A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-25 / 43. szám

m m •^Ba a vörös nyakú ké-M fn mény nem tűnne ninduntalan szemembe, talán el is felejteném, hogy gyárban járok. Hogy is mondjam: oly meghitt, családias itt minden. A tanyi lengyár hatalmas udvara gazdag, pedáns szövetkezet szérűjéhez hasonlít: hasas kazlak sorakoznak, kellő távolságra egymástól, persze nem jófajta heréből, hanem szőke lenkévékböl összerakva. A tavalyiák hátát már kiszívta a nap, feketére érlelte a harmat meg az eső. Az áztatókban libák tollászkodnák, nagy gágogással fogadják az arra járót. Az, őszi nap ezüstje szinte oxidálódik az áztatok zöldes vizén. Idillikus kép. De a vörös nyakú kémény, mely kényelmesen pöfékel az udvaron, figyelmeztet a valóságra, a munkára, az emberekre. A tágas üzemben, amely inkább raktárépülethez hasonlít, két hosszú zöld gép zümmög, párhuzamosan egymás mellett — a cséplőgépek mintájára dolgoznak. Az elején rostos lennel etetik, és mire végig vándorol a gépen, selymes, szőke len lesz belőle. Aztán még egy kicsit kicsinosítják, kifésülik a hé -hon a pozdorját és úgy rakják szép sorjában bálákba. A gyár a tanyiak büszkesége. Valamikor egy Fiedler nevezetű tőkésé volt. Az idősebb munkások itt öregedtek meg az üzemben, s most emlegetik a keserű múltat, amikor napi tizenkét órát is dolgozták olyan porban, hogy alig látták egymást. Ma már modern porszívóberendezések működnek. A régi gépeket kicserélték. A gőz csak melegítésre szolgál, meg arra, hogy a zuhanyozóknak meleg vizet adjon. Mert ilyen is van már T any on, sőt minden munkásnak külön ruhaszekrénye. Halász bácsi, az öreg gépmester, miközben gondosan törölgeti a kazán kallantyúit, a régi időkről mesél: — A fűtő alig nézte meg a gépekben az olajat, már ment is a kazánt rakni. Nem volt egy perc megállása. Most meg, nézze — mutat a sarokba — itt van egy szék meg egy kis asztal. Az ember le is ülhet. Ezt látta volna csak az igazgató! Egyszer egy kis széket úgy felrúgott, hogy csak úgy repült. Nem ülni kell itt, hanem dolgozni! — ordítotth. — No azért még most sincs minden rendben — morfondírozik az idős gépész. — Jövőre áttörjük ezt a falat — int a háta mögé — és a fűteniváló pozdorját egyenesen ide fújatjuk a kazán mellé! Az lesz ám csak az igazi! — és olajos ujjaival vidáman csettint egyet. Ahogy az asztalhoz ül, a vékony deszkalapon két üres sörösüveg barátságosan összekoccan . . . Hol van már a régi igazgató, hol vannak a keménykalapos, lakkcipős vezetők ? Beke Vince bácsi, ez a szikár, feketeszemű ember, akit háta mögött szeretet jeléül csak „öregnek" titulálnak, elmosolyodik. Tíz éve vezeti a gyárat. Azelőtt az áztatöknál dolgozott mint munkás. A többi vezetők is a munkások soraiból kerültek ki, mint például Horváth Jóska bácsi, a mostani gyártásvezető. Beke bácsi elmosolyodik. Bizony furcsa volt először megszokni„ hogy egyik napról a másikra a villa nyele helyett könnyen' szálló papírokkal bíbelődjön. — Az első napokban csak mászkáltam az irodákban, nem találtam a helyemet. Ha valamit szóltam a munkásoknak, hogy nem jól csinálják, így vágtak vissza a hátam mögött: „Ez parancsol? Hisz együtt dolgoztunk. De fenn hordja az orrát!" — Sokszor megmérgedtem, s azt mondtam, fene az egészet, inkább megyek újra az áztat ókhoz! Aztán mégis rendbejött minden, megértettek. Én hozzátehetem, hogy megszerették, tekintélye van, mert ha valaki valamit nem jól csinál, ó maga mutatja meg, hogyan kell rendesen elvégezni. A papírokkal is kibékült: egy mérnök nem nyújt jobb áttekintést a gyárról, termelésről, mint amilyet ő adott nekem. — Az emberek nehezen kedvelik meg az újat — mondja Beke bácsi' —, de ha megszokják, akkor nehezen is válnak meg tőle. Itt volt például a szedőgép (elevátor), ami az áztatókból egyenesen a kocsira viszi a kévéket. Mikor először alkalmaztuk, az emberek morogtak: elveszi a keresetünket! Most meg már kettőt kérnek belőle. Kezdik megérteni, hogy a munkájukon akarunk könnyíteni, nem a keresetükből elvenni. Bárcsak rajtunk is segítettek volna így! — teszi hozzá elgondolkozva. A gyárban egy kisebb művelődési ház is épült, ők szociális otthonnak is nevezik. Televízió, könyvtár mindenki számára. Esténként ide jönnek a faluból a munkások. Ebben az épületben van a zuhanyozó is. — Használják rendszeresen a fürdőt? — A lányok és a fiatalok minden műszak után. Mi öregebbek csak szombaton — mosolyodik el. Az idősebbek azt tartják, hogy szombat a fürdőző nap, minek csináljanak flancot. — Ez nemcsak a gyár, hanem a családjuk miatt is hasznos — mondja Beke Vince bácsi, a soha nem tétlenkedő, örökké valami újon töprengő igazgató. OZSVALD ÁRPÁD Még egy érdekes dolog van, amit meg kell említeni, hadd tanuljanak belőle a többi üzemek is. A gyárban nem angyalok dolgoznak, hanem emberek, s bizony megtörtént már, hogy egyik-másik jelöntött a garatra és rózsás kedvvel jött a munkába. Az igazgató okosan fogott hozzá a bajok orvoslásához. Nem bocsátották el az embereket, hanem becsületbeli szerződést írattak vele alá, hogy a munka helyére mindig józanul jön. Foganatja van a dolognak. Mióta az igazgató íróasztalában ott lapulnak a „szigorú" szerződések, azóta megcsappant a részegeskedók száma.