A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-17 / 16. szám

Akik okultak Az elmúlt év munkáját, eredményét sum-­mázó beszámoló már elhangzott. A terem­ben csönd van. A napbarnított, széltől cser­zett szikár paraszti arcok derűsek és elé­gedettek. A felszólalásra még nem szánta rá magát senki. Egymás között váltanak egy-két bizalmas szót, azt is halkan, sut­togva. A deresedő bajszú parasztok, akik­nek a múlt átka, gondja, baja összegyűjtö­gette homlokukon a redőket, pipájukat tömködik, meggyújtják, mert pipafüstben meghittebb a hangulat, jobban esik a be­szélgetés is. A sokadalomból valaki felemeli kezét, hogy szót kérjen. Szót kérnek mások is. Egyszerű, keresetlen szavakkal mondják el gondolatukat, javaslatukat, dicséretüket, egy-két zokszót is ejtenek. Igy van ez ilyenkor... Vannak itt vendégek is: bolyiak, lele­sziek, zetényiek, Abaráról, Bésröl is eljöt­tek. Latorcán innen, Latorcán túl is híre van a bodrogmezöi szövetkezetnek. Egy sudár termetű, bozontos szemöldö­kű, telt arcú ember emelkedik szólásra. Kö­hint egyet, megköszörüli torkát. Szeméből az őszinteség fénye sugárzik. Hangja ke­mény, mint az ércharang. - Tisztelt jelenlévők, kilencen vagyunk itt, bár lennénk harminckilencen. Ügy jöt-. tünk, mint idegenek és vendégként, barát­ként fogadtak bennünket. Megvallom, irigy­lem magukat, bár a mai napig nem hittem el, amit szövetkezetükről híreszteltek. - Akkor se hitték, amikor a maguké szétesett — vág a szavába Matyi János, a szövetkezet elnöke. Majd így folytatja: -Kinevettek, majdnem megvertek berniün­ket, amikor elmentünk, hogy átvegyük szét­lopkodott közösük utolsó vagyonát, a száz darab szarvasmarhát. Emlékezzék csak vissza, hogy mit mondottam: még egyszer találkozunk, de mint jó barátok. Igy volt emberek ? - Ogy, úgy — kiáltják innét is, onnét is. - Szent és való, hogy így volt - ismeri be a vendég is. - Majd így folytatja: - Itt arról vitáznak, hogyan csinálják jobban, miképpen legyen holnap. Nálunk? Sokkal többet vitáznak, de csak a személyi érdekekért civakodunk, marakodunk ... Itt néhány másodpercre elhallgat. Te­kintete egy pont felé mered, talán emlékei vagy gondolatai között kutat. Egyszerű szavakat keres érzésének kifejezésére. - Azzal fejezem be, amivel kezdtem: kilencen vagyunk itt, bár lennénk harminc­kilencen, mert hetvennyolc fül és szem többet hall és lát, mint tizennyolc. De hi­szem, hogy a mi jelenlétünk sem lesz hiá­bavaló. Kilencen mondjuk majd el, hogy mit hallottunk, mit láttunk a bodrogmezöi szövetkezetben . . . őszinte, szívből fakadó, tiszta 'szavak voltak ezek, tiszták mint a hegyikutak vi­ze. A megbánó ember vallott maga és sors­társai nevében. A mezők, a rónák fia, ki nem tudta, hogy önmagát lopja meg, mikor kezet emelt a közösre. A kanyargós Latorca-menti Bés község­ben történt ez az eset. Pontosan 1954 szep­temberében. A bizalmatlanság, a tudatlan­ság, a kulákság fondorlatos bújtogatása okozta a szövetkezet felbomlását? Vagy a gyávaság, az első évek nehézségétől való jelelem? A felelet csak egy lehet: Ez is, az is. A bési parasztok önmaguk alatt vágták a fát. Akkor ezt még nem tudták. Ma már tudják és okultak belőle. Szégyenkezve, bí­bor pírral az arcukon, de megvallották. TÜPÖK ELEMÉR Maksai Jánost, a szilicei szövetkezet juhászát jól ismerik a környéken. Gyermekkora óta pásztorkodik. Most is négyszáz juhot őriz. Keze alatt az évi szaporodás eléri a 300 da­rabot. A legeltetési időszakban hétről-hétre 180—200 kilogramm sajtot készít. Mindez szép jövedelmet biztosit a szövetkezetnek. Maksai János nemcsak őrzője, de nevelője, orvosa Is juhainak. ízig-vérig pásztorember. Dicséri őt a szövetkezetetben Hajdú András elnöktől kezdve, mindenki. Tanuljunk szlovákul A Csemadok Központi Bizottsága már­cius 27-én, Léván határozatot fogadott el, hogy a járási és a helyi szervezetek vezetőségei minél aktívabban kapcsolód­janak be a szlovák nyelvtanfolyamok szervezésébe. A jól működő helyi szervezetnek nem újdonság a nyelvtanfolyamok megindí­tása. Példa erre a Csemadok bősi helyi csoportja, melynek vezetői, karöltve a többi tömegszervezet vezetőségével már a múlt év októberében megszervezték az első szlovák — magyar nyelvtanfolyamot. S hogy nem sikertelenül, bárki meggyő­ződhetik arról. Nem kell egyebet tennie, csak be kell nézni a Botló Ferenc igaz­gató tanító által vezetett esti tanfolyam­ra. Napi munkájuk után idős és fiatal emberek, munkások, szövetkezeti dolgo­zók, közalkalmazottak gyülekeznek itt hetenként kétszer, s olyan igyekezettel ropogtatják a sok mássalhangzós szlo­vák szavakat, hogy a legszorgalmasabb kisdiákoknál is dicséretére válna. Pavlo­vics Júlia, például annyira megtanult szlovákul, hogy már a nehezebb adminisz­trációs munkát is segítség nélkül el tudja intézni. <n) Magvetők A jaekék emlékét őrzi még az aggkéreg: az ismert mozdulat, de már mosolyra derül a sok ránc a megcsomózott fejkendők alatt. Bő termést vár a remény, a tavasz; gazdag nyarat a kedves magvetők, hogy életük őszén derült napok várják mindig az őszbe érkezőt. GYURCSÖ ISTVÄN

Next

/
Oldalképek
Tartalom