A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-13 / 50. szám

vagy. Kecsege Lajos, tulajdonképpen ? Alakodat misztikus ködök sűrű fátyola lengi körül, nem enged bepillantani bensődig, valódi énedig. Minden lap és minden frissen megjelenő folyóirat, újságcikk rólad, irodalmi vitákon elhangzott megjegyzés személyedet illetően új és új meglepetéseket, eddig nem ismert varációkat és meghökkentő lehetőségeket hoz. Hovatovább mítoszi legendák alakja leszel, olyannyira, hogy a saját édesanyád, aki személyesen szült — egy eseménydús, viharos éjszakán -, nem fogja tudni, mi vagy! Olvasom négy versedet az Ifjú Kiáltóban; olvasom négy gyönyörű versedet. Kecsege Péter és azon töprengek, hogy mintha te Lajos lennél, Kecsege Lajos. Pedig nem lehetsz az, mert íme, itt áll, hogy „Négy vers: írta Kecsege Péter." Tehát, ha Péter vagy, semmi esetre sem lehetsz Lajos. Hacsak, hacsak nem két neved van, mert ilyet már hallottam; egy ember, akinek két, sőt három keresztneve van, és ez egészen lehetséges: akkor pedig úgy hívnak, hogy Kecsege Péter Lajos. Igen ám, de a Kürtben cikk jelenik meg rólad, mely elismerő hangon nyilatkozik művészetedről, s azt mondja, ez a fiatal Kecsege Jenő igazán izmos tehetség és igazán gerince anniak a keletkező költő nemzedéknek, mely most bontogatja pihés szárnyait és mohón csipogva tátogatja éhes, még sárga körítéssel diszltett, de máris nagy hangokat sejtető csőrét. Tehát helyesen pedzettem én a titkot, 6, jövendők babérkoszorúsa, mégiscsak három meved van: Kecsege Lajos Péter Jenő. Vagyis hát, izé, mert tudod, azért kezdesz ám bosszantani egy kicsit, egészen picikét, szerényen, de mégis érezhetően, mint amikor az embernek egy kamarahangversenyen viszketni kezd a tyúkszeme és nincs alkalma a cipőjét levetve megvakarni. Vagy talán te ésszerűnek és gyakorlati szempontok figyelembevételével megengedhetőnek tartod, hogy az Ürütenyésztök Szaklapja azt írja egy versedről, melyben többek között a birka sző is előfordul, hogy „sajnos, ifjú költőink közül egyedül Kecsege Vilmos fogta fel és énekelte meg nagyon helyesen a juhtenyésztés óriási mezőgazdasági jelentőségét". Hogy felfogtad, az rendben van, semmi kifogásom ellene, no, de hogyan foghattad fel, mint Vilmos fogtad fel? Nem lesz egy kicsit sok? Nem követsz el súlyos bűnt a jövő generációk fiatalságával szemben, akik majd egykor kénytelenek lesznek a nevedet bemagolni, te, névhalmozó: Hogy mi... hogy talán... hogy talán nem is te vagy a hibás, Kecsege? És hogy otthon alkotó magányodban a düh vérvörös könnyeit sírod elkeseredésedben, amikor nap nap után értesülsz rőía, hogy Lipót vagy és Mózes és Adalbert meg Felicián. Nem mondom, ez is lehetséges, legalább is el tudom képzelni. Vegyük például azt az esetet, amikor az ürgepusztai bakter beír a szerkesztőségbe, értesítve mindenkit a faluban rendezett irodalmi estről, melyen nagyon szép verset szavalt bizonyos Kecsege Tibor — már mint te. No, és tudod, hogy van az a szerkesztőségben. A lektor az ötödik fekete mákonyától ^elbődítva olvassa az írást, olvassa, olvassa és morfondírozik ... Kecsege Tibor ... — a múltkor még mintha Pista lett volna! De mivel asztalán további levelek várnak elolvasásra, legyint, gondolván, ez az ürgepusztai bakter csak tudja, mit ír - és belőled Kecsege Tibor lesz. Az igen-igen elfoglalt kritikus is így töprenghetett, mikor azt az ismertető cikket Irta rólad. A vezetékneved még eszébe jutott, tudod, arról a halféléről, a kecsegéről, mely állítólag a Balatonban is él, de már a keresztneved komolyabban megizzasztotta a jó öreget és éppen idejében emlékezett az ismert hegedűművészre, a Kecsege Ödönre, hogy azt higye, az te vagy. Pedig, ugye, nem te vagy az ödi, hiszen hegedülni egyáltalán nem tudsz?! Már ha így van, azért mégiscsak disznóság, hogy attól függjön a pillanatnyi személyazonosságod, vajon a nyomdai szedőnek nem fáj-e a hasa, mialatt a versedet szedi. Tudod, mi a legdühitőbb az egészben? Az, hogy nemcsak laikusok, de az irodalom munkásai, akik abból élnek, hogy írásaidat és a rólad írottakat termelik, vagy nyomtatják, ők sem tudják, mi vagy. Ezért jönnek oly lelki nyugalommal és ezért keresztelnek meg újra meg újra 30 éves korodban, ö, te kopaszfejü, bajszos csecsemő ... Látod, ilyen természetű dolog a halhatatlanság, melyért tolladdal harcolsz. Dehát az ördögbe, miért nem tiltakozol, Kecsege? Miért nem írod meg nagy memorandumodat az emberiséghez neved véglegesítése ügyében, hogy „Nem vagyok Kelemen!" Miért?!... Miért nem üvöltőd sebzett farkasként világgá a rajtad esett sérelmeket, hogy derengve oszoljon körülötted a sötétség? Mert így a rejtély tovább tart, és látod, nekem máris szörnyű gyanúm támadt veled kapcsolatban. Mondd, költő, de őszintén és igaz lelkedre: adtak-e neked gyermekkorodban egyáltalán keresztnevet? Szemem tükrében Lelesz, Bacska, Királyhelmec szép emlékként melengetett szívemhez nőtt kedves nevek, húsomba s vérembe ittam narancsszin nyári fényetek. Szemem tükrében hordozom búzamezötök dús-tömött aranyát, s ha a vágy kísért, hogy lássalak, kis zsebtükröt veszek, arcom elé tartom, mint szerelmes csitri lányok, nézem szemem bogarát, s ti vagytok, kiket benne látok. TÖRÖK EÍLEMÉR Kérdés és felelet Ezt a kis történetet az életből lestem el, és elmondtam egy kedves társaságban. Köztünk volt egy feltűnően csinos, de nem feltűnően okos kis táncosnő, aki rajong mindenért, ami kUltüldi, és emiatt lelkes látogatója a Bizományi Áruházaknak. Maga a történet ennyi: New Yorkban nemrégiben nagy gyilkossági ügyet tárgyaltak, és a védö^ Igyekezett bizonyítani, hogy a vádlott nem beszámítható. A védelem felvonultatta dr. F. B. Collinsot, aki Amerika egyik leghíresebb elmeorvosa. Az Ügyész igyekezett az elmeorvos tudását lekicsinyelni, és ezt kérdezte tőle: — On, doktor úr, honnan tudja megállapítani, hogy valaki elmebeteg? Az orvos szerényen és kedvesen mondta: — A vizsgálat úgy kezdődik, hogy kérdéseket intézek a pácienshez, és a válaszaiból igyekszem megállapítani, betegnek tekinthető-e az illető. — Milyen kérdéseket tesz fel a doktor úr? — Hát például az egyik páciensemtől megkérdeztem, hogyha Cook kapitány három felfedezöutat tett és az egyiken meghalt, melyik felfedezőútján halhatott meg a három közül? Az ügyész erre ingerülten felcsattant: — Hát erre a kérdésre például én sem tudnék válaszolni, mert mindig gyenge voltam történelemből! A történetet nagy nevetés követte, mire a kis táncosnő komor arccal jegyezte meg: — Nem tudom, mit nevetnek ezen a szegény ügyészen. Én azt sem tudom, ki volt az a Cook kapitány, és szerintem senki sem tudná megmondani, hogy a három út közül melyiken halt meg. Én a magam részéről megmodon őszintén, hogy nem vagyok gondolatolvasó. KIRÁLYHEGYI PÁL