A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-07 / 6. szám

CS* nr (it Az édesapa Aleleszi szövetkezetről mér sok jót mondtak. Hire van a határokon túl ls. a legjobb és leggazdagabb szövetkezeteként emlegetik. E milliömos szövetkezet egy becsületes, egyszerű dolgozójáról és családjáról szeretnék Itt egyet-mást elmondani. Vasárnap délelőtt volt, mikor benyitottam hozzájuk. Fnssen sült disznóhús szaga terjengett a meleg konyhában. Vlner mama a tűzhely körül szorgoskodott. A két nagyobbik fiú: Károly, a tanító és János, az ácssegéd olvasgattak, Pista, aki a vlzvezetékszerelő szakmát tanulta ki, nyolcéves Ernő öccsével játszadozott, Vlner Viktor az ötvenéves dússzemöldökű, plrosarcú apa csendesen üldögélt: fiaiban gyönyörködött. Mélyenülö két szeme ábrándozni látszott. Talán éppen az ö hányatott, megalázott, szegénylegény sorsét idézte fel a négy gyerekében. Azt hasonlítgatta övéinek sorsával, életével. Köszöntem, s mint régi ismerősök kezetszorltottunk. Látom, meglepődtek látogatásomon, bár szüleim otthonától mindössze három ház választja el őket. Szóval szomszédunk. De azért udvariasan fogadtak, én sem maradtam adósuk jövetelem céljával: — örülök, hogy együtt találom a családott, Igy legalább elbeszélgetünk. Annál is Inkább Vlner bácsi, mert Írni szeretnék magukról — fgy én. — Csak tessék, foglaljon helyet. Leültem, lassan belemélyedtünk a beszédbe. S mint Ilyenkor az már szokás, ő is a múlton kezdte. Én meghallgattam. Jegyezgettem lassú szavait. A háború alatt a szinnai járás egyik falucskájában, Utcáson laktak. Hárman voltak testvérek, apjuk cselédként kezdte az életét, gróf Winkler birtokán. S volt ő cseléd, kerülő, végül mint favágó mondott búcsút az életnek. Fiaira ls ezt a mesterséget hagyta örökül meg a becsületet, a munka szeretetét, az Igaz emberséget. itt« — Nehéz idők voltak azok, tavasszal, ősszel, télen favágás, a fizetés pedig csak annyi, hogy éppen éhen nem haltunk , belőle. Kenyérre nem jutott, azt már kepében kerestük meg. Bodrogközbe jártunk aratni, azóta Ismerem ezt a tájat, s mér akkor igen megszerettem. Megvallom, minden vágyam az volt, hogy egyszer én ls itt lakhassam s az én földemen zizegjenek a tömött, sárga búzakalászok. — S a vágyból valóság lett, ugye? — Ügy van, ahogy mondja, mert 1947-ben gondoltam egyet, félkerekedtünk, Itt kötöttünk ki. Kaptunk egy kis házacskát, pár hold földet is. De nem nagyon boldogultuk, mert nem volt Igésjószágunk, ekénk, boronánk: vetőmag sem volt. Azért csak eldolgozgattunk valahogy. Nehéz napok voltak... Itt elhallgatott. Feleségére pillantott, a törékeny termetű asszonykára, életének hü párjára, gondja, baja sorsközösére. Lágyan sugározott szeretet, öröm, békés elégedettség volt ebben a pillantásban. Nem marja már remegő szívé' a félelem, nincsenek álmatlan éjszakái. Szlovák ember létére kedves otthonra, szerető, megértő barátokra talált e színmagyar faluban. Tlz éve dolgozik ő ls a közösben, alapító tagja volt a leleszi Május 1. szövetkezetnek. Am még soha sértő, rossz szót nem hallott senkitől, büszke ls erre: büszke vagyok én ls, mert nyugtázó példa ez arra, hogyan lett a szlovák-magyar viszályból, bánatból közös öröm, szeretet, megbecsülés . .. Az Idő lassan dél felé jár, pedig sok mindent szeretnék mé- kérdezni tőle, mert azt, hogy elégedett a sorsával, életével, s hogy megtalálta számítását a közösben, mér elmondotta. Azt is tudom, hogy amikor belépett a szövetkezetbe, jcformán semmije sem volt, ma van egy szép, új háromszobás lakása. — Vlner bácsi, hány ezer korona kölcsönt vett fel az építkezésre? — őszintén megvallva egy fillért sem. A szövetkezetnek köszönhetem én ezt a házat. — Miért? — Azért, mert az adott nékem hitelbe anyagot hozzá, deszkát, gerendákat, ablakokat, ajtókat. A falak felhúzáséra és ki vakolására sem kellett pénz. Egyik is, másik is, harmadik ls eljött segíteni, észre sem vettem és készen lett a ház. Ötvenhat őszén mér benne laktunk. Építettem, közben két fiamat iskoláztattam és emellett jól is éltünk. Tehénként is tartottunk, minden ősszel két hízót öltünk, hát kellett több? Igy beszél ma Vlner Viktor. Megkérdeztem, ml volt legnagyobb gondja a tíz év alatt. — Erre nehéz válaszolni, mert olyan nagy gondom nem ls igen volt. Ha csak nem az építkezés, de azzal is olyan hamar végeztünk, hegy észre sem vettem. Ma már egy fillér tartozásom sincsen, ellenben tervünk — az van. Szeretnénk űj bútort venni, mert — amint látja — ezt már a szú megette. Van hetven munkaegységem, amit ezévben kapok az elszámoláskor. annak egy részét szeretném bútorra költeni. A fiúk is pótolnak valamit. Megígérték. — Igy lesz János? Hiszen te keresed a legtöbbet. 1800—200 koronát ls kapsz egy hónapra. — Ez igaz, de eddig ruhára költöttem a keresetemet, mert most szereltem le s alig volt ruhám. Ezek után már jut a konyhára is néhány száz korona. Károlyt kihagyjuk a számításból. mert ő nősülni készül, már vőlegény, tanítónő a menyasszonya. Pista? ö is ígérte, hogy beszáll a közös kasszába. — Ügy szeretnénk, ha húsvétra már új bútor díszítené a szobákat, — szól közbe Vlner mama szlovákul, 6 nem nagyon tud magyarul, de azért megérteti ő is magét a szomszédasszonyokkal. — Igaz ez Vlner néni? — No, annyit tudok beszélni, hogy megértessem magám. — Meg talán a szomszédasszonyok is tudnak valamit szlovákul? — Keveset ők is tudnak. — Szóval nem probléma a nyelv? — Jó, emberek, Jó szomszédok között miért volna — jegyzi meg Vlner bácsi, — s még megtoldja, hogy bér mindig ez volna a világon a legnagyobb baj, akkor sosem volna viszály a népek között. Lássa, a fiúk mind tudnak magyarul. Jani meg Pista egymás között csak magyarul beszélnek. Én sem tudtam egy szót sem, s ma már elég Jól beszélek, Igaz ez? — Bizony alig venni észre, hogy nem magyar. A gyerekek meg egész szépen és tisztán beszélik a nyelvet, — felelem nekik, de ezt már szlovákul s Igy teszem fel Károly az utolsó kérdést: — Vlner bécsi, ml volt a tíz év alatt a legnagyobb örömük? — Erre sem könnyű felelni, de talán mégis adok rá választ. Meleg családi otthonra vártam, meg arra, hogy legalább két fiamat iskoláztassam. Házam mér van. Károly fiam leérettségizett, hát ezek szerezték szivemnek e tlz év alatt a legszebb, s a legnagyobb örömet. Künn hideg, csontfagyasztó szél süvít végig az újtelep házai között, melyekben a Vlner Viktorokból, a tegnapi cselédekből, béresekből, napszámosokból lett szövetkezeti dolgozók szövik terveiket és álmalkat. TÖRÖK ELEMÉR fSrvsusa GYURCSÓ ISTVÁN Vers a kései télről Jóestét köszönt tegnap a tél -későn érkezett és itt maradt, kocsisa, a februári szél csendben kifogta a lovakat, s az ajándékot szórta, szórta, szántásra, szántatlan tarlókra: és meghökkentek az egerek a hó alatt, és a hó felett az ember, aki rest volt, kába, megbotlott egy vasboronába s vakargatta renyhe üstökét, átkozódva szidta rossz eszét: aki meg jókor, időben szántott, csak nézte a téli világot, a későn jött bundás takarót, és pipára gyújtott könnyedén. VERES JÁNOS < Magamhoz Tudós könyveket nem olvashattál, jánosbogárkák lámpását nézted, versből és könnyből keltet > sajogva magadra és a sorsra eszmélned. Tied már végre az igazi tudás, elfoszfó húsoddal fizettél érte, zaklatás helyett enyhülés szólít, hajtsd le fejed a béke ölébe. Nem nyílt még szét a tenger előtted, mégis víg jóslat lebeg feletted, s aranyban ragyog az ötágú csillag legfénylőbb csúcsán képzeletednek. FECSÖ PAL Durcás a nap A tél dereng, S dér fénye felragyog, tompák és párásak a csukott ablakok. Koppan a rög, ha sarkad rája hág, égnek mereszti ujjait kopasz fán az ág. Durcás a nap. Mosolya rossz fintor csupán, savanyú kedvét kedvesemtől kérte el talán. Az ég szürkült, köntöse kopott, a bágyadt nap sugarat hol lopott?