A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-07 / 6. szám

Aprágai; vár lovardájában négy éves szünet után ismét megrendezték sorrendben immár a negyedik országos képzőművészeti kiállítást. Míg az ötvenes évek első felében megtartott három országos térlatot bizonyos — a realizmus vulgarizált és leegyszerűsített, tán úgy ls mondhatnók, hogy uniformált értelmezéséből eredő szürkeség tette egyhangúvá, addig 8 jelenlegit éppen a színek és a zsánerek gazdagsága jellemzi. Igaz, a rendezés ezúttal sem hibátlan. Hiszen helyszűke miatt számos festőcsoport tagja, főleg a fiatalok közül, nincsen képviselve és jé egynéhány nagyszerű, nagytehetségű művészünk alkotásából ls csupán kiragadott részecskéket láthatunk. Ez pedig igazán elégtelen egy életmű jellegzetességének megismeréhez. Azt hiszem, ezúttal az Illetékesek ls meggyőződtek arröl, hogy a lovarda az ilyen nagyszabású kiállítások megrendezésére már nem felel meg és remélnünk kell, hogy az ötödik országos tárlatot már a kongresszusi palota (sjazddvy palác) termeiben rendezik meg. Meg kell azonban állapítanunk, hogy minden hiányossága dacára, az eddigi országos képzőművészeti szemlék közül éppen a jelenleginek (negyediknek) a színvonala ért el a legmágasabb fokot és minden határozatlanság, tapogatödzás és keresés ellenére — vagy talán éppen ezért. Jövőbe mutató és mint ilyen bizonyos előrehaladást jelent képzőművészetünkben. És erre — főleg a festészetben meg a plasztikában igen nagy szükség volt. Végre megtörtént az a régenvárt „egy lépés előre" amely egy új, modern és szocialista festészet megteremtésének kezdetét jelentheti, s nem bizonyít többet sem kevesebbet, mint azt, hogy igen is, minden nagyobb kilengés és extrémum elkerülésével meg lehet teremteni a modern, szocialista művészetet. Egyúttal pedig Igazolta azokat is, akik a szocialista realizmust nem fikciónak, hanem a mai valóságát — adekvát módon ábrázoló, egyedüli alkotómódszernek tekintik. Különböző meglátások, egymástól eltérő kifejezési módszerek és irányzatok képviselőinek majd mindegyikét fellelhetjük a prágai lon/arda képrengetegében, csupán az absztrakt művészet bajnokai hiányoznak, azaz nem ls hiányoznak, mivel kulturális életünk perifériáján is csak peremjelenségek. Távollétüket csupán az Lőrincz Gyula: Neoieskosút 1931. BARSI IMRE Egy lépés elére Vojtéch Tittelbach: V. 2alud portréja abszurditások ritkaságszámba menő kedvelői hiányolták. A kiállításnak van néhány kellemes meglepetése; részben új nevek, részben régi nevek új fényben ... És meglepetésnek számítható az olyan, egyhelyben topogó festők nagyszerű grafikai debütje, mint a szlovákiai P Matejkáé és Frant. Klimoé. Am a grafikusokról máskor lesz sző. Bennünket csehszlovákiai magyarokat ezen az országos tárlaton különösen kellemes meglepetés ért. Lőrincz Gyula, az első csehszlovák köztársaságbell proletár „dornakapellt" madonnák tehetséges festője, ez az lzzlg-vérig modem és szocialista művész, több mint két évtizedes elnémulás után ismét porondra lépett. S talán úgy ls mondhatnék, hogy teljes fegyverzetben, — ragyogó vértezetben. Oj müvének témáját a szlovákiai munkásosztály harcos múltjából vette. A kosúti sortűz áldozatainak emelt megrázó erejű, sajátos koloritú festményével valóban maradandó emléket. Lőrincz Gyula ezzel az alkotásival, melynek fészletét mellékelve közöljük, egyszeriben felsorakozott a modern csehszlovákiai festők legkiválóbbja\ A. Pelcz, V. Tittelbach, L. Fulla, J. Liesler, Sychravz, Souéek és mások mellé. (Folytatjuk) (J. Hamol felvételei) 17 Josef Uesler: Az aranyticánokkal álmodé kék bacsó