A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-06 / 49. szám
Tran Van Lan: Végre miénk, a föld Kuan Jln istennő-szobra a Butthays pagodából Az elmúlt napokban rendezték meg városunkban a vietnami képzőművészet kiállítását. A kiállítás anyaga meglepetés. A vietnami nép fejlett kultúrájáról és művészi ízléséről tesz tanúságot. Azt bizonyítja, hogy az ősrégi kultúra hagyományai az új, demokratikus rendszerben kivirágoztak. JINDftlCH HOftEjSI: Párbeszéd A leány: Anyám a becézést sosem szerette. De amikor rosszul hallott már az édes, hogy jobban halljon, egyszer önfeledoe, gyengéden nyomtam számat a fiOéhlgz. A ftü: Apám elösxör csókoltam meg én, mikor egyszer baj érte munka közben s fogammal kellett tartanom kezén a bogot, :mlg a lenkötést kötöztem. FRANTISEK KUBKA: Nyírfák Mindig északra mentek, átcsal sziklán, mocsáron, tenger öble, hol elmerül est csillagával visszfényetek a víztükörbe. Ti szláv fák! Énvelem jöttök, ti, boldogtalanság vándorával, a szürkéllő földet befödni sápadt menyasszonyi ruhával: s ha a vüágot lombotokon át nézem, megtér a csendes ifjúság. Mindig látlak. Lelkem szeretne fehér nyugalmatokba szállni, beleszületni testetekbe s az út szélén veletek állni! — VILÉM ZÄVADA: Tájkép Jegenye. Szétörrúö lapály. Fölötte bajákként lebegnek a tanyák. Rög, rögök, rögök... Felhők szikrázó fehérje sárga föld-táblákat vet a szemhatár mögé Nappalok küszöbén kristállyá -dermedt a fájdalom, utolsó cseppek. S alkonyatkor ki-kigyul a szobrok fája, gótikus árnykép. Vigneta ez, történelem zúg benne, mint parton a kagylóban a tenger. Erdei kürt szava ez, elszomorodott, magában görnyedt egészen, távolból távolba sóvárgó imával fellobbant s lobog. Decemberi éjszaka (Schreiber Frigyes felvétele)
