A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-17 / 16. szám

kulruRális hírek © A Prágai Nagy Október téren Lenin szobrot állítanak fel. Leleplezése Csehszlovákia felszabadulásának 15. évfordulóján lesz. A tíz méter magas szobor V. Zdrubeckij műve. • Rómeó, Júlia és a sötétség, Ján Otcenásek ismert novellájából J. Weiss filmet készít. Pavel Rumler diákot Ca főszereplöt) a bratislavai Ivan Mistrik játssza. © A 12. Karlovy Vary-i filmfesztiválra hatvanöt ország kapott meghívót. A fesztiválról az NDK, Lengyelország és Magyarország televíziói közvetlen adásokat sugároznak majd. • A szovjet-amerikai kultúrcsere keretében kilencven tagú amerikai színész-együttes látogat el a Szovjetunióba. Műsorán Shaw Pygmalionjának megzenésített változata szerepel. 9 Filaret Barbu (Románia), a Besztercei tutajos című operett szerzője nemrég tért vissza hazánkból Romániába. Csehszlovákiában részt vett az operett előkészítő próbáin és bemutatóján. A bemutatón több mint két ezer néző vett részt. • Lenin magánkönyvtárának teljes katalógusát állítják össze, a szovjet bibliográfusok. A katalógus Lenin Kremlben lévő múzeum-lakásában, a Gorkij-i múzeumban, valamint a Marxizmus-Leninizmus Intézeté tulajdonában lévő könyvek címeit tartalmazza. • Moszkvában megjelent oroszul Francois de Joffre francia vadászpilóta háborús visszaemlékezés, melyben feleleveníti a francia és a szovjet repülök fegyverbarátságát a fasizmus ellen vívott harcokban. • A varsói Lenin-múzeumban nagyszabású plakátkiállítást nyitottak. A lengyel művészek harminckét Lenin-témájú plakátja mellett szovjet, német, csehszlovák, magyar és francia múzeumokban őrzött Lenin-plakátokat állítottak ki. 4 ^ NAGY LAJOS Tátrai napló Vonatunk kormos ablakát tavaszi zápor mossa, mossa. Rohanunk szürke ég alatt, -röpülünk, — tán a végtelenbe .., Szél pergeti a csöppeket, az üvegen, mint könnyek folynak ... Nézd, kedvesem, a mord egek micsoda bánattal zokognak'. II. Itiába bújsz a messzeség mögé, takarózol az elhervadt napokkal: A föld alatt is megkereslek én, kihalászlak az idő tengeréből . — Szivárvány vagy vad vágyaim egén. III. Jársz velem a hűvös hegyek alatt halkan, simogatod arcom — hópihe alakban. Selyem szellő ébred, suttogja a hangod, csillagragyogásban tündöklik az arcod. Vizek villantják rám szemed csodafényét, mellemből kihallom a szíved'verését. IV. Az ember él; kövek között is virágok sarjadnak kezétől. Ha lelke búval van teli, tanácsot kér a rezedától. Bíbor szekfüt szed, hogyha láng hasít bele egy-egy tavaszkor, s ha útja végét megleli, gyöngyvirág hajt ki a szivén. Gyöngyvirág hajt ki a szivén . . . De lehet az is, hogy nincs szive, mert szikrát szórva, hamuként hull szét szegény a semmibe. Ketten megyünk havas hegyek közt. Itt lent tavasz van, szél süvölt fent. Lelkünkbe bánatot sodort, árnyékot vert egy dörgő gépmadár. Kérjünk tanácsot szagos rezedától? Nincs rezeda, se szekfü a közelben, csupán egy gyöngyvirágcsokor a halott partizán szívén. A halott partizán sírján. Mert lehet az is, hogy nincs szive, hogy csillagot szórva, hamuként széjjelhullott a semmibe. WZ/Z//////////////////Z//Z/ZZZ/////////////Z////Z//////////Z/////////Z/ZW az öreg beszédére figyelt. Hirtelen megfordult, érezte, valaki áll a háta mögött. Susztov alahadnagy volt. — Már kiengedtek? — kérdezte, s hangja örömről árulkodott. Ám Susztov valahogy komolynak látszott, s megkerülte a kérdést. — Ki az az öreg ember? — kérdezte Dását. — Valami utász. Idevezényelték. Elindultak a kanyargó úton. Susztov kínosnak érezte a helyzetet. Olykor félszemmel rátekintett a lányra, de sehogy sem tudott kiokoskodni; vidám képet vágjon-e, akár előbb Vataginnál, vagy nyakig begombolkozzon, s maradjon komoly. Legszívesebben őszinte lett volna ehhez a kislányhoz, akinek mellét komoly kitüntések díszítették. A figyelmességet annál jobban értékeli az ember, minél nehezebb helyzetben van. Az árnyas úton csakhamar a park kijárati kapujához értek. Dása itt Susztov karjába akaszkodott; s visszafordultak. Dása hirtelen a szemébe nézett: — Mondd meg végre, hol fogok aludni? — Ha akarsz, az én autómban is elhélhatsz, bár azt se tudom, enyém-e még? Lehet, hogy tartalékba helyeznek. A rádióállomás közelében Babinba ütköztek. Kényelmetlenül elnyújtózva ott hevert az egyik kerti padon. Nem fogadta őket valami kedvesen, sőt meg se mozdult. Az ezredes ugyan azt parancsolta neki, pihenje ki magát, s menjen a hangversenyre. Ö valóban aludt volna legalább egy órácskát, de sehogy sem tudott elszundítani, csak mozdulatlanul hevert a kemény deszkán. * * * ' Susztov és Dása sokáig sugdolództak a parkban. Egy kidőlt fa törzsén ültek a szunyókáló Babin közelében. Ismeretségük első napjaira emlékeztek. — Emlékszel-e, hogy volt Ukrajnában? — Emlékszel-e? — Emlékszel-e? Dásával valami olyasmi történt, hogy maga sem ismert önmagára. Azelőtt csúfondáros, nyelves kislány volt, most meg valami félénkség szállta meg. Nem tudta. hogy ilyen. Legalább is ez a tulajdonsága nem nyilvánult meg soha veszedelmes helyzetekben, sem a bombázásnál. sem ágyütüzben. Ugyan mi történt vele? Susztov mindenesetre katonatiszt és moszkvai fiú. Még itt a sötétben is folyton eszébe jutott, hogy lábán, ahogy Susztov szokta mondani, széles muskétás csizmát visel. S úgy érezte, hogy egyenruhájában semmivel sem különbözik a faragatlan férfiaktól. Mikor halkan nótázni kezdett, az jutott eszébe, hogy kifejezéstelen arca van és orráról hámlik a bőr. De hiszen nem is ez feszélyezte .. . Ma este első ízben érezte, hogy szereti Susztovot, hogy az egyetlen férfi, akiről úgy érzi, hogy hozzá tartozik, így még sosem gondolt rá, s örült, hogy a fiú végre vidámabb lett. Ha most azt találná mondani, hogy keljenek egybe, szó nélkül beleegyezne. Susztov aznap este azt érezte, hogy Dása közelében elfogja valami kamaszos félénkség. Babin talán mégis igazat mondott egykor: — Még nem vagy olyan férfi, hogy egy leány igazán megszeresen. Hogy is becsülhetné őt valamire Dása, ha már oly sok mindent tapasztalt, s ő férfi létére jóformán semmit. Nem mondta el, miért kapta tulajdonképpen a házi fogságot, csak panaszkodott, hogy folyvást az irodában kell ülnie, de valamire való munkát nem kap a világért sem. — Akkor hát ne is könyörögj érte! — csitította Dása. — Miért akarsz tulajdonképpen más munkát? Engem se szórakoztat valami nagyon, hogy zászlócskákkal álljak és integessek az útkereszteződéseken, de nem kérek senkit, hogy más beosztást adjon. Oly szép volt így együtt üldögélni, gon- * dolkodni, s hallgatni az olykor idehangzó nótázást. Végül is egészen elhallgattak, s a nótaszóra figyeltek. Az utászoktól jött szakaszvezető éíiekelt egy régi katonanótát a legénykéröl, aki szabadságot kér parancsnokától, hogy meglátogassa kedvesét. Babin is a nótát figyelte. Félálmában szinte elképzelte a katonát — aki nem volt senki más, mint ő maga — hogyan kéri Vatagintól a szabadságot, hogy Jaroszlavlba mehessen anyja és huga látogatására. Ám az ezredes sehogy sem akarta elengedni őt. Babint az utolsó hónap valóban elfárasztotta, s magában hálát érzett az ezredes iránt, aki pihenőt rendelt számára. Itt a hegyek között, ahol sokkal nagyobb a levegő ionizációja, még nehezebb volt az ellenséges leadok adásának vétele. Valamelyik a leadóállomások közül minden bizonnyal folyvást változtatja helyét. Olykor közben szörnyen megfájdult a feje. Olykor olyan szédülés fogta el, hogy levette füléről a fejhallgatót, s könyökére támaszkodva szótlanul és hoszszan elüldögélt, míg újra munkához tudott látni. Csakhogy ezekről e pillanatokról soha senkinek nem szólt. Hogy is tehetné, hiszen háború van...!? Senkinek nem kell az orrára kötni, hogy most sem tud elaludni. (Folytatjuk) 13