A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-25 / 51 - 52. szám

Ш1 agy, csillagalakú hópelyhek hu! lottak. A falu karácsonyest csendjét esak egy éhes varj károgása zavarta, az udvarok ban csikorgott időnként egy ú, vagy nagyon vén kútágas, d ezek a máskor elvesző hangok is az ünne] csendjének hangulatát árasztották. Mun ka zaja csak a csendörörs udvarából hang zott. Boldog Péter vállalta, hogy az ör: januári faadagját karácsony estig felfűrészeli. A fűrész visongott, mintha folytor görcsbe akadna. Boldog Péter fáradtai rángatta, nagy akarattal szedte össze fogyó erejét. Egyre fiát npzte, a tizenhároméves Pétert, aki a felfűrészelt hasáboka hordta a fáskamrába. Boldog Péter arcái pirosra festette a láz. Hat éve, tizenhatbar átlőtték a tüdejét a Doberdón. Sohaseír gyógyult meg teljesen. Asztma kínozt. azóta, a szíve is gyengült. Különösen téler gyötrődött. Dehát hóban, fagyban is eljárl napszámba. Örült, ha akadt. A nyarat jobban bírta. A falu végér lakott, vályogviskóban, a cigánysor mellett A viskóhoz nem tartozott semmi, csak a nagy szegénység, meg a bánat, ami akkor költözött a viskóba, amikor felesége, fia születésekor, meghalt. Élet és halál váltották egymást. Nézte a fiát... Hajnalban kis lucfenyőt vágott ki az uradalmi erdőben. Hazalopakodott vele, feldíszítette piros fluszpapírral. Ügy gondolta, ha megkapja pár pengőjét a favágásért, hazamenet vesznek zsírt, cukrot, deci rumot, kenyeret, teát. Ünnepelnek ők is. ... A fűrész járása egyre gyengült, mint állomás előtt a lefékezett mozdony dugattyúja. Boldog Péter homlokán verejték gyöngyözött: megingott. Hogy el ne essék, elkapta a fűrész feszítőkötelét. — Édesapám!.,. Ifjabb Boldog Péter nem kapott választ. Pillanatig ijedten nézte apját, aztán hozzáugrott, átfogta derekát és betámogatta a fáskamrába. Leültette a hasogató tönkre. — Édesapám!... Az öreg melle zihált, égő-fénylő szemei Péterre meredtek, mondani akart valamit, de szó helyett csak hörgés buggyant ki torkából. Ledőlt a tönkrő. Az ügyeteles csendőr az irodából észrevette, hogy az udvaron abbamaradt a munka. Felvette báránybőrrel bélelt bekecsét, és kilépkedett az udvarra. Nem értette a csendet. Kicsit kiáltott: — Merre vannak ? Nem kapott választ. Benézett a fáskamrába A félhomályban megütötte fülét Péter halk zokogása. — Édes jó apám .. A csendőr hozzálépkedett. Lehajolt az öreg Boldoghoz, hosszan fogta csuklóját, a fiúra nézett, előkotorta zsebtükrét és odatartotta az elnémult szájhoz. Lassan felemelkedett, tanácstalanul nézett Péterre. Végül kibökte: — Meghalt Péter éles fájdalmat érzett torkában, mintha keserűsége, tehetetlensége odaszorult volna és fojtogatná. Apjához térdelt, zokogva csókolta. A csendőr vállára tette kezét: — Eriggy haza ... — Hazaviszem — reszketett Péter. A fiatal csendőr bólogatott. Kilépett az udvarba, ledobta a nagy disznóforrázó teknőt az örs háziszánkójáról. Odahúzta a kamra ajtajához. Az öreg Boldogot ráfektették a szánra. A csendőr szívesen vette a megoldást Az őrs ünnepi lakomára készül — a halott megzavarná. Az őrmester, ha hazajön, esetleg jegyzőkönyvet íratna, meg jele .tést. Halottkémért is neki kellene futkosni, mint legfiatalabbnak. Péter vállára vette a húzókötelet. — A szánkőt nem muszáj ma ... ráérsz reggel visszahozni, amikor jelented a községházán ... Péter húzta a halottat végig a sötétedő falun. A Fő utca csendes volt. Kocsi, szánkó nem járt már, a nagy némaságba csak a krajzleros boltjának kis harangcsengője szólt bele, ha egy-egy elkésett vevő aranyfüstért, angyalláncért vagy szaloncukorért sietett még be az üzletbe. Péter hidegcsípte arcát könnyei melegítették. Némán tűrt fájdalommal, izzadva húzta a szánkót. Vállát vágta a húzókötél, jjjai megdermedtek. A községháza előtt, iemizsonnal hóna alatt, a jegyző ment ketesztül az úton. Meg-megcsüszott. Behava:ott, felhajtott gallérjából, homlokéra húzott tornyos süvegéből alig látszott ki az trea. A lába elé nézett, csaknem nekiment Péternek. - Hát te...? Pétert megcsapta a jegyzó borszag lehelete. Megállt. Lihegett. Nem szóll A jegyző sűrűn pislogott, előredőlve nézet a sötétben a szánkóra. Kacsintott: - Boldog Péter... nem szokott ő in ni... A fia vagy, ugye? - Igen. - Ne sírj, na. Hol rúgott be az öreg A szánkóhoz lépett, mosolyogott, léha jolt. Hosszasan rázta a halott váKát. Hir telen eleresztette. Meghökkenve nézet Péterre. - Meghalt? Péter könnyeit morzsolta, hallgatott, ne kifeszült a kötélnek. Húzta tovább a szánkót. Mire a cigánysorra ért, meg kellett állnia egy szusszanásnyira. Kimerült. Koltó, az öreg cigány, apjának jő barátja, még dolgozott a kovácsműhelyben. Ott megpihent. A vén kovács egy kis rumot erőszakolt belé. Aztán segített hazabúzni a halottat. Kis fészer volt a viskó mellett, ott hevenyésztek ravatalt. Közben bejött Lackó, Koltó unokája, Péter pajtása. Hóna alatt hegedűjével állított be. A falubai muzsikált délután, járt házról házra, végül a kocsmában kötött ki. A jegyzőéi cselédje járt ott, szódavízért, б mesélte hogy meghalt az öreg Boldog. Erre siet Péterhez. Segített ö is szomorú munkájukban. Amikor végeztek, bejnentek a viskóba Péter lámpát gyújtott. Az öreg kovács megrakta tőzeggel a kemencét, begyújtott Ültek szótlanul az asztalnál, nézték a felpántlikázott kis karácsonyfát. A kovács, ha estig dolgozott a műhelyben, mindic volt a zsebében darabka gyertya. Megtalálta, meggyújtotta, odatette a fa alá. Nézték. Péter kihúzta az asztalfiókot. Ott volt apja szép sárgára szítt pipája, meg egy pakli fel sem bontott pipadohány. Ez lett volna az ő ajándéka. — Ezt magának adom Koltó bácsi.., — mondta kibuggyanó sírással. » A kovács megsimogatta: — Ne sírj ... ne sírj. Lackónak majd megszakadt a szive. Az ó szeme is tele lett könnyel. Mindenáron meg akarta vigasztalni Pétert. Megpengette hegedűje húrjait, aztán csendesen húzni kezdte, amit délután sokszor eljátszott a faluban: „Mennyből az angyal..." Az öreg cigány bólogatott. Péter elcsendesedve nézett a pislákoló gyertya fényébe. Lackó húzta, négyszer, ötször eljátszotta, aztán mert úgy vette részre, hogy a zene jót tesz — rázendített a Rákócziindulóra Halkan, jószívvel játszotta. Szerette, ezt tanulta meg legelsőnek, mert sokszor játszották az idősebbek. — Ez most nem pászol... — intette nagyapja. Lackó csak húzta és csendesen megjegyezte: — Ünnepi ez is... Mért csak mindig zárórakor illik...?! Játszott. A kis szobát kezdte bemelegíteni a kemence. Péter fáradtan hajtotta fejét az asztalra. Lackó bugylibicskájával hangfogót csinált és csendesen játszotta az Indu'ót, nyújtott ritmusban, ahogy valamikor születhetett ... Péter elaludt. Az izgalom, a meleg, az öreg Kol tón is kifogott. Elbóbiskolt végül Lackó is... FELKAI FERENC Nem Ön az véletlenül aki még mindig a szomszédja vagy rokonai televíziós készüléke előtt iil? Határozza el magát végre, válasszon ALES-t, mely a legolcsóbb nagy képernyőjű csehszlovák televíziós készülék. Kapható minden villamossági szaküzletben.