A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-13 / 11. szám

c/t rozsnyói dalosak tittarpru A 95-éves rozsnyél munkás­énekkar azelőtt minden eszten­dőben február 27-én szokta meg­tartani hagyományos dalos ünne­pét. Utoljára 1956-ban volt ilyen dalosest; azóta különböző nehéz­ségek, problémák nem tették le­hetővé az évi bemutatók megtar­tását. Az első dalosest meghívóját a Csemadok helyi csoportja őrzi. Szö­vege a következő: — Rozsnyón, foiyő 1864-dik év január 28-án csütörtökön a városháza nagy termében az alakulandó dalárda javára, Radlcs Márton zemekafa mellett, tincvigalom tartatik. A táncvigaknat megelőzi a dalárda által előadandó három dal. A rozsnyói dalosok ünnepe csak­úgy mint 95 esztendővel ezelőtt, ma ls bemutató számadást je­lent, s van miről számot adni, hiszen dicséretre méltó tett hasz­nos társadalmi munkát végezni a szellemi kultúra, az énekkultúra művelésével az új társadalom Ja­vára. Alig van más olyan kultúrkollek­tlva, mely oly következetesen ne­veli az egyént az egészséges kö­zösségi szellemre, helyes társa­dalmi viselkedésre, fegyelemre, rendre, mint az énekkar. Hiszen e tulajdonságok hiányában nem ls haladhatna sikeresen az énekkar tanítása. A fennmaradt dokumen­tumok azt bizonyítják, hogy a fegyelemre, rendre mind'q nagy gondot fordftott a dalárda veze­tősége. A legapróbb részletekig ki­dolgozott énekkari alapszabály 11. cikkelye ma is példaképül szol­qálhat. Aki a gyakorlati órákról ötször, vagy bármely fellépés al­kalmával kétszer elmarad, s azt minden adott esetben elfogadható okokkal tfz nap alatt nem iga­zolja, továbbá, aki botrányos ma­gaviseletével a dalosest erkölcsi hírnevét veszélyezteti, avagy en­gedetlenséget, hanyagságot tanúsít, az egyletből a választmány által kizáratik — mondja az alapsza­bály. A rozsnyói énekkar tagjai tu­datában vannak annak, hogyha szívvel-lélekkel énekelnek, akkor maguk is művelődnek, fejlődnek. Ma már a hivatalos szervek is gondoskodnak erről. Az énekkar tagjai tanulják a kottaismeretet, légzésgyakorlatot, zeneelméletet, és megismerik a zeneszerzők éle­tét. Legutóbb Ag Tibor, a Nép­művészeti Együttes vezetője tar­tott előadást a tagok számára. Mikus Imre tanító, a karnagy fá­radságot nem Ismerve pontosan megtartja a próbákat, gyakorlato­kat, és szigorú fegyelmet követel a tagságtól Is. Egy-egy müvet elő­re átqondolt rendszer alapján ta­nít, először szólamoidcint, maid eqyüttesem, de minden esetben ki­dolgozva. kicsiszolva a legapróbb részletekig. A 95 esztendő nem telt el simán. Az énekkari kultúra fejlődésében voltak zökkenők, meg&llök. A har­cos, küzdelmes, mozgalmas évek mégis felejthetetlenek, emlékeze­tesek maradtak. Maga az a tény, hogy a kollektíva mind a mai na­pig együtt maradt, mindennél fé­nyesebben bizonyltja, hogy a lé­nyeg az összetartás gondolata, s a dal szeretete, az egyiivétartozás szelleme erős az együttesben. Már veteránjai is vannak a kollek­tívának, akik minden megpróbál­tatáson át kitartottak mellette. Balázs Gyula, Munka József 35 éve, Jankó Miklós, Birtok Gézáné, Gál Miklós 30 éve, Rubin Géza, Vass József 27 éve énekelnek. De van­nak még többen, akik ugyanilyen kitartóak. Az idős tagok úgy emlékeznek, hogy az énekkar akkor élte vi­rágkorát, amikor Román karnagy volt a vezetője — az 1930-as, 40-es években. Ma is felejthetetlen élmények közé tartozik a magyar városok, Komárom, Érsekújvár, Losonc és a többi város meglá­togatása, ahol ünnepnek számított az énekkar hangversenye. A fel­sorolt énekkari tagok mindegyike munkás. Mint kedves emlékre gon­dolnak a régmúlt időkre, amikor a kollektívában találták meg örö­möket és a szórakozást. De nem­csak a szórakozás lehetőségét nyújtotta, hanem ellenállási góc­pont, gyülekezési alkalom volt. Az 1960-as esztendőben új mun­káslányok, bányászfiúk, tanítónők és nevelők jöttek az énekkarba. A tanítóság nagy része, különösen a férfiak továbbra is passzívan viszonyulnak az énekkarhoz. Rozs­nyóról egy tanító sem érdeklődik. Az említett tanítók vidékről járnak be. A Bécsi Munkásinduló a War­savianka és Fel ti dolgozók, a Vörös Csepel, de a többi is az Aká si mi krásna, Bárdos és Sza­bó népdalcsokra a klasszikus Ba­ráti kör Fridériei-től és a Rigók Heinrich Purceltől bizonyltja, hogy az énekkar á szocialista kultúra iqazl pártos terjesztője. Most, amikor a küszöbönálló területi átszervezés előtt álluak, nem lesz hasztalan hangoztatni, hogy városunkra, Rozsnyóra, mint járási székhelyre a jövőben sok­kal fontosabb feladatok várnak. Így következésképpen az énekka­rokra és különösen a ml munkás tradícióra épült énekkarunkra ls. A múlt kötelez arra, hogy a ha­ladó hagyományokon fejlődött énekkar a mában élje létezésének virágkorát. Mindehhez azonban kellene, hogy gyakrabban látogas­sák a szakemberek, karmesterek, zenei dolgozók és tanácsaikkal, útmutatásaikkal segítsék előbbre­jutását. Sajnos, éppen ezt és éppen ma hiányoljuk. A he­lyi hivatalos szerveknek sok­kal többet kellene törődni a 95 éves énekkarral. Nem beszélve ar­ról, hogy létezése anyaglakat ls követel, amit nemigen akar vál­lalni senki. Nem a fűtésre, terem­re gondolok, hanem a megfelelő kottaanyag beszerzésére, az egyes művek feldolgozására, esetleg gyűjtésére, ami mind tekintélyes kiadásokkal jár. Az énekkarnak Jelenleg 50 tag­ja van. Működésének legszebb szakában sem volt több. Igaz, Ro­mán karnaqv Idejében, mint férfi kar létezett, vegyes kar ritkán szerepelt. legnagyobb létszáma a 90. jubileumi évben volt. A jövő, az énekkari művészet fejlesztése terén ma szinte kor­látlan lehetőségeket kínál. Az új­jáéledt énekkarban meghonoso­dott egészséges optimista szellem ls azt bizonyltja, hogy egy kis szorgalommal, összetartással a 100 éves évfordulóra egy hatalmas Impozáns énekkar hirdetheti majd a szocialista énekkultúra diadalát. VAJDA JŐZSEF, Rozsnyó

Next

/
Oldalképek
Tartalom