A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-15 / 46. szám

Valamikor győztes léqiők, páncélos harcíszekerek dübörögtek végig ezen a több mint kétezer esztendős úton, ahol most a délelőtti séta után egy kis vendéglő vadszőlővel befuttatott lugasában falatozom a qalambpecsenyéből. Hová tűntek a cézárok és büszke birodalmuk? Hová tűnt a Via Appia híre, neve, dicsősége és — .jelentősége? Maradt az út, a történelmi nevezetesséqű, fontos, kikövezett hadiút, az „utak királynője", kétoldalt márványsírok, tört szobrok, áqasboqas sötétzöld jainiák s a Campaqnán túl a szabin és albánói hegyek finom, kékes ive. Ha Rómában vagy, meq kell nézned a Via Appiát, az utak királynőjét. Kora reggel, vagy napnyugta után nyújtja a legszebb látványt, mikor a hatalmas római vízvezetékek omladozó boltívein rózsaszínű fény csillog, s a végtelenbe nyúló Campagna kiégett növényzete közt ezüstfehéren húzódik a Via Appia szalagja. Appius Claudius Caecus építet-te ezt az utat i. e. 312-bPn. Áz ut első része Capuáig vezetett; innét később egészen Brjndisiig hosszabították m°q. A Baedeker szerint fél napot is érdemes rászánni a Via Appiára s a vele kapcsolatos látnivalókra,' Cecília Metelle sírjától a végtelen katakombák misztikus világáig. Nekem két nap. két hét, két hónap se lett volna eleqendö ennek az elsüllyedt világnak megismeréséhez. Az ember Rómában mindig bizonytalan, tájékozatlan s kissé elveszett is, a múlt hirtelen rá-, szakadó rengeteg emlékével szem-, ben. Így voltam én is a szépséqes őszi reggelen, mikor meg-: pillantottam az utak királynőjét, s végiqsétáltam rajta lassan, kényelmesen, évezredek emlékei közt, qyalogosan. mint eqykor a légiók . .. .. . egészen Fioranoiq. S mert ott már fáradt voltam, villamosra szálltam, s úgy utaztam be meqint Rómába. (ZÓLYOMI) Meg akarja ismerni a szovjet emberek munkáját és életét? Rendelje meg az 1960-as naptári évre a magyar nyelven is megjelenő „SZOVJETUNIÓ" című folyóiratot! Ez a gazdagon ilusztrált lap megjelenik havonta, s 'a Szovjetunió életéről, a szovjet országépítésről ír. A gazdag fényképanyag mellett minden számban a legszebb szovjet képzőművészeti alkotások reprodukcióit is közli. A fénykénapyag nagy része színes. Előfizetési díj egy évre (12 szám) 50.— Kcs A Barátsági Hónap folyamán olvassa, terjessze a „Szovjetunió" című folyóiratot! Rendeléseket felvesz és elintéz az ORBIS lapterjesztő vállalat Bratislava, Leningradská u. 14 Az őrnagy tudta, mi most a legfontosabb tennivaló. Minden a meglepetés mozzanatán múlott. Cagalov majd tartalékokat vezényel a török határra, ő pedig beront a vagonokba. A katonák egymásután átrohantak a vasúti töltésen. A megállónál gyülekeztek. Az egyik fedezékből váratlanul előbukkant Szlavcsev, a bolgár altiszt. — Hol van Atanasz Georgijev, az alhadnagy? — kérdezte -Kotyelkov kissé boszszúsan, mert még mindig nem értette, miért nem akadtak rá eddig. — Súlyos beteg. Maláriája van. — Nem azért vagyunk itt, hogy a verebeknek prédikáljunk — mormolta fogai közt az őrnagy. Csakhogy a bolgár ezt egyáltalán nem értette, örült, hogy mellette és a mozdony árnyékában oroszok állnak, s a feltartóztatott fasiszták Igy már el nem szökhetnek. Csak attól félt, hogy a repülő osztag katonái a támadás hevében esetleg fasisztának nézhetik Atanasz Georgijevet. — Hol a követség levelezése és okmányai? — kérdezte Kotyelkov. — Georgijev lakásán. Minden rendben van, őrnagy elvtárs. — Föl a vagonokba! — vezényelte Kotyelkov. A megállón át gyors egymásutánban árnyékok suhantak el. A különítmény katonái ugráltak föl a vasúti kocsikra. Kéthárom lövés dördült. Izgatott német beszéd hangzott. Valaki kiáltott. Az egyik géppisztolyos legény után Babin is felszökött egy kocsi lépcsőjére. Elhatározta, hogy felkutatja a német rádióleadót. Bár Babin erősen izgatott volt, mégis meglepte a katonai kézilámpa fényében lejátszódó jelenet. Egy német diplomata feszes vigyázban állt Kotyelkov előtt. Oly ostobán festett, hogy Babinnak egy fogoly trénkatonát juttatott eszébe, akit gépesített századuk kocsivezetői egy szalmakazalból rángattak elő. Babin nem vesztegethette hiábavalóságokra az idejét. Gyorsan átcsúszott az őrnagy és a fasiszta között és átkutatta a kupét. Mihelyt megpillantották a német katonatisztek, fejük fölé emelték kezüket. Odakünn Kotyelkov hangja harsant: — Őrizzétek a vagonokat! Egy egér se csúszhat ki innen! Gyerünk, testvérek, vezessetek Georgijev Atanasz alhadnagyhoz. Kotyelkov a maga csoportjával a falu felé iramodott. Kézilámpájával világította meg az utat. A tanító közben kifulladt és elmaradt tőle. Helyét Szlavcsev altiszt vette át. A kis utca hegyi vízmosásra emlékeztetett, olyan meredek lejtése volt. Az óbalkáni stílusban épült házak mögött patak zuhogott. Georgijev alhadnagy az utolsóban lakott a folyócska fölött. A ház ajtaja tárva-nyitva volt. Kotyelkov lépett be elsőként. — Van itt valaki? — kiáltotta háta mögött egy hadnagy. A csillagfény éppenhogy beszűrődött a sötét helyiségbe, ahol bőrök és puskapor szaga terjengett. Kotyelkov tájékozódni próbált a félhomályban. A bolgár alhadnagy ott feküdt előtte egy nádfonatú nyugágyon. Nehéz csizmába bújtatott lába hosszan előrenyúlt. Arca a mennyezetre meredt. Nyakát és vállát valami sötét, keskeny kendő takarta. Közelebb lépett, s most már világosan látta, micsoda kendő az. Egy hosszú, vágott seb volt, melyet alvadt vér borított. Kotyelkov közelebb lépett. A padló deszkái rugalmasan meghajoltak, s a nyugágy megnyikordult a holttest alatt. — Meghalt! — szólt Kotyelkov. A házban felhangzottak a katonák léptei. Szlavcsev altiszt a gazdasszonyt hívta. — Kosztadinné! Kosztadinné! Merre van ? Kotyelkov kézilámpájával világította meg a szobát. A fal mellett ott hevertek a követség irattárát tartalmazó bőröndök. Meglátszott rajtuk, hogy valaki sietve felnyitotta és átkutatta őket. Georgijev keze alatt az apró szőnyegen pisztoly hevert. Az őrnagy felemelte és megszagolta. Rájött, hogy az alhadnagy lövöldözött valakire. Az ajtóig véres nyom húzódott. Kotyelkov most alaposan körülnézett a szobában. A háziszőttes asztalkendő a padlón hevert, az ágy lábánál. A szögön katonasapka függött. Az asztalon egy pohár tea. Mellette porok: minden bizonnyal kinin. Egy tányérkán szilvamag. A nedves falon szentkép függött, a másikon egy pödrött bajszú férfi arcképe. Ugyan mi történt itt egy * fél órával ezelőtt? A bolgár altiszt suttogva megszólította az őrnagyot: - Kit találtak a házban? - fordult feléje Kotyjelkov. — Csak egy öregasszonyt. Folyvást mormol magában valamit. Ogylátszik, megzavarodott. Az őrnagy lement a konyhába. A nyitott ablakon át behangzott a gyors hegyi patak zuhogása. Az ablaknál ott ült Atanasz Georgijev gazdasszonya. Alacsony padkán ült, s egyre mormolt magában. - Vendégek jöttek. Vendégek ... (Folytatjuk) 13