A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-25 / 43. szám

Ez a történet - bár kényes természete miatt megírása közben apróbb kozmetikai fogásokat kellett rajta alkalmaznom — a nevek, a színhely és a pontos évszám kivételével teljesen hiteles. Igazolja ezt forrásom személyének feltétlen megbízhatósága is, aki a beavatottak, de közvetlenül nem érdekeltek mosolygó fölényével figyelhette meg az elmondandó eseményeket. A századforduló első éveiben a Mária Terézia királynő nevét viselő 32. közös pesti háziezred egyik zászlóalja — a monarchia belső egyensúlypolitikájának elgondolásai alapján — egy kevert lakosságú osztrák tartományi székhelyen állomásozott. Statisztikai kimutatások nem adnak róla hírt, hány pesti baka sajátította el német, olasz, szerb vagy vend nyelven a szerelem leghasználatosabb igéit, és hány odavalósi szakácsnő tanulta meg bakáink kedvéért a jó tejfölös csirkepaprikás receptjét, csak annyi bizonyos, hogy a széthullásra ítélt monarchia sorsán nem segített a közös hadvezetésnek ez a részlet-intézkedése sem. A cs. és kir. kiképzés és a kaszárnyai élet egyébként teljesen egyforma volt — akár Pesten, akár Olmützben, Prágában, Szegeden vagy Klagenfurtban nyomorgatták vele bakáinkat. Mindenütt volt gyakorlótér, ahol reggeltől késő délutánig harsogott a „fergatterung" és á „doppelrejhen reksz um!" Mindenütt akadtak a legénység anyanyelvén nem tudó, nemzetiségileg türelmetlen csapattisztek és káromkodásban, kegyetlenkedő hajlamokban utólérhetetlen altisztek. Voltak spártai kényelemmel felszerelt fogdák is, a magánosságot kedvelő lelkek számára fenntartott egyszemélyes zárkákkal. Fokozták a gyöngyélet varázsát a közeli, vagy távolabbi környéken található lőterek és más kellemes kiránduló helyek, hogy a legénység el ne unja a városi élet egyhangúságát, és szabályos vagy erőltetett menetelésben edzhesse meg petyhüdt lábizmait. Ilyen kirándulási alkalom bőven akadt ' a szóban forgó tartományi székhely környékén is. Például az a kolostoráról híres kegyhely, amelynek szentjei buzgó imádság ellenében szívesen segítettek a bennük bízó hívőkön. Az időnként ide vezényelt századok persze nem lelkigyakorlatok végzése miatt látogatták a regényes fekvésű búcsújáró helyet. De ha már itt voltak és kiadós menetelés után gúlába rakhatták pucolt csövű puskáikat a kolostor előtti széles térségen, tisztjeik már a valláserkölcsi nevelés szempontjából sem tilthatták meg, hogy a legénység lelkileg hajlamos tagjai be ne térjenek a kápolnába egy lélegzetvételnyi imára, ha a könyörgések nem is mindig a feljebbvalók testi épségéért szálltak a magasságos egekbe. Egy ilyen kirándulás után történt, amikor a hazafelé tartó, dicső pesti harminckettesek bakancsainak ütemére vígan porzott az országút, megszólalt a kaszárnya ügyeletes szóbájában elhelyezett telefon-' készülék, és a kolostor priorja kétségbeesetten közölte az oda siető Schachserl főhadnaggyal, hogy a kápolna védszentjének, Szent Ceciliának márványképmása 18 alatt elhelyezett üvegfalú vitrinből eltűnt Mária Annunciata főhercegnő nagy értékű fogadalmi ajándéka; egy brilliánsokkal és rubintkövekkel ékes, nehéz arany karkötő. Az ékszer eltűnését közvetlenül a pesti bakák távozása után fedezték fel. Délben még ott volt a helyén, ezt maga a prior állapította meg, amikor szokása szerint megállt a szent szobra előt, hogy bensőséges hálaimát mondjon neki a számtalan jótéteményért, amellyel a kolostort és környékét elhalmozta. — A dologban az a megfoghatatlan — közölte a jámbor egyházi (érfiú egyre növekvő izgalommal —, hogy a vitrinen a külső sérelemnek legcsekélyebb nyoma sem fedezhető fel. Az üvegfalak sértetlenek, s a miniatűr acéllakat teljesen ép... — Intézkedni fogok, szentatyám — mondta a főhadnagy. — Mihelyt beérkezik a század, a legszigorúbb személyi motozást rendelem el. Nemcsak az egyház érdeke, de az ezred becsülete is ezt követeli. Az eredményről azonnal értesíteni fogom főtisztelendőségedet. * Nem akarom az olvasó izgalmát a személyi motozás nem mindig ízléses részleteivel fokozni. De alig záródott be a kaszárnya nehéz tölgyfa kapuja a hazaérkezett század mögött, megkerült a tettes is: infahterist Csóré János, második évét szolgáló közlegény személyében. A finomművű drágaköves karkötő az egyik gatyaszár kioldása után nagyot koppanva hullt a fegyverállványokkal felszerelt kaszárnya-folyosó kőpadlőjára. Ment a telefonjelentés a priornak. Infanterist Csóré János pedig a másnap reggeli kihallgatásig kurtavasban elmélkedhetett gyalázatos tettének várható következményeiről. * Károsult fél nem lévén, Csóré Jánossal együtt talán az ügy aktáit is le lehetett volna zárni, ha a botrány híre időközben nem csapott volna túl a kolostor falain és nem magának a hadseregnek becsületéről lett volna sző. De itt volt még a legénység is, amelynek elrettentő oéldát kellett felmutatni, nehogy enyhe büntetés esetén másoknak is kedve kerekedjék hasonló csínyek elkövetésére. Mind e meggondolandó tényezők mellett maradt egy mindennél izgatóbb rejtély is: hogyan kerülhetett a Habsburg főhercegnő fogadalmi ajándéka a sértetlen falú zárt szekrényből a pesti közlegény gatyaszárába ? A talány megoldására a magyarul jól beszélő Ballin századost jelölték ki, aki másnap kora reggel maga elé vezettette a kurtavastól alaposan megviselt legényt. Akkorára ott feküdt már az asztalon a budapesti főkapitányság távirati értesítése is a delikvens múltjáról. Ebből kiderült, hogy a jelenleg katonai szolgálatot teljesítő Csóré János budapesti születésű, volt géplakatos-tanonc, majd városligeti mutatványos-alkalmazott, aki özvegy édesanyjánál a Gólya utcában lakott, csavargás és munkakerülés vádjával többször került a fiatalkorúak bírósága elé, s ezekből kifolyólag másfél évig az aszódi javítóintézet vendégszeretét is élvezte, özvegy édesanyja mosásból és idegen házak-