A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-17 / 16. szám
Sánkfala apró, szertedobált falucska, alig pár tucat házzal, háromszázötvennégyszáz lakossal, kétszázhatvan hektár föld területtel. Nem sokkal nagyobb Harkács sem, alig egy köpésnyire mellette, úgyhogy még az üj község is alig tesz nyolcszáz lelket, s hatszáz hektár föld területe van. Mi indokolta az egyesítést? Harkácson, a szövetkezeti irodában magyarázzák meg az emberek. — A gazdaságosság. Ebben a szóban lehetne talán kifejezni az egészet. Ezt mondja Tamás László is, Horváth István is. Vastag István is, Kovács Béla is, Fehér Lajos is. I. Gondolom, száz év múlva a mi unokáink, dédunokáink ugyanolyan meséket, legendákat, regénybeillő történeteket beszélnek majd a mi napjainkról, erről a mi forrongó, dübörgő, állandóan változó világunkról, mint ahogy mi beszélünk a száz év előttiekről. Jó lenne persze száz esztendő múlva élni, ha másért nem, hát azért, hogy megtudjuk, milyen legendák járják majd akkor, dehát onnan meg valószinűl'eg megint előbbre kacsintgatnánk, mert az ember úgy szeretne mindent tudni, ami ebben a száguldó történetemben, időben és térben történik, s ez persze megint csak lehetetlen, s jó is, hogy lehetetlen, mert akkor vajon mi lenne a világgal? Jó az is, hogy mindenkinek elrendeltetett egy bizonyos korban, egy bizonyos időben és térben élni, melyhez hozzátartozik, mint hal a vízhez, amellyel kiegészítik egymást, mint a só és a leves. Mert jó lenne száz esztendő múlva élni, s jő lett volna száz évvel ezelőtt, de a legjobb mégis az, hogy ma adatott élnünk, ebben a mi huszadik századi, száguldó, szikrázó, hősökkel és csodákkal teli mai világunkban, amiből mi olyan keveset látunk, s amiből még kevesebbet írunk meg. II. Mert ki tud például arról, hogy Gömörben, a szeszélyesen kígyózó Turóc patak partján 1960. februárjában új falu született. Látszólag nem nagy esemény ez, s az ezernyi gonddal-bajjal megáldott világ eléggé igyekszik is tudomást nem szerezni róla, dehát ez a dolgon mit sem változtat, s mint már annyiszor a történelem folyamán, ismét egy legenda indul kanyargós útjára. Mi ls történt hát valójában? A falu tulajdonképpen nem új, vagyis a házak, utcák, pajták (már azok, amelyek nem most épülnek), s az emberek sem újak, mert az új község két eddiginek, Harkácsnak és Sánkfalának az egyesítéséből született, de új a világ, Kovács Erzsébet 700 tyúkot gondoz amelyben ez az esemény megtörtént, s újak azok az emberek, akikben ez a gondolat megfogamzott: — a kommunisták. III. — Sej, szép napok voltak azok — így Tamás elvtárs (helybeni nevén G. Tamás László, mert van itt annyi Tamás, hogy legény legyen a talpán, aki el tud igazodni közöttünk) egyike a régi harcosoknak. Tizenhét, meg tizenkilenc, meg huszonkettő. Persze, szépnek már csak most szép az az idő, negyven esztendő távolából, akkor biza ... — Akkor biza nemszeretem napok járták. — Dubay bácsi is emlékszik még rájuk? — Hogyne, hiszen nem olyan napok voltak azok, hogy oly könnyen felejtődnének. Némelyünk máig is viselt nyomaikat. Sánkfalán a párt helyi szervezete huszonkettőben alakult. Megalakulásának persze előzményei is voltak, gyűlések, sztrájkok, tüntetések, s aztán a háború. Kitört a forradalom, s megalakult a Szovjetunió. Sánkfalán is oktőbertjárt kommunista szervezete a pártot. Majercsik József, a nevezetes forradalmár, Omszk város egykori népbiztosa, aki nyilván nemcsak azért jött haza a Szovjetunióból, mert idehaza sültgalambok várták. — Hogyan szerveződött a párt? — Ki tudja már ? Nem olyan könnyű már azt visszaidézni, vagyis hát mai szemmel már egyszerű lenne, pedig nem is volt olyan nagyon egyszerű. — Hogy elmúlt a háború meg a tizenkilences forradalmat is vérbefullasztották, egyideig bujkáltak a népek, ki itt, ki ,ott, erdők mélyén, nádasokban, aztán csak előszállingóztak mégis és folyt tovább minden a régi mederben. — A régi mederben? — Majercsik elvtárs beszélt nekünk akkor először Leninről meg a pártról, a forradalomról meg a kommunizmusról, hogy itt is, nálunk is valami ilyesmit kellene csinálni. Szegény, templomegere-kódis volt a sánkfalai nép világéletében, többsége Vay báró, Draskóczyak cselédje, kétkezi munka, szegény paraszt; így hát termő talajra hullott az elvetett mag. S aztán következtek a harcok, tüntetések, felvonulások, sztrájkok, gyűlések a temetőben, aztán a puskatus, a csendőrtüz, kínzások, vallatások. — De azért kibírtuk, átestünk rajta, s megértük az új világot, amiért harcoltunk. ájfdí'L - Példát mondok - (a példát Kocsis Zoltán mondja, a könyvelő). A sánkfalusiak új istállót akartak építeni, mert az eddigi egy kicsinek bizonyult. Nekünk meg Harkácson két istállónk volt, persze az egyiknek csak harmada-negyede volt kihasználva, mert olyan sok marhánk nincs nekünk. Hát most mi az isten csudájának csinálnátok egy új istállót, mikor itt van a miénk félig üresen; alig akad szebb, a sánkfalai telepnél. Építsetek inkább iskolát, vagy kultúrházat, vagy mit tudom én mit, de feleslegesen építkezni? — S előfordult az is — ezzel meg már Vastag elvtárs példálózik, az egyesitett szövetkezet újdonsült elnöke — hogy szükségünk lett volna nekünk például egy kombájnra, lánctalpasra vagy valami nagyobbfajta jószágra. Dehát meg bírtuk mi azt venni? Dehogy bírtuk. Kismiskák voltunk mi ahhoz. S a sánkfalaiaknál ugyanaz volt a helyzet. Most aztán már megvehetjük a kombájnt is, a cséplőgépet is. Mert 250 hektár csak 250 hektár, akárhogy számoljuk is, de hatszáz hektár, az már valami. V. S hol vannak a régi harcosok? — Majercsik elvtárs meghalt, Molnár Dezső, Molnár János Magyarországon — a többiek máig is a harcok kellős közepében. A párt javasolta a két község egyesítését, de ez már megint egy új történet. Szükség törvényt bont, s igy történt, hogy az évszázadok óta versengő Har-