A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-10 / 2. szám

A mese Nem mondjuk ki — te se, én sem, Hogy nem hiszünk a mesékben, Hisz naponként tovább mondjuk. Elkoptatjuk, — újjal toldjuk, S mint a gyermek, aki hallja, Örülni is tudunk rajta. Mikor népe örökségén, Az a szegény Szolga legény. Győztes lesz a mese végén. S mi magunk is végig éljük, Valahányszor elmeséljük. A sárkánnyal úgy verekszünk. Hogy a harcban el ne vesszünk! Sok más rangost megelőzve. Hogy mi érjünk Célhoz, — győzve — ífly nyer a nép — Örökségén, — Mint a szegény Szolga legény, Győzelmet a mese végén. CSONTOS VILMOS Szerelem Ne nézz rám soha szebben, elveszek szép szemedben. Elragad mély örvénye, föléget forró fénye. Ha rámnyitod, jaj, érzem, rohanni kezd a vérem, és nincsen hová lennem. Megmentenél-e engem? Lásd, még szeretnék élni, fogadj el, hagyj remélni, s ellened sosem lázad szívemben az alázat. Foglyod leszek örökre, játékos örömödre és férfikézzel védlek, amíg csak tart az élet. DÉNES GYÖRGY A tél királya Hallod, hogyan vonít a szél? Hallod, vad, zúgó rohamát? Nem szél az, a tél királya birodalmán most rohan át. Fut a földeken, réteken, borzolja a fák dérhaját, s nézi, befújta e már a gyalogutat legalább. A hideg égről dermesztve lövellnek a fagysugarak, s a puszta csendesen pihen fehér takarója alatt. Körül habfehér bozótok gubbasztanak bús mogorván, s csilingelve suhan egy szán a csillogó havas pusztán. TÖRÖK ELEMÉR © Victor Hugo, miközben a Századok legendája című művét írta, számos kiváló festőművészi képességről tanúskodó képet is festett. E képeket nemrég bemutatták Párizsban a Századok legendája megírásának centenáriuma alkalmából rendezett kiállításon. • Harald Hausert tüntették ki tavaly a Lessing-díjjal. Atomellenes tendenciájú darabjának Lipcsében lesz az ősbemutatója. nek, Caravaggionak, Lorenzo Lottonak, Bernardo Cavallinonak, Luca Giordanonak egyegy alkotása díszíti egy Olaszországból kivándorolt szegény kaliforniai televíziószerelő lakásának falait. Öriási szenzációt keltett ez a felfedezés Nyugaton — tekintve, hogy a képek birtokosa, épp a kinzó nyomor miatt vándorolt ki hazájából és sejtelme sem volt róla, hogy a nemzedékek óta családjának birtokában levő képek az olasz reneszánsz festészet legkitűnőbb, valósággal megfizethetetlen értékű alkotásai. ® Irodalmi szenzáció Bulgáriában Jordan Radicskov fiatal prőzaiíró „A szív az emberért dobog" című első elbeszélésgyűjteménye. A novellák hősei: az új bolgár faluban élő egyszerű emberek, akiknek megváltozott életében az ifjú író felfedezi a költői szépségeket. © Michelangelónak, Tintorettónak, Tiziannak, Rafael© Szemtől szembe Amerikával a cime annak a rendkívüli érdeklődéssel várt könyvnek, amely rövidesen megjelenik a Szovjetunióban. Tizenkét szerzője — A. Adzsubej, N. Gribacsov, G. Zsukov, L. Iljicsev, V. Lebegyev, E. Litosko, V. Matvejev, V. Orlov, P. Szatynikov, O. Trojanovszkij, A. Sevcsenko, G. Sujszkij — végigkísérte N. Sz. Hruscsovot amerikai útján s most riportkönyvben számol be a történelmi jelentőségű eseményről. ínég tizennyolcéves sem volt. Képzelhetik, nehéz idők voltak. A papa meg a mama Szibériában. A kislány egyedül a Krimi félszigeten. Még szerencse, hogy mellette volt a vőlegénye. Egyszóval Ignatij Leontovics volt a vőlegénye. A pavlogradi ezredben szolgált. Jaltában Wrangel híveinek menekülése közben nagy pánik keletkezett. Marija nem látta többé választottját. Elszakadt tőle és más hajóra szállt. A vőlegényé a tengeren megbetegedett és elvesztette emlékezőtehetségét. Azóta sok mindent beszélnek róla: utoljára állítólag olajbogyót árult Szmirnában. Mindez nem volná semmi különös, de Marija Jurjevna még mindig azt reméli, hoqy megtalálja. Ha bárhol bármit is hallott róla, odautazott. Fényképét mutogatta mindenfelé. Azt hiszem már az egész Balkánt felkutatta utána. Olykor természetesen figyelmeztették valaki hasonlóra, s ő azonnal felkereste, s mindig csalódott. Végül mindez rögeszméiévé vált. Igazán titokzatos módon szedte rá Pálffy qrófot, aki valóságos férfiszépség és dúsgazdag ember, hogy mindenüvé vele menjen. így utazgattak keresztül-kasul az országban, s ugyancsak szép szentháromság lett volna, ha valóban meqtalálják Igratii Leontovicsot. Az egész furcsa históriát Susztov nagy megelégedéssel vette tudomásul s mosolygott hozzá mint a zeneszerző, aki saját művét hallgatja az operában. Caaolov egész idő alatt a szekrényhez támaszkodva állt, s igen festői pózt vett fel. - Tetszett magának Pálffy gróf? -kérdezte Cagolov. hogy további beszédre ösztökélje. — Mindig azt gondoltam, hogy nagyon szereti Mariját. Elveszett vőlegényéről csak úgy beszélt, mint drága lovaaiáról, én meg úgy véltem, hoay a tulajdonképpeni lovag mégis a gróf. — S ez a szerelmes Don Quihote valóban nyomozott barátnője ezüsthajú vőlegénye után? — érdeklődött Cagolov. — Igen — állította határozottan Milocska. — Ma már nem is tudom megállapítani, ki is kereste szenvedélyesebben. Marija-e, vagy a gróf. — Hiszen ez az asszony valóságos árnyéka szerelmesének. — Árnyék? Dehogyis. Inkább szakadék, mélység. Soha senki sem ismeri ki magát benne. Az a legszomorúbb, hogy Pálffy gróf az utóbbi időben valahogy megváltozott. Egy Ízben fürdőbe mentünk ... — Fürdőbe? - szakította félbe Cagolov. — Igen. Errefelé a nyaralóhelyeket mondják fürdőnek, ahol ásványvízforrások is vannak. Ha kivánja, valamelyik nap oda vezethetem.. . Szóval kaptunk ott egy eleven teknőst.. . Marija nem tudott örülni neki. Szenvedett, mert megsejtette. hogy a gróf érzései lehűltek. Marija akkor ilyen furcsa vallomást tett: — Milocskám, csak most negyven éves koromban vagyok igazán asszony, mert nem szégyenlem a szerelmet. — Igaz, hogy akkor már negyvenhárom éves volt, de melyik asszony nem tagad le valamit korából, ha öíegedni kezd. ő bizony megőszült. Ez még semmi sem lett volna. Ezüsthajúnak neveztük, s a név nagyon ráillett. Csakhogy mit tegyen a ráncosodó arcával. Egy nap a vendéglőben megfigyeltem, hogy sokáig álldogál a tükör előtt, s nagyon ideges volt. Cagolov csodálkozva tekintett Milocskára. Igen belelovalta magát a beszédbe, s meglátszott rajta, hogy őszinte. Ez volt a legmegfelelőbb pillanat, hogy tőrt vessen neki. — Azért mégiscsak Pálffy gróffal ment el a városból? — Mi nem jut eszébe? Azt hiszem végképpen elváltak. Valami szamárság miatt szörnyen összevesztek. Marija majdnem belebetegedett. Lázas volt. A gyomra émelygett és fejfájást kapott. Egy félórán belül összecsomagolt és elutazott. Tőlem el sem búcsúzott. — És Pálffy Szófiában maradt? — Dehogy is. Nem esett a feje lágyára. Azt hiszem örül, hogy megszabadult Marijától, s többé nem mutatja magát Szófiában. Már legyen ahogy akar, egy bizonyos: barátja Hans Kraft nélküle érkezett meg. Nem tudom, miért kereste Mariját — már nem találta itt. — És hová lett? — Azt hiszem Bukarestbe ment. Ha mégis ráakadnak valahol, el ne árulják, hogy én igazítottam útba magukat. Egyébként Kraft átkutatta az egész lakást. Káromkodott; sietve kutatott valami után, s nyilvánvaló oka volt rá, hogy siessen. Az orosz tankok már a hágóban voltak. — Mft keresett Kraft? Egyébként is, kicsoda ez az ember? — A német követség egy kis hivatalnoka, jelentéktelen bánáti Volksdeutscher. Hogy mit keresett? Ugyanazt, amit önök — emlékeket. — És talált valamit? — Egy családi albumot. Az Ordincev családé volt. Marija, szegény, azt hitte, hogy jól elrejtette. Előlem talán igen, de az a bolond Volksdeutscher megtalálta. És tudja, hol volt? Abban a dobozban, amit most emelt le a polcról. Mikor elment, tűz ütött ki a szobában. — Talán ő gyújtotta fel? — Dehogyis. Valószínű, hogy cigarettavéget dobott a szőnyegre, s az gyulladt ki először. A házmester oltotta el. — És mit gondol, minek kellett Hans Kraftnak Marija Jurjevna családi albuma? — kérdezte Cagolov. (Folytatjuk) —bi—