A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-01 / 44. szám

Friedrich Schiller 1805 Német költő. Goethe mellett a welmari klasszikus korszak legnagyobb alakja. Szabadságért lobogó szenvedélye, eszményítő költészete drimáib a bontakozott kl leginkább (Haramiák, Don Carlos, Ted Vilmos stb.) Goethe vei együtt a német költészet klasszikus magaslatát jelentik. SCHILLER: Az én-filozófus Láttad a kis csecsem'., aki nem tud a nagy szeretetről, mely ringat s melegít! Szunnyad a nyugtot adó ötben, míg csak a vágy szava fel nem kelti az ifjút, és a tudat villám-fénye vakítva kigyúl. Láttad az édesanyát, aki kedves gyermeke álmát álmáért veszi meg, s őrzi a csöpp atuvót, s önmaga vérével táplálja kis élete lángját, s gondjaiért újabb gond a jutalma? Te meg • a termeszetet így káromlod, mely anya s egyben gyermek - ad is, vesz is: a sok kicsi egy nagy egész? Eltépnéd önelégülten te e szép'köteléket, mely mindent, ami él, édesen egybekötöz, s egymagad állnál önmagad által? - A végtelen is, lám, egymást váltogató sok-sok erőn nyugoszik. (Lator László fordítása APOLLINAIRE: A harangok Szép cigányom szerelmesem Hallod harangok szava kondul Azt hittük nem lát senki sem Szerettük is egymást bolondul De megtaláltak minket itt A harangok és körülálltak Magasból nézett mindegyik S elmondják az egész világnak Ciprián Henrik jól tudom Katalin Marie Orsolyával És Gertrud unokahugom Meg a pékasszony az urával Holnap mind rajtam mosolyog Én nem tudom hová mehetnék Te messze leszel zokogok Belehalok az is lehet még. ,* * SCSIPACSOV: Ősz haj Hajamat hátravetem ismét, fiatalon, mint azelőtt, de hiába tetszem nekik még, ősz vagyok - azt mondják a nők. Barátaimból is az ifja - 3 bevallom, ez terhemre van -megjegyzi, mig kezem szorítja, hogy müyen fehér a hajam. De forró is volt ez az élet! Elmúlt évek, no, szóljatok, hogy lettünk túlkorán fehérek és örökké fiatalok. (Vas István fordításai) SCHILLER: A pásztor dala Ti napos legelők! A mezőktől, a fáktól búcsúzik a pásztor, oda a nyár. Búcsúzik a pásztor, vissza se térhet, míg nem szól a kakukk, nem ébred az ének, a föld nem újul ki virágaival, a patak nem csendül, a májusi dal. FREDERICO GARCIA LORCA; Gitár Lassú rivásba kezd a gitár. Széttörnek a reggel kelyhei már. Lassú rivásba kezd a gitár. Csitítani kár. Hallgatni nem tud, zokog, ha fáj, Egy hangra jár, mint víz sírdogát, mint hófúvásba szél sírva száll. Hallgatni nem tud, zokog, ha fáj. Haját zokogja távoli tájért. A Dél izzó homokja fehér kaméliákért. hogy alkony ez, s hol volt a hajnal, hogy a nyíl sehova nem talál, s az ágon az elhallgatott dal, első halott madár, ó, szív, gitár! Öt húrral, öt karddal járt át a halál. Ti napos legelők! A mezőktől, a fáktól búcsúzik a pásztor, oda a nyár. (Vas István fordítása