A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-11-08 / 45. szám
Arany nyaklánc mogyorő nagyságú borostyánokkal Szépen mutat a borostyán-gyűrű is A Keleti-tenger acélszínű tükrét egyre gyakrabban kavarják fel az őszi viharok. Talán sohasem nyújt ilyen fenséges látványt ez a hatalmas víztükör, mint Ilyenkor, viharos napok idején * vihar elmúltával, mikor m»gint lenbe nyúlő tengTrpan feV£TM . könnycseppeket"3 XresíenV^ strand finom homokjában. Ezeket a „könnycseppeket" a viharos h.ü din zt- szárazig, hanem a tériák eő kf Vfzek i 9- Onnét kotorhálóvi? f'' ^ n ye le s merítőtóTM!A homokszemek közé bújt borostyándarabokat - 3 tenger konnycseppjeit. a r Negyvenmillió esztendővel ezelőtt elsírt könnyek ezek. Akkor még trópus: éghajlat uralkodott a KHeti!ln ?,!T v .^é n - TÖ I gye k . pálmák. olajfák zöldelltek, de rengeteg óridsfenyo is akadt a társaságukban A megsérült fenyő törzséből kifolyó gyanta megszilárdult, néha magába is zárta a beléragadt apró bogarakat, pókocskákat. Az olyan borostyán, amelyik valami kis rovart is őriz a belsejében, igen értékes leletnek számít. Az ősfenyőket olsodorta a víz, de egy-egy viharos éjszaka után a tenger mélye mindig visszaad valamit ebből az évmilliós, elárasztott zsákmányából. Évezeredek óta keresi, kutatja az ember a tengerből előkerülő borostyánt, ezt a közkedvelt ékszert, Már az ókori Rőmában egy parányi borostyán szobrocskáért többet fizettek, mint egy — rabszolgáért! Kétezer évvel ezelőtt hatalmas karavánokat küldtek az északi Fríz szigetek vidékére, hogy borostyánt keressenek. Régente nem tudták, honnét ered ez a finom anyag. Egyesek azt hitték, hogy vadméhek megkeményedett méze, később szilárd petróleumnak vélték. A szakember a borostyánnak több Vihar után keresik a tenger könnyeit A tenget• könnyei mint száz színárnyalatát különbözteti meg, a halvány citromsárgától a legsötétebb aranybarnáig. A kihalászott borostyándarabok legtöbbje Ribnitzbe, ebbe a mecklenburgi kis halászfaluba kerül, ahol a borostyánfeldolgozó szövetkezetben megtisztítják és különböző formákra csiszolják, éppen olyan pontosan, mint a valódi drágaköveket. Némelyik csiszolt darabot ezüst vagy arany foglalatba illesztik, másikából nyakláncot, karkötőt és egyéb dísztárgyat készítenek. A borostyán nem olcsó ékszer, de nem is túlságosan drága. Szépséoe, érde-. késségé azonban a legcsillogóbb, legmutatósabb drágakövekkel is vetekedik. Ribnitzböl, a kis német halászfaluból — de a lengyel tengerparti feldolgozó műhelyekből is — ezrével és százezrével szállítják a nagyvilágba a borostyánbői készült ékszereket. S a borostyán, a Keleti-tenger aranya, szép jövedelmet hoz feldolgozóiknak. A borostyán, a „tenger könnye" évmilliós álmaiból felébredve mosolyt, derűt, szépséget áraszt maga körül. (Z. A.) — Mindez lehetséges. Csakhogy a tankönyvek is azt állítják, hogy a Balkánon, különösen Törökországban a takonykór mindennapi jeíenség. Olykor nagy területekre terjed ki. Tehát nem volna csoda.. . — De a tankönyvek arról is beszélnek, hogy a Balkánon gyakoribb a tünetek nélküli, krónikus takonykór — vitázott Dzsankoj ezredes. — Itt veszedelmes, heveny megnyilvánulásokkal van dolgunk. Mintha marékszámra szórnák a fertőző kórokozókat a lovak elé. — Minden esetre, a lovak torlódása ... — ismételgette minden meggyőződés nélkül a tábornok, s hogy megnyugtassa a többieket, újra a tankönyvekre hivatkozott: - 1926-ban például 4212 ló takonykóros megbetegedését jegyezték fel Bulgáriában. Annak ellenére senki sem gyanakodott az ellenség diverziós tevékenységére. A parancsnok fáradtan beleszólt a beszélgetésbe: — Valami okosabb nem jutott eszébe? Ha igaz a tüzérek szólás-mondása, hogy ember csinálja a lovat, igaz lehet az is, hogy ember csinálja a takonykőrt. Csak ne akarja leszerelni kémelhárító inkát! Legfőbb kötelességük az éberség. Vagy nincs igazam? Vatagin ezredesnek bizonnyal van már valami elgondolása. Mindnyájan mosolyogva odatekintettek a látszólag lassú mozgású, ügyetlen ezredesre, aki most elgondolkozva ült a sarokban. A tárgyalás második pontja már közvetlenül érintette Masisztovot és Vatagint. Mikor az állatállomány igazgatósági tisztjei elmentek, a parancsnok röviden elmagyarázta, miről van szó. A bolgár hazafiak nemrég táviratilag jelentették, hogy a fasiszta diplomaták különvonaton szöktek meg Szófiából a török határ felé, ahol a határörök, a felfegyverzett munkások és parasztok feltartóztatták őket. Bizonyos Atanasz Georgijev alhadnagy lelkes aktivitást fejtett ki. A fasisztákat már lefegyverezték. A katonák lakására vitték a követség elkobzott levelezését és iratait is. Az alhadnagy segítséget kér. Minden világos: repülőosztagot kell küldeni a színhelyre. A bolgárok megígérték, hogy leszállásra alkalmas helyről gondoskodnak. — Igen, ezt meg kell tennünk. S minél előbb, annál jobb — jegyezte meg Masisztov. — Én is úgy vélem. De az előbb még mondani akart valamit. — Csak annyit, hogy az éterben semmit sem lehet eltitkolni. Nagyon valószínű, hogy Atanasz Georgijev lakását ebben a pillanatban már ostrom alá vették. Ezt nem lehetett kétségbevonni. A parancsnok végül megkérdezte: — Tehát megegyeztünk. A tárgyalás újra a takonykóros megbetegedésekre terelődött. Vatagin nem szólt bele a vitába. Hallgatott. Emlékezetében hirtelen felbukkan a német rádióhívójel: „Fünf Hufeisen von einem Pferde". — A takonykór eszébe juttatta az öt patkóról szóló titokzatos mondatot. Most mosolyogva a parancsnok fülébe súgta. Masisztov maga is elmosolyodott. — Várjon csak! Nem gyermekek azok, hogy a hívőjellel ilyen otrombán elárulják a felforgató tevékenységük lényegét. — • Igaza van. Mégis nagyon különös véletlen ez. Míg Susztov odakünn várakozott Vatagirira, a tábornok szárnysegédjével beszélgetett. Ügy csapta agyon az időt. Mindkettőn' tudták, hogy parancsnokaik fontos megbízatásokat kapnak. Am erről nem esett szó közöttük. — Az a te öreged valahogy megfogyott — állította a tábornok szárnysegédje Vataginról. — Sokat utazik. Az a jeep mindenkit kirázna a bőréből — felelt kitérőn Susztov. Nem akarta bevallani, hogy csak tegnap osztották be újra az ezredeshez. Maga is észrevette, hogy Vatagin a támadás alatt nagyon megsoványodott. Tőle magától tudta, hogy sok munkája volt. A Dnyeszteren túl jó néhány „régi ismerőst" csíptek el. Az ezredes éjjelnappal kihallgatásokkal volt elfoglalva, s azokat mindenféle lehetetlen helyen ejtette meg. Hol egy tank árnyékában vagy sűrű kukorica között, ott, ahol éppen kellett és lehetett. Susztov mindezt tudomásul vette, ám nem minden irigység nélkül. Tehát ilyen élményektől fosztotta meg magát, míg a rádiókocsit vezette s az unalmas Babinnal társalgott. Most a tábornok szárnysegédjével való beszélgetéssel nem akarta felzaklatni magát, nehogy újra feltámadjon benne a. sérelem érzése. (Folytatjuk) 13
