A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-25 / 43. szám

Szeptember szőkesége száll a kuszált, sima réten; a szőkeség, a szőkeség lett sorsom, jaj be régen ... A szőke kazlak illata s a hajadé, te áldott!... A szőke haj, a szőke, vont szívemre szőke pántot... Így, őszi dalba, szökeszín szavakkal szövi szívem a szőkeségnek mámorát, mely átrobog a szíven ... Mely átrobog a szivemen s megszőkít minden rútat... a bánatot ... a sebeket ... s tehozzádig az útat... A kaszált, sima réteken oly szőke, szőke csend van. S szívemben is szeptemberi és szőke, szőke rend van ... A dűlőn kukorica-kert, a jejek széjjelnyilnak; te szőke kukoricahaj, téged is megsimítlak... -SOMLYÓ ZOLTÄN — Maga persze, még nőtlen! ... Kukoricahaj — A szerelmet tervszerűen kell megszervezni ... Egymás után jelentkeznek a szónokok; a hallgatók kóréból megjegyzések hallatszanak, S néhány közbeszólás úgyszólván önálló előadássá kerekedik. Harmadik órája folyik már a vita, de senkinek sem jut eszébe, hogy azt javasolja a lelkes szónokoknak: fogják rövidebbre a mondanivalójukat. Mi hét az a fontos kérdés, amiről ma vitatkoznak? A napirendnek mindössze egyetlen pontja van: a szerelem. A felszólalók azonban főként „korunkról s magunkról" beszélnek, barátaikról, az életben megtörtént esetekről. S ahogy ezt a képek is tükrözik, a beszélgetés rendkívül élénk, a vita szenvedélyes ... A forradalom első éveiben, a szétrombolt gazdaság helyreállításának időszakában a fiatal szovjet emberek éppoly lángolóan szerettek, ahogy ma szeretnek a fiúk és a lényok. Volt azonban valami szigorú, aszkétikus, úgyszólván áldozatos abban, ahogy az akkori fiatalok az erkölcs és az élet kérdéseit felfogták. „Először át kell alakítani az életet" — ez volt a kor jelszava. És abban a korban, amely hősiességével önmagában is az emberiség legszebb ékessége volt — a fiatal szovjet emberek szemében csaknem a . munkásosztály ügye „elárulásénak" tűnt még a festett ajak, de még egy egyszerű nyakkendő is. Igaz, a fiatalság egy elmaradott részére hatással volt az a nyugatról beszivárgott elmélet, amely szerint a nővel való kapcsolat éppoly jelentéktelen és egyszerű, mint amikor az ember meleg napon megiszik egy pohár vizet. Más idők - más nóták. Nyugatról eljutottak hozzánk a „házasság válságáról", a „szerelem megszűnéséről" szóló elméletecskék — 0, láttam egy lányt a Metróban! Arról álmodozom, hogy újra találkozom vele. Vajon ez csak múló fellángolás? utórezgésel. Atomszázadunkban - úgymond —, a lökhajtásos repülőgépek korában az érzések sokkal gyorsabban fellángolnak és kihunynak, mint Shakespeare és Puskin korában ... A „villám-szerelem" hirdetői nem akarják észrevenni, hogy a rózsának - konzervatív módon - most is ugyanannyi idö kell a virágbaboruléshoz, mint azelőtt, hogy a magzat is kilenc hónapig fejlődik az anyaméhben, hogy a mesterséges bolygók alkotói olyankor megkönnyezik Romeo és Júlia szerelmi tragédiáját, s hogy a csillagok alatt repülő légi óceánjáró pilótájának fülkéjében ott vannak Turgenyev, Galsworthy és Saroyan kötetei ... Megerősödött, megizmosodott, hasonlíthatatlanul gazdagabb lett a szocializmus országa. S minél jobban élünk, annál igazabban kell szeretnünk is. Vajon nem erről tanúskodnak a legutóbbi országos népszámlálás adatai: a Szovjetunióban évenként több mint kétmillió házasságot kötnek, ami ezer lakosra számítva több, mint bármely más országban. A szerelem azonban nemcsak a családi élet alapja. A szerelem romantika is, az embert felemelő szárny és költészet. Ezért olvasnak és írnak annyi verset a szerelmesek. „A szovjet köztársaságban a versek megértésének foka magasabb a háború előtti átlagnál" - jegyezte meg Majakovszkij. A szerelem az az érzés, amely jobbá, tisztábbá, erősebbé teszi az embert. A szocializmus megteremtette a fiatalok számára a jogegyenlőséget, az azonos lehetőségeket, és ezzel egyszersmind megtisztította a szerelmi kapcsolatot a kapzsiságtól, a félellemtől s attól, hogy adásvétel tárgya lehessen. A fent elmondottak egyáltalán nem jelentik azt, hogy nálunk minden szerelmes megtalálja a boldogságát 4s minden házasság tartós. Marx mondta egykor, hogy még a kommunizmusban is lesz' viszonzatlan szerelem és féltékenység. Akkor is lesznek magasak és kistermetüek, vörösek és barnák, beszédesek és hallgatagok. De már soha nem korlátozhatja a szerelmet a szociális egyenlőtlenség átka, a gazdagság, a szegénység, a nemzetiségi viszály vagy a vallás béklyói. Nem, hogy képletesen fejezzük kl magunkat, nem emelnek többé kardot a Capulet-ek a Montague nemzetségre, nem tör kl a „vihar" az új Katyrihök ' feje fölött, s nem kényszerítheti őket, hogy a Volgába ugorjanak, a mórok unokái pedig zavartalanul szerethetik szőkefürtű kedvesüket. ... A szerelemről rendszerint csak négyszemközt beszélnek. Olyankor az emberek megtalálják azokat a különös, gyöngéd szavakat, amelyeket más helyzetben nem mondanának. De a szerelemről, a barátságról, a hűségről gyakran rendeznek nálunk vitákat. Ez érthető is. Hiszen olyan új társadalmat építünk, amelyben az ember végképp megszabadul az önzéstől, a kapzsiságtól és a múlt más maradványaitól. Nagyszerű anyagi értékeket hozunk létre, s ugyanakkor alakltjuk az ember új lelkivilágát, megszabadítjuk őt a múlt visszataszító tulajdonságaitól és maradványaitól. Nem az aszkétizmus, hanem az életöröm és a vidámság Jelenti az emberi kapcsolatok telíességét, s ez jellemzi a ml jövőnket. A szöjet társadalom mindent megtesz, hogy az emberek jobban éljenek, merészebben álmodozzanak, szívből és tisztábban szeressenek. Makszim Gorkij, a nagy író álmodott a nagy betűvel Irt Emberről — akinek az érkezését mi már látjuk is. A — Elvtársak! A szerelem az olyan £ mint a Nap az égen, mint a levegő, ^ ami nélkül nem élhetUnk