A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-19 / 29 - 30. szám
A Tagadhatatlan, hogy Josephine Baker, ez a művészetéről és humánus érzelmeiről egyaránt híres táncosnő a huszadik század egyik „csodája". Bátran csodának nevezhetjük, mivel ötvenhárom éves korában még vígan felveszi a versenyt bármelyik fiatal művésznővel mind külső megjelenése, mind. művészi színvonal, mind vitalitás tekintetében. Josephine Baker, a párizsi -evüszínpadok mulatt csillaga, a világsikert aratott művésznő már néhány ízben elhatározta, hogy visszavonul a színháztól. Párizs környéki villájában hét örökbefogadott, különböző nemzetiségű és fajú kisgyermeket nevel, akiknek anyjuk helyett anyjuk lett. így demonstrálja a faji egyenlőség igazságát. Ez a nagy szívű, okos aszszony mégsem maradt meg a vidéki visszavonultságban. Nem tudjuk, vajon a hét gyermek ellátásának anyagi gondjai, vagy a művészet iránti olthatatlan rajongása vitték vissza a színpadra — elvégre harmincöt éves művészi múlt fogva tartja az embert. Mindenesetre Josephine ismét ragyogó sikereket arat Párizsban az Olympia revüben. Táncol, énekel, és Párizs éppen úgy hódol neki, mint amikor harmincöt évvel ezelőtt egy banánfüzérrel a derekán először lépett színpadra ... A sajtó kritikusai ismét nagy elragadtatással írnak róla. Josephine ebben a revüben harminc év táncslágereit vonultatja fel a charlestontól a csa-csa-csáig. Mindezt anynyi művészettel és természetes bájjal mutatja be, hogy a látványos revünek ő a fő vonzóereje és a kasszasiker biztosítéka. Bizonyos, hogy Josephine maga is gondoskodik a látványosságról. Minden számhoz más kosztümöt ölt — felvonultatja pazar ruháit, prémeit és ékszereit., Érdekes, hogy egy-egy toalettje egy-egy fogadott egyermeke nevét viseli. A gyönyörű ruhák a nők szívét dobogtatják meg, az „isteni" Josephine — bár ötvenhárom éves — pedig a férfiakét, akár fehér a bőrük, akár színes! -go-Charleston - mint 1926-ban. Baker énekel és táncol. Van, aki ezt jobban tudja nála?
