A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-10 / 15. szám

Az égő város 1945. április 9-én Atreniíni vár mögött a város felett fiatal erdő húzódik. Az örökzöld fenyők alatt, 15 éve hetven ke­reszt áll. Napról napra emlékeztetik az arrajárókat, hogy ott pihennek azok a hő­sök, akik életüket áldozták a szocialista Csehszlovákiáért. A térképen ezt a helyet Cseresznyeliget néven találjuk meg. Egy kis tisztáson szim­bolikus fakereszt áll, mögötte a többi 69, a háború és fasizmus áldozatainak kereszt­jei. E hősök sorsa szörnyű volt, a Gestapo és a gárdisták karmaiban haltak meg. A látogatóban önkéntelenül felvetődik a kérdés: mi volt bűnük? Miért kelett elpusz­tulniuk? íme néhányuk neve: Rudolf Stefa-Játszétér a régi vár tövében noviő, Povazská Bystricáról, Zemek, a pa­rasztfiú, Jozef Kovaríík, Marja Kaminszkaja, Mária Magulová, James Kirhoff... A jegy­zőkönyvekbe olvastunk bele, a keresztek névtelenek. Eredetileg mindnyájan tömeg­sírban feküdtek. Rudolf Stefanoviő 24 éves hivatalnokot az úgynevezett „szlovák kormány" a ke­leti frontra kergette harcolni. Az első adandó alkalommal elfogatta magát és, szi­ve parancsát követve, jelentkezett a Szov­jetunióban alakult csehszlovák seregegy­ségbe. A kiképzés után mint ejtőernyős Szlovákiába, Treníín közelébe került és a harcokban megsebesült. Hamis igazol­vánnyal sikerült bejutnia a iilinai kórház­ba, ahol amputálták a balkeze kisujját. (Er­ről ismerték fel a tömegsírban). Amikor kissé felépült, szüleit indult meglátogatni, de falujában a gárdisták a Gestapo kezére adták. Hosszas bebörtönözés után kivégez­ték. Zemeket, a parasztfiút ugyanez a sors érte. Együtt voltak Stefanoviő-csal a cseh­szlovák sereg egységben, együtt ugrottak ki Szlovákia felett a repülőgépből, együtt har­coltak és együtt feküdtek a tömegsírban. A trenölni Jozef Kovarőlk is itt nyug­szik a fenyők övezte csendes tisztáson, ö, mint egy földműves raktárszövetkezet alkalmazottja, nagymennyiségű gabonát és lisztet juttatott el a partizánokhoz. Ami­kor 1945 újévén hazament meglátogatni 14 napos kislányát, Darinkát, a Gestapo meg­szállta a házát, elfogták és elhurcolták a Sicherheitsdienst „internátusába". Itt kö­vetkezett be számára a vég. A kihallgatá­sok után amikor már alig volt benne élet, a Duáová völgybe vitték és ott... A közös sírban feküdt Marja Kaminszkaja minszki partizánnő is. James Kirhoff amerikai piló­ta mellett Ladislav Hlubocky nyugodott, akit Stará Turáről hurcoltak ide. A fa­siszták csak akkor lőtték agyon áldozatai­kat, amikor már alig pislákolt bennük az élet lángja amikor koponyájukat, bor­dájukat, végtagjaikat az „európai kultúra" nevében összetörték. A járókelők figyelmet Trenéin utcáir is felkeltik az emlékek. Az egészségügyi iskola internátusa előtt tábla állit meg ilyen felirattal: „Ez előtt a ház előtt gyil­kolta meg a Gestapo Martin Kedrot. Emlé­ke örökké élni fog!" Martin Kedro a szlo­vák felkelés előkészítésében vett tevé­kenyen részt. Mint a Szlovák Gyü­mölcstermelő Társaság felügyelője több vonatrakomány gyümölcsöt juttatott el a partizánokhoz. Törődött azzal ls, hogy a felkelés területének lákossága el legyen látva élelemmel. 1944 novemberében, ami­kor Trenöínben intézte a partizánok ellá­tására vonatkozó utolsó intézkedéseket, el­fogták a németek, majd menekülési kí­sérlet közben agyonlőtték. A Sokolovftában volt bebörtönözve Ján Sebik, az illegális kommunista párt funk­cionáriusa. Miután nem akart vallani a gár­disták addig kínozták őt, amíg meghalt a kezeik között. Holttestét az ajtőkulcsra akasztották, és PISko gárdista beírta a hi­vatalos jegyzőkönyvbe, hogy öngyilkosságot követett el. • ( Mikor a szabadság született „Mikor elindultunk, hogy résztvegyünk a felkelésben, csoportosan, kerékpárokon és gyalog, nem tudtuk, mikor térünk vissza. Egy hénap múlva, egy év múlva-e, vagy egyáltalán soha? De elmentünk, mert érez­tük, hogy ütött a mi óránk és eljött az ideje, tenni valamit Csehszlovákia felsza­badításáért". Jozef Hatmanöik, partizán, ír­ta ezeket a sorokat a naplójába. 1944 júliusának napjai teli voltak fe­szültséggel. Az emberek sietve jártak és keveset beszéltek egymással. A város szí­ve majdnem üres volt. Csak az állomás mellett, a vasutas utcában gyülekeztek az emberek. Mi történik ott? A kíváncsiak tö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom