A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-25 / 51 - 52. szám

A nagyszombati Húsipari Vállalat trencséni Üzeme külsejét tekintve szolid, kétemeletes lakóházhoz hasonlít. Széper odaülik, beilleszkedik az utc« többi házai közé. Még a kihallatszó csattogásféle zaj is erre utal, mintha veszekedő házastársak tányérokat vagdalnának egymás fejéhez. Judiny Ján, az üzem igazgatója — egykor segédmunkás« — néhány szóval tájékoztat az itt folvó munka lellenéről. Aztán gyorsan átad Varadin gyártásvezetőnek, mondván, nézzek körül. Hét nézzünk körül! Varadin elvtárs lesz a vezetőnk, aki két méter magas, pirosképű, pocakos férfi. Elöljáróban hatásos fogyókúra módszer után könyörög. Ajánlunk valamit. Tízkilőnyi soványodás ellenében kész a legnagyobb áldozatokra is. Csakhogy ez nehéz dolog. Aki naponta nyolc-tíz órát tölt szalámirengetegek, csabai kolbász-hegyek, cigánypecsenyék, disznósajtok és nem tudom én még miféleségek árnyékában, nemigen fogy az le. Ha a szemét bekötné, hogy ne lásson, az orrába tolakodó Illatok vennék le i bárói. Elóször a húsfeldarabolóba megyünk. Nem nagy terem, uralkodó szfne a piros, uralkodó illata a friss vér szúrós szaga. Erós vaskampókon, fej nélküli, megnyúzott és kettéhasított tehenek függnek szép sorban, mint fogason a színes női kabátok. A terem közepén, vastag tölgyfaasztal, szaporán csattognak rajta a bárdok. Az üzem három szocialista munkabrigádjának egyike dolgozik itt, lefejtik a csontokról a húst, kidobják a rágós mócsingokat, a zsigereket. Egy teknőben szép, vörös húshegy nő munkájuk nyomán. Két örlőgép is zúg a teremben. Az egyik durvábban őröl, a másik tejbegrízszerű, finom pépet készít a húsból, csak a színe vörös. Ez a kása a húsépitmények maitere. Belekeverik a szalámiba, cigánypecsenyébe, csabai kolbászba, egyszóval mindenbe; enélkül a ragasztóanyag nélkül nincs gyártás, ettől lesz masszív és tartós az áru. Olyan ez, mint a szegény, mondabeli Kómüves Kelemenné vére. A szalámi és kolbászkészítő teremben más kép vár. Piros tarka a kép, s jellegzetes, erős fűszerillat terjeng mindenütt. Nagy, kerekeken guruló vasteknőket látunk, bennük töltelék .Fehér köpenyes nők dolgoznak itt, a gumicsizmájuk is fehér, csak, az arcuk piros, mert meleg van a teremben. Aki volt már disznótorban és látta, hogyan töltik a házi kolbászt, van valami fogalma arról, hogyan nő, hosszabbodik és csavarodik a töltött marhabél. De mi az ehhez képest? Ezen az asztalon úgy ficánkol, dobálja magát a parizer, mint egy vaskos kigyó, amelynek befogták a fejét és szabadulni igyekszik. N|o, nem sokra megy hánykolódásával, mert a nők tyakonfogják, lekötik, összecsavarják, rúdra akasztják. Aztán csak lóg — szépen megszelídülve, szemet ingerlő karikákban, s — öröm ránézni, olyan jólnevelt benyomást kelt. Az udvaron megyünk keresztül, több száz, vaskampón lógó tehénfejek néznek velünk farkasszemet. A hűtőkamrák kis térfogata miatt lógnak itt, csakúgy, mint az a néhány tucat kettéhasított sertés a másik oldalon. Az udvaron lerakott konzervpiramisok kiáltozzák az üzem legnagyobb problémáját. Helyet! Helyet! Igen, minél több helyet, több hűtőkamrát, több raktárat, különben az üzem nem tudja teljesíteni a rárótt feladatokat. Most még csak megy a dolog, mert hideg van, de nyáron veszélyesek ezek a napsütésben lógó tehénfejek és Misák József lehántja a húst akasztott sertések. Hátul új, befejezetlen téglaépület igyekszik megnyugtatni, lesz hely. Sajnos, csak 1960-ban. Addig várni kell. Addig a tehénfejek még itt vigyorognak az udvaron. A szárítóhelyiségben csinos fiatal nők és szalámierdő fogad, Az elvtársnö kellemes és udvarias, de ennyi szalámi egy helyen?! Nem, ez már nem lehetséges. A szalámi tömege fölényével egyszerűen lebunkózza az embert és megfájdul a gyomra a puszta látványtól. Gyerünk csak a másik terembe, gyerünk a karcsú diétás virslihez. Az is egy cső végéről fut le, a cső vasedény oldalából nyúlik ki. Az edényen fedő, csavaros satu, ezzel nyomják lefelé a fedőt, nyomás keletkezik az edényben, a töltelékben, és a virsli fut, fut megállás nélkül, kecsesen, vékonyan. Fiatal lány állítja meg futásában, balkezével ügyesen lemér egy arasznyi darabot, jobbjával átdobja, mecsavarja és kész a virslipár. Mind egyformák, véletlenül sem akad hosszabb közöttük, pedig csak a -lány gyakorlati érzéke mérte őket. Próbálom meggyőzni, csinálja hosszabbra, hogy a kávéházban több öröme legyen az embernek belőlük, de azt mondja, nem lehet! Hogy véges dolog a virsli, és nem ott végződik, ahol a párhuzamosak találkoznak. Na, itt vagyunk a csattogás forrásánál, amely a családi élet apróbb zökkenőire emlékeztetett. Fehérköpenyes asszonyok töltik a konzerveket. Egy forgó prés alól, amely a dobozok fedelét sajtolja, körülbelül huszonöt darab repül ki percenként. Ez óránként ezerötszáz darab. Egy műszak alatt tizenkétezer. Szép szám. De hogy milyen ügyes ez a gép! Egy nyomás, pár gyors fordulat — és a doboz szilárdan, légmente-Váradin Gusztáv ellenőrzi a minőséget sen le van zárva. J6 dolog lenne, ha nyitásuk is ilyen egyszerű volna. Most nem díszelegne egy másfél centiméteres sebhely a kezemen. Az igazgató irodájában öszizegezztik a látottakat. ízlésesen szeletelt cigánypecsenye és nodori bor mellett. Judiny igazgató megjegyzi, hogy éppen s napokban kapták meg a válalat vörös munkazászlaját, nint a tizenkét üzem verse-, íyének győztesei, s hogy 1960-эап debreceni pecsenyében, :sabai kolbászban a legjobb minőségűt fogják gyártani, shogy ők mondják — arany címereset. Ez évi tervüket de:ember 20-ig teljesitik. Erre inni kell. Egészségükre! DUBA GYULA Kész a szalámi.. .Töltik a szalámit...