak a kultúra Ugye — a szellem felfrissítése, a gondolkodás serkentése elengedhetetlen követelmény. Az eddiginél jóval több hasznos, szórakoztató könyv, jó zene és színház, tánc és ének kell a pihenésre, a szellem felüdülésére, az új munkakedv ébresztésére. A viták világosan megmutatták, hogy nem csupán a gyári és szövetkezeti vezetők, hanem maguk a dolgozók — elsősorban a szocialista munkabrigádok tagjai — öreg szövetkezeti parasztok is tisztán látják a kultúra embernevelő szerepét, helyesen érzik át, hogy a népnevelés frontján is harcolnunk kell, ha nem akarjuk, hogy népünk haladása az eszményi szocialista élet felé kárt vagy késedelmet szenvedjen. Svaty Mikuláson, egy takaros cseh faluban, ahol három kis község egységes földművesszövetkezetei egyesítésének gyűlésén vettünk részt, a vita folyamán meglepően sokszor terelődött a szó a segítés tényére. A múlt terheitől megjelölt, meglett férriak szeméből, éltesebb asszonyok komoly, megilletődött arcáról leolvashattuk, hogy ezt nem úgy fogadják, mint elodázgatő, olcsó ígéretet: a segítés ténye itt is, mint szerte az országban százfelé, a kötelességeit ismerő közösségnek erkölcsi törvénye, a kialakuló új élet nemes parancsa lett, amelyet a múlt nem ismert és amelyről azelöt a munka új formáira egyesülő parasztok talán nem is álmodtak. Több mint egy évtizede már, hogy egy Rozsnyó környéki faluban először vettem részt egy alakuló gyűlésen, először voltam tanúja a parasztok elhatározásának, hogy összefogva a közös gazdálkodás útjára térnek. Most itt cseh földön is, Vlkanecben, egy alig ötszáz lelket számláló kis faluban láthattuk, milyen óriási lépést tettünk azóta, mennyire megnőtt a falu emberének öntudata, a közös röggel való törődés milyen magabiztossá tette, milyen bátor és értelmes a beszéde, gondolat- és érzelemvilága mennyivel tágabb, szebb és érettebb lett. És láthattuk az üzemekben, a sázavai Kavalír üveggyárban, a zrúci cipőgyárban, a fonódákban, aulójavítómüheiyekben, mennyire megkedvelték munkásaink az irodalmat, mennyire életszükségletük lett a színház és a jó film, s milyen jól ismerik a könyv, a színpad emberformáló nagy erejét. A termelés, a tervek teljesítésének ügye egy pillanatig sem közömbös előttük, hiszen ez teremti meg jólétük alapjait, ez ad célt mindennapjuknak, ez biztosítja holnapjukat. De milyen felemelő és lelkesítő, hogy ezzel nem érik be; a biztos kenyér mellé a kultúra kovászát és fűszerét igénylik. Az elmúlt tizenöt esztendő egyik legragyogóbb eredménye, hogy a kultúra, a műveltség ma már nem egy kiváltságos kis csoport sajátja, hanem közkincs, amely azzal bővül, válik nemesebbé és hasznosabbá, ha minél többen nyúlnak utána, minél többnek osztják szakavatott kézzel. Helyénvalónak érezzük ezért, ha ma, a választások napján emlékezetünkbe idézzük, hogy nem csupán anyagi javakban, hanem szellemiekbeq is mérhetetlenül gazdagodtunk. Nincs itt helyem, hogy e gazdagodás káprázatos számait felsoroljam, idézzem gyárkéményeink erdeje, víztárolók, új erőforrások mellett a fehérfalú iskolák, színházak, körházak és bölcsődék ezreit, a könyvek légióit. Talán elég, ha törhetetlen egységünkre utalok, amely megtanít arra, hogy az élet értelme nem a rombolás és erőszak, a gyűlölet és üldöztetés, hanem a békés munkálkodás, anyagi és szellemi kultúránk gyarapítása minden ember és a közösség javára. De közkinccsé vált kultúránk megtanított arra is, hogy együttdobbanó szívvel kiáltsunk vétót, ha valaki felhőink takarója fölé ártó szándékkal titokzatos repülőket mer küldeni és gőgös önzésében arra vetemedik, hogy az eddigieknél százszor pusztítóbb és gyilkosabb tűzvészt támaszthasson virágzó földeinken. Ma, amikor ünnepi öltözékben és ünnepi érzésekkel eltelve lépünk az urnák elé, pártunknak mondunk köszönetet tizenöt évünk egyre fényesebben kitárulkozó egéért, a szabad kenyérért, a félelem nélküli holnapunkért, merész ifjúságunk piros hajnaláért, megfáradt apáink nyugalmas alkonyáért. Szavazatainkkal népünk legjobbjait küldjük a Nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a bizottságokba, hogy ott a mi nevünkben és a mi megbízásunkból munkálkodjanak és fáradjanak hazánk további jólétének gyarapodásán. Mi magyar dolgozók egységes felsorakozásunkkal szülőföldünk, népi demokratikus rendünk és pártunk iránti szeretetünket fejezzük ki. Szavazatunk a felszabadult dolgozó ember örömének és egyben munkás helytállásának tolmácsolója és azt hirdeti, hogy rendíthetetlen hűséggel szolgáljuk a proletár nemzetköziség eszméjét, lankadatlan erővel fáradunk hazánk további felvirágoztatásáért és békés jövendőnkért. EGRI VIKTOR VViirtz Ádám rajza DÉNES GYÖRGY: Nines többé uiásút Nézd, kering felénk t

a fény, a napban őserő, hatalmas tenger a világ és véghetetlen az idő. De lám, egy kis virág is, amely a fényre nyit, őrzi már a létnek kemény törvényeit. S az ember ne őrizné?. Agyában forró érckohó: világot építő, világot romboló. Mert az egyed, a gyenge egy sem vész el nyomtalan, ott él már ö is, ahol zúg az óriás folyam: az emberiség. S így hullnak egymásba a vert évszázadok, de a nagy szív, az ércerös tovább s tovább dobog. S e kor, mely felkavarta a régi rend iszapját, a csillagokig emeli reménnyel páros arcát. És mint a gyémátköszöríis, akit a fény hevít, — nemessé csiszolja kristály-törvényeit. Ez a törvény: a munka, ez a törvény: a béke, s benne köt a szabadság örök testvériségre. Nem lehet más igazság, minden más út a mélység, vér gőzben forrva láttuk a világ szenvedését. Nincs többé más út, ez hajlik fel a napba, ! bilincsbe veri álmát, aki ezt megtagadja.